2012. augusztus 11., szombat

Büdös túró – Nellinek címezve


Régebben valamikor írtam az általunk csak „büdös túrónak” nevezett különlegességről. Most azért kerül napirendre, mert nemrég Nelli kérte, hogy ha legközelebb készítek, mutassak róla egy fotót. Hát most volt a legközelebb…
Nem valami nagy dolog, mert csak túró, só, pirospaprika és meleg kell hozzá. Én  mindenképp ajánlanám, hogy vegyetek hozzá házi túrót. Amit a boltokban túró néven árulnak, az nem tudom miből készül….   Pár nap alatt (ilyen melegben  elég volt 4 nap) szobahőmérsékleten megfolyósodik a massza, és valami leírhatatlan szaga lesz (ezért is hívtuk büdös túrónak) – és akkor már ehető. Mi össze szoktuk keverni vajjal – talán azért, mert ez kicsit finomítja arrogáns szagát/ízét.
Én pl. a pálpusztait is nagyon szeretem, hogy a régóta hiányolt kvargliról már szó se essen. Mindegyik meglehetősen intenzív illatú – hogy finoman mondjam… Valójában mindenféle sajtot és tejterméket kedvelek. Így hát nem érzem a sorból „kilógónak” ezt a házilag gyártott különlegességet. Ha valaki nem ismeri, egyszer azért érdemes kipróbálni…
Ha elkészült, valami jól zárható üvegben tegyétek a hűtőbe – műag. doboz nem jó,  a massza kimoshatatlanná színezi. 
Amúgy (nálam) nem áll el sokáig.
Megeszem….


 Összekeverés után egy nylonzacskóba dugom, mert szaga már másnapra betöltené a lakást....
Melegben 4 nap után válik folyóssá....

 nyammmm.... csoda finom   :-) 

12 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem az említett sajtokat és kipróbálom én is ezt az egyszerű receptet.

    VálaszTörlés
  2. Imádom!:) Nagyanyám rendszeresen készítette és képzeld, bedugta a dunyha alá!:))) Gondolhatod, hogy kiszúrtam az "ájert", mikor még nem kedveltem..., csak kuncogott, csurgott a könnye a nevetéstől, ahogy nyomoztam és mentem a szag után, mert ő tagadta!:)
    Felnőttként már nagyon szeretem és mégis ritkán csinálok, pedig házi túrót is tudok szerezni. Valahogy lemaradt, de jó, hogy említetted, köszi!:)

    VálaszTörlés
  3. Nem mintha "menteni akarnám" a (magyar) bolti túrót... de pl. épp' van ez a téma is rögös túró
    Ha másért nem is, esetleg a számadatok miatt érdemes elolvasni.

    VálaszTörlés
  4. Én is sokszor ettem, tényleg finom :-)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen!:-)Bárcsak minden kérésem így teljesülne!
    Most, hogy írtátok már emlékszem, hogy a dunyha alá szokták tényleg tenni.
    Büdös, de tényleg mennyei!:-)
    Jól értettem ugye, hogy amikor már folyóssá válik akkor kevered hozzá a vajat?
    El fogom készíteni, hozok majd róla képet a blogba.

    VálaszTörlés
  6. Igen Nelli, amikor "megérett" csak akkor adom hozzá a vajat. Lehet, hogy előtte nem is tenne jót, mert talán az "érést" akadályozná. (vagy nem tudom, mi így szoktuk)
    Bocs, de a kommentek - ha két napnál régebbi posthoz írod, csak ellenőrzés után jelennek meg - a rengeteg nem kívánatosa szemét miatt. Így tudom csak ellenőrizni, hogy mi kerül be a blogomba....

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen a receptet. Kipróbáltam, de 4 nap alatt teljesen szürkészölden megpenészedett. Kérdezném, hogy mit ronthattam el? A választ előre is köszönöm: Balázs

    VálaszTörlés
  8. Balázs nem biztos, hogy te rontottad el ! Ha mindent úgy csináltál, ahogy írtam, akkor tán a túróban volt a baj. Nekem még sosem penészesedett meg - így hát sajnos nem tudok okosat mondani, mi lehetett az ok. Az az igazság, hogy ma már nagyon kevés élelmiszerről lehet biztosan állítani, hogy eredeti és nincs benne valami "mű izé".
    Sajnálom, de ha elég bátor vagy, esetleg próbálkozz meg még egyszer mondjuk kicsi mennyiséggel, de másfajta - esetleg házi - túróval.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fermentált élelmiszerek egészséget védő, bélflóra regeneráló hatásai mára közismertek. A fermentáció révén keletkező jótékony baktériumok elfoglalják a károsak helyét, gátolva azok szaporodását.
      Az élelmiszereket -érthető okból- tartósítják. Így más lesz az erjedés folyamata a túrónál is. Ez lehet a magyarázata az említett zavarnak.
      Tartósítás pont ehhez az ételhez nem kell. Imi

      Törlés
    2. Jól értem? Ha "fermentált a túró" akkor nem lehet belőle büdös túrót készíteni ? Nekem valahogy zavaros ez a téma. A fermentáció az valami "erjedés" (?) - de hát a túró - a bolti "friss" - az nem "erjedt"....vagy titokban mégis volt valami tartósítóval kezelve ? Ha véletlenül a téma "szakértője" vagy, kérlek írjál már erről nekünk részletesen.

      Törlés
    3. Tisztelt Ari Fodi!

      A büdös túró (büdöstúró?) a fermentált.

      A fermentáció olyan kémiai folyamat, amelyben enzim hatására szerves anyag bomlik le. Nézzük meg picit részletesebben ezt az átalakulást. A meginduló erjedési folyamat alapja a mikroorganizmusok jelenléte. (Bár a tealevelek kapcsán is fermentálást szoktak említeni, ott a folyamat nem mikroorganizmusok segítségével zajlik.) Ezek a piciny mikrobák – élesztők, baktériumok, gombák – az általuk előállított, vagy a már táplálékban benne lévő enzimek (fermentumok) segítségével viszik végbe az erjedést.

      Az erjedés többféle lehet, csak néhány az ismertebbek közül:

      alkoholos erjedés,
      tejsavas erjedés,
      vajsavas erjedés és
      ecetes erjedés.

      A tájékozottság a hiteles netes oldalról van.Nem én vagyok szakértő, hanem:
      "A természetes gyógymódok magazinja" -írója. Én csak átmásoltam ide.
      A nagyszüleim révén tudok ezen ételről, és nagyon szeretem.
      Imi

      Törlés
    4. Megnyugodtam. Mert az előző kommented alapján valamiért azt értettem, hogy már a túró sem az "igazi" és azt is kezelik...
      Szóval vidáman együnk továbbra is büdös túrót. Jót tesz az nekünk ! :-) (Mellesleg én úgy tapasztalom, hogy túl sokan nem ismerik.)

      Törlés