2012. november 19., hétfő

Más világ. Mekka-Kába-Arafat és Muhammad Asad



Egy ideje – még nem tudtam rájönni mi okból – egyre több, a muszlimokkal, (emberekkel és vallással) foglalkozó  filmet látok a tévében. Hogy ennek a nemrég befejeződött mekkai zarándoklat az oka, vagy a közel-keleti helyzet, vagy más egyéb, nem tudom…

Mindenesetre pár napja a mekkai zarándoklatról láttam egy olyan részletes filmet, amilyent eddig még soha. Ebben a filmben végre számomra összefüggően és értelmesen nem csak elmagyarázva, hanem meg is volt mutatva hogy mi, hogyan következik ebben az európai ember számára észbontó szcenárióban.
Természetesen rákerestem a wikiben és elég jól le vannak írva – igaz két helyen - a tudnivalók, akit érdekel, itt olvashat róla:



Ma pedig egy eddig (számomra) ismeretlen ember nevét tanulhattam meg, Leopold Weiss, alias Muhammad Asad-ét.

Lvov-i születésű zsidó vallású ember volt,  aki áttért az iszlám vallásra, és a 20. század  egyik legfontosabb muzulmán gondolkodója lett. Azt írják róla, hogy nagy utazó, diplomata és álmodozó volt, aki lefordította a Koránt és modern teológiai gondolkodásmódjával fontos kulturális nagykövet lett, aki megpróbált utat nyitni, hidat építeni  az iszlám világ és a Nyugat közötti szakadék fölött. (Szerintem ez nem sikerül neki….)
"Az Út Mekkába - Muhammad Asad utazása" c. könyve végigköveti állomásait, bejárta Palesztinát, Jeruzsálemet,  Egyiptomot, Transjordániát, Szíriát, Irakot, Iránt, Afganisztánt, a Szovjetuniót és Szaúd-Arábiát is. 

Itt lehet az életéről valamennyit magyarul olvasni:
(Megjegyzem, tévesen szerepel sok helyen 1990 a születési dátumaként, mert valójában 1900-ban született.)
Függetlenül mindentől, a filmeket örülök, hogy láttam, mint ahogy mindig öröm számomra egy ismeretlen világba való bepillantás lehetősége. Ha adná a magyar tévé – akármelyiket, érdemes megnézni.


5 megjegyzés:

  1. Hogy kimondottan a mekkai zarándoklatról láttam volna az idén filmet ?- nem nagyon emlékszem. Az viszont biztos, hogy a közel-kelet helyzet, vagy fél éve,ha nem több, eléggé aggasztó. Mit is mondjak, bár nem egyszer próbáltam már megérteni, - sosem sikerült ,- leginkább ezt érteném meg
    Megöltek még egy magas rangú Hamász vezért

    VálaszTörlés
  2. Itt a cikk talán
    Bár Lvivről,Lembergről,vagy Lvovról és az ott élőkről elég sok mindent összeolvastam + az USA-ba kivándoroltakról is,- L.Weissről nem tudtam. Max. annyi lehet a véleményem,- mivel nem ismerem,- pl. "egy fecske nem csinál nyarat." Vagy talán az,hogy annyian (és nem csak egyének) megpróbáltak/megpróbálnak azon a vidéken "okoskodni,"- de valahogy nem nagyon sikerül senkinek.

    VálaszTörlés
  3. (De nehezen találtam meg...) ha egyszer úgy gondolnád,hogy elolvasod (könyvtárból) Világok gyűjtője

    VálaszTörlés
  4. Kösz a könyvajánlatot, meg fogom érdeklődni a könyvtárban.

    VálaszTörlés
  5. Vagy addig is írjad be a Googleba (Wikipédia) Richard Francis Burton ott is van pár érdekesség ! Én olvasáskor azt hittem,hogy egy "mese" (regény)-de nem. (azaz csak részben)

    VálaszTörlés