2012. november 25., vasárnap

Egy hónap és itt a karácsony…




Nem is tudom pontosan hogyan – de talán a fekedi történetek, szokások olvasása és ezzel kapcsolatban a gyerekkorom felidézése miatt jutott eszembe tegnap este, hogy amikor kisgyerek voltam, ilyentájt szoktunk angyalkát rajzolni, kartonra ragasztani, felállítani a konyhakredencen, vagy a tálalószekrényen, s ahány jócselekedetünk volt, mindegyikért egy csillagot volt szabad az angyalka ruhájára rajzolni.

(Kis kitérő: tudja-e valaki még ma is, hogy mi a különbség a konyhakredenc és az ebédlői tálalószekrény között?  Már csak erről a két szóról is egy regényt tudnék írni – nekünk ugyanis volt mind a kettő és bizony óriási különbség volt a kettő közt. Életem nagy vesztesége volt, amikor 22 évesen a szülői házból el kellett költözni és szinte semmit nem tudtunk magunkkal vinni, ami a gyerekkorom meghittségét adta/jelentette. A mai napig hiányoznak ezek a tárgyak, bútorok. Próbáltam keresni a neten ilyen képeket, valami hasonlót találtam is, picibe ide tesztem, az első egy faragott konyhakredenc – vagyis mi hívtuk így és a konyhában állt,  a másik az elegáns ebédlői tálalószekrény nevet viselte és az emeleten lévő, „ebédlőnek” nevezett szobában volt. Itt ettünk, ha nagy családi vendégség, vagy valamiféle ünnep volt.)

De vissza az angyalkákhoz…
Persze, hogy azt szerettük volna, ha szentestére tele lenne az ingecske csillagokkal…de ez nehéz feladat volt…Már akkor, kisgyerekként is nehéz volt feljegyzendő jókat cselekedni, olyant, amiért csillag járt. De azért nem volt lehetetlen…De manapság….?

Ezen morfondíroztam aztán elalvásig, hogy miért is tudnék én csillagot festeni a nem-létező angyalom köntösére ? Pláne egy hónap alatt ?
Teszek-e és ha igen, hányszor jót másnak, másokkal,  „csak úgy” ?? Csillagot érdemel-e, ha a mások által rendszeresen elszórt szemetet (mondjuk ez esetben káromkodás nélkül)  söpröm össze ezeregyedszer is a házam előtt ? Ér-e egy csillagot, ha egy nap nem kívánom a szomszéd kutyájának halálát – mert állandóan ugat, és néha még így télen, zárt ajtók és ablakok mögött is zavar a tutulás ? Az talán ér egyet, ha a koldusnak hozok két zsemlét meg felvágottat a bolti bevásárlásomkor (mert pénzt nem adok). „Soron kívül” meglátogatom a nagynénimet - akinek a  velem eltöltött órák mindig örömöt jelentenek.  „Természetesen” ha véletlenül ez idő alatt érkezik hozzám egy telefon, hogy elhozhatom a mások feleslegessé vált ruháit, játékait, akkor azokat szétosztom, elviszem oda, ahol szükségét látják. Ilyenkor jó lenne, ha főleg játékokat kapnék, biztos lenne kisgyerek, aki örül neki – de ez az egész „maritasz” mozgalom annyira esetleges és tőlem, akaratomtól független… Érne ez egy, vagy  két  csillagot ?

Egyszóval nem könnyű a csillaggyűjtés (manapság, felnőttként) az angyalka köntösére…
De igyekezni fogok az elkövetkezendő négy hétben.
Mindjárt itt a karácsony.

Az angyalkámat megrajzoltam.(?! -dehogy is ! Lemásoltam...A lustaságért levonva mínusz egy csillag...) De itt áll az asztalomon és mellé készítettem a ceruzát…


3 megjegyzés:

  1. "Angyali ötlet" Mi annak idején csipkét vágtunk az ingecskébe. Mivel a 2 gyermek folytonosan vetélkedett, ne tudd meg, hogy nézett ki karácsonyra az ingecske:-))

    VálaszTörlés
  2. Mi szívet készítettünk, amit ki lehetett nyitni, abba gyűltek a jóság keresztecskék, és mind felkerültek a templomi karácsonyfára.
    Ha ezt előbb olvasom, tutira ezt csinálom meg a gyerekeimmel, bár lehet, még így is, mert ez egyszerűbb, mint az a kis jósággyűjtő füzetecske, amit vettem nekik :) Köszönet az ötletért, az elgondolkodtató gondolatokért és a múltidézésért!

    "a pizzás"

    VálaszTörlés
  3. Bár be voltam jelentkezve,- beírtam a magam kis adagját, majd kiírta a gép : Hoppá! Ez egy hiba. Meg,hogy frissítsek valamit.
    Hát, sajnálom, de nem kezdem elölről.
    Igaz, amúgy is csak a kredencekkel,meg a kis és nagytálalókkal foglalkoztam,vitrines felsőrésszel. :-)
    Más : ami azt illeti,kissé fordított a helyzet nálam, én a 3 féle karácsonyi bélyegeket megvettem...jó kérdés,fogom-e bármire is használni.

    VálaszTörlés