2012. november 13., kedd

Élet-történetek



Néha annyira sajnálom, hogy nincs bennem igazi (regény)írói  tehetség, kitartás, türelem…Az ember csak úgy véletlenül összesodródik más emberekkel,  a Sors kegye folytán kicsit közelebb kerülnek egymáshoz (= jobban megismerik egymást, csak erre gondoltam) és egy  borús délutánon, vagy havas vasárnap délelőtt, netán csendes nyári estén ez a valaki „csak úgy” mesélni kezd. És meghallasz egy élet-történetet, amit magadban kiegészíthetsz azzal, amit az illetőről már előtte apránként megtudtál…
És eljön a pillanat, amikor azt érzed, erről regényt lehetne írni. Érdekes módon az én környezetemben egy sincs olyan, aki valami hatalmas karriert futott volna be és azért vágynék írni az életéről, hogy elmeséljem, micsoda nagyhatalmú/gazdag/híres ismerősöm van. Nem, nekem csak szegény- és egyszerű-ember-ismerőseimről vannak, megírásra vágyó történeteikkel.
Egyikükét vázlatosan elmesélem.

Az ötvenes években iparilag szédületes iramban fejlődésnek induló városkában született a kislány, munkás-családba, negyedik gyerekként. A család szétesett, a négy gyerek nevelőotthonba, aztán az országba szanaszét került. Évekig nem tudott két testvéréről, nagy nehezen találtak később egymásra. Ma már csak egy testvére él.
A nyolc általános után szakmunkás tanulónak ment. A nevelőotthon nem anyai fejjel gondolkodik, hogy jó lesz-e a kislányomnak ez a szakma, hanem ahol lehetőséget lát, oda irányítja a gyereket.  A városban lévő – akkor még híres és sokoldalú gyárban - kárpitost kerestek, ide küldték, felvették, kitaníttatták.
Senki nem gondolta végig, hogy ez nem igazán nőnek való szakma.  Gyártósoron nagy tempóban emelgetni a bútorokat, a ragasztóanyagok gyilkos gőzét beszívni, férfiakat is megroggyantó munka.
Hamarosan férjhez ment, az ura a bányánál dolgozott, föld alatt, három műszakban. Mi sem természetesebb, gyerekek is születtek – egy fiú, egy kislány. Annyira jól nem keresett a férj, hogy az asszony évekig  otthon maradhasson a gyerekekkel – pedig talán jó lett volna. Ám a lakásrészletet, a rezsit, később a növekvő gyerekekkel kapcsolatos dolgokat fizetni kellett, szükség volt két keresetre. Ebben a városkában túl nagy választék nem volt az álláslehetőségekben, pláne nem egy kétgyerekes anyának – így hát visszament a gyárba. Amíg be nem követezett az, ami várható volt, az emelgetések miatt komoly gerincsérvvel kellett operálni.
Hosszas táppénzes állomány után sem  javult az állapota annyira, hogy  ide visszamehessen dolgozni. Elvégzett egy könyvelői tanfolyamot, nagy nehezen talált is munkát, de akkor elkezdték bezárni a bányákat. A férj egyik napról a másikra először munkanélküli lett, majd leszázalékolt állományba került – munkát sehol nem talált.
A két gyereket valahogy mégis csak fel kellett nevelni, családi segítségre sehonnan nem számíthattak, eladták hát a még ki se fizetett lakást és falura költöztek. Közben elvégzett valamiféle kereskedésre jogosító iskolát – és kicsi vegyesboltot nyitottak a faluban. Itt valamelyest a férj is  tudta hasznosítani magát, ő volt a szállító.
De hát faluhelyen nem volt igazán rentábilis a bolt,  egy-két év után be kellett zárni. Még szerencse, hogy eddigre a gyerekek nagyjából felnőttek. A lány férjhez ment, elkerült otthonról, a fiú szakmát szerzett akkor még volt állása. Az asszony eljárt takarítani, ápolt idős nénit, és a kis kertjükben amit csak lehetett megtermelt.
Csak a férj nem találta a helyét – azaz,  dehogynem….a kocsma lett a törzshelye. S ha még csak a kocsma…de volt ott egy játékautomata is.  Egy faluban sokáig nem maradnak titkok, előbb utóbb kiderült, hogy a férj különféle uzsorásoktól kölcsönöket vett fel, csak  azért, hogy eljátssza. Az adósság csak nőtt, Fortuna  meg röhögött a markába, a játékgépet üzemeltetővel kézenfogva. Aztán amikor a férj úgy érezte, nincs tovább, akkor egyszerű megoldást választott, a létező össze gyógyszert bevette és itthagyott minden gondot és adósságot - örökségül az asszonyra.
Álljunk meg egy percre: te, aki idáig jutottál az olvasásban, mit tettél volna ?  Utánamész a férjednek, vagy az egyre nehezebbé váló gazdasági körülmények dacára megpróbálsz talpon maradni ? Nem is olyan könnyű a válasz…
Ez az asszony talpon maradt. Fűtől-fáig futkosott, kért, intézett, míg végül valahogy eljutott odáig, hogy ha a rokkantnyugdíját majdnem teljes egészében törlesztésre használja, akkor talán még az életében vissza tudja fizetni a férje adósságait. És elkezdte/folytatta azt a nehéz életet, amit eddig is hurcolt: szolgálni ment, takarított, otthoni terményeivel piacolt, minden lehetséges munkát elvállalt, hogy legyen miből legalább a víz felszínén tartania magát.
A fia – már amennyire tudta – mindenben segítette. A leglehetetlenebb munkákat is elvállalta, holott jó szakmája volt. Aztán tönkrement a cége, majd a másik is, ahová elszegődött. Végül fogta magát és elment külföldre dolgozni – mai napig azt az országot „építi”, erősíti,  szolgálja.
Az egyedül maradt asszony se nagyon látott lehetőséget, az emberek kezdték elfelejteni azt a szót, hogy „takarítónőm van” – egymás után elvesztette a jövedelemforrásait. Az adósság viszont maradt, a csodás konstrukcióknak megfelelően néha úgy tűnt, minden törlesztés dacára, nemhogy csökkenne, hanem még növekszik is....

