2012. október 25., csütörtök

Csendhegyek





FIGYELEM !

A kálváriáknak új blogot csináltam. A jobboldalon felül látható címre kattintva bármikor elérhető azok számára, akiket még rajtam kívül érdekelne ez a téma !


Jelenleg öt hely van fent, de lehetőségeimhez mérten folytatás következik – tekintve, hogy nyomozásaim pillanatnyi állása szerint Baranyában  24 kálvária van, melyeket szeretnék idővel felkeresni és lefényképezni. Tolna megyében és Somogyban is ( még elérhető közelségben) fogok kutakodni, ha minden a terveim szerint sikerül. Természetesen a munkát nagy valószínűséggel majd csak tavasszal tudom folytatni, hiszen hamarosan várható a fagyos idő, amikor én max. a kapuig merészkedem ki az újságért…  :-)
Ha bárkinek bármilyen információja lenne kálvária témában hálás köszönettel  elfogadom. 

P.s. ha bárkinek kedve/türelme/ideje lenne velem együtt dolgozni kálvária témában - örömmel fogadom !

6 megjegyzés:

  1. 10/21-én (vasárnap)Pécsváradon jártam, jutottál eszembe,mert (autóból) csak pillantást tudtam vetni a pécsváradi kálváriára, (ami a vár közelében van - stb.) de -gondoltam- arról tudsz. (?) -ill. semmiképp' nem állt módomban ott és akkor fényképezni !

    VálaszTörlés
  2. @x: Hamarosan olvashatod/láthatod !

    VálaszTörlés
  3. Már sokszor hallgattam a csendet.Erdőben, messze más emberektől.Sokan rikoltoznak,huhognak és főleg zörögnek.Egy süni nagyobb zajt tud csapni,mint a vaddisznó.
    ...de,szép!
    kisbela

    VálaszTörlés
  4. Na, azt hiszem én vagyok a legkevésbé türelmetlen ! Szót se', mi mindent tudnék én olvasni... csak lenne rá időm ! ( ill. fizikai állapot)

    VálaszTörlés
  5. Örülök a Kálváriás blogodnak. Rendszeresen fogom olvasni, és ha helytörténeti könyveimben találok kiegészítő információkat elküldöm. A Véméndi és Bátaszéki Kálváriákat ismerem a Te közeledben jobban, majd készítek én is sorozatot róluk. Ahogy eddig megismertelek Te sem fogod ezeket sem kihagyni.

    VálaszTörlés
  6. Múltmentő: levelet írok ez ügyben neked....

    VálaszTörlés