Tegnap telefonált. Elmegy Németországba, szolgálni ő is, mondhatom szebben: idős embert gondozni. Elmegy, mert itthon számára (és még sokak számára) nincs semmiféle lehetőség, bármennyire is igyekezne munkát találni. Az egészséges se talál, pláne nem egy lerokkantosított 55 éves nő…….

Ennyi a történet dióhéjban, részletezés és kiszínezés nélkül.
Egy ember élete Magyarországon  1957 és 2012 között.
És nincs egyedül.

„…Nagyon nagy a baj….”
Elolvasásra és átgondolásra ajánlom:
https://www.dropbox.com/s/0lak5qr1158qu6u/Bruck%20Andr%C3%A1s_Viktor%20nem%20fog%20elmenni.doc?fb=1&fb_action_ids=10151137124316623&fb_action_types=dropboxdropbox%3Aadd&fb_source=other_multiline&action_object_map=%7B%2210151137124316623%22%3A534686926560172%7D&action_type_map=%7B%2210151137124316623%22%3A%22dropboxdropbox%3Aadd%22%7D&action_ref_map=[]

5 megjegyzés:

  1. Teljesen igazad van! "Nagyon NAGY a baj!", és szerintem még nem is tudjuk, hogy mennyire nagyon-nagyon nagy.

    VálaszTörlés
  2. Bocs', ha az illető valamilyen szinten az ismerősöd, akkor megértem a hosszú szöveget,- ha nem- akkor csak annyit,hogy még itt is (blogban) ilyesmiket kelljen olvasni ? [ Sejtem,az a válaszod,hogy nem kötelező olvasni... ] OK ! ( mert ugye te pl. magyar tv-t sem nézel... és ne soroljam )
    Viszont : pl. van egy "réteg" (?) egy kisebb csoport (?) -(mert még csak most indult be) - akik pl. a PÉCS 2030 (tervvel ?) foglalkoznak. Laikusok, bizonyára lokálpatrióták is - ilyesmik) Viszont, bizonyára olyasmire jó a történet, 8aki még nem tartana ott...) hogy tudjuk meg becsülni azt. amink van ! [ Mellesleg pl. arról én is tudnék "mit mondani," hogy egy hitel, az hogy hogy tud a havi törlesztőrészletek ellenére nem hogy csökkenni !- hanem egyre jobban gyarapodni ! [- de az egy más történet.]

    VálaszTörlés
  3. Egy blogolvasó levélben írta:
    "Magyarországon jelenleg 5-600 ezer nyilvántartott munkanélküli van és szerintem még rengeteg, meg csak úgy.A betölthető munkahelyek száma pár ezer, tízezer, de ezekkel sem tud mit kezdeni egy - mondjuk dél-magyarországi-bányász,ha Sopronban varrónőt keresnek.
    A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) félelmetes adatbázisból dolgozik! 2500-3000 állás országosan, már évek óta figyelem.
    A hirdetésekben,ha van számláló,akkor azt látom, hogy egy takarító, segédmunkás, rakodó, gépkocsivezető stb. állásra egy nap alatt sok száz, esetleg ezer megtekintő van.
    A fenti adatokat olvastam, illetve saját tapasztalat.Lehet bennük tévedés,de nagy biztos nem."

    VálaszTörlés
  4. Szerintem nem kell sokáig várni, hogy kiderüljön mennyire nagy a baj!... Az utcánkban is az egyik szomszéd pont olyan idős, mint akiről írsz és pont olyan helyre ment, ahova a te "hősöd" is..., 2 hetente hazajár, a férje szintén rokkant, a lánya kollégista. Nehéz bizony!

    VálaszTörlés
  5. Minden elismerésem a tiéd, amiért igen egyszerűen, de lényegre törően leírtad a történet. Tükrözi a mai magyar valóságot! Bizonyára a külföldi munkavállalás sem lesz Kánaán, de legalább könnyebb lesz az adósságteher, ha lesz miből törleszteni...,csak az egészsége bírja.

    VálaszTörlés