2012. december 21., péntek

Képek …régiek…


Fötörtem a könyveim között, és véletlenül kezembe került két régi füzet, az egyik  Szabó Pál Zoltán „Török Pécs” című írása 1941-ből. Ezt csak azért említem meg, mert  borítója belső  oldalán találtam egy több mint 6 évtizedes alkotásomat – és úgy emlékszem, ezt még a blogban nem mutattam meg. Nem feltétlenül dicsekvésre  méltó, hogy a „gyerek” belerajzolt a könyvbe, no de a téma !!! Mert  kérem ez egy dokumentum: ez volt ugyanis nálunk a megszokott esti kép - legalábbis amikor már ismertük a betűket: könyvvel a kezünkben fekszünk az ágyban és olvasunk !  Hány gyerek tudna ma ilyent rajzolni ?
Megjegyzem: az ágy végében az a szögletes izé NEM tévé, hanem kép a falon, s alatta egy hímzett párna.....
 


A másik könyvecske egy a hatvanas évek elején-közepén készült pécsi utcanévsor. Ebből ugyan az utcák nevét nem fényképeztem le – megörökítettem viszont azoknak a pécsi cégeknek a reklámjait, melyek anno itt a városban éltek/működtek/üzemeltek. Bennem egytől egyik kellemes emlékeket ébresztettek a reklámok, gondoltam ezen a módon érdemes  megőrizni nevüket, tevékenységüket – egy esetben pedig még az áraikat is. (Akkor is, ha ez rajtam kívül senkit nem érdekel.)
(Sajnálom, hogy nem tudom a fényképeket olyan formában összetömöríteni, ahogy az pl. a  Wang folyó versei c. blogban van. Ha esetleg valaki tudná, miképp kell azt csinálni és megírná nekem, megköszönném…)

























Hol vannak már ezek a cégek ! Hogy az árakról már szó se essen....

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm amiért megosztottad a kincseidet. Ritkaságaid sok emberben felidézi a régmúltat.. Akkor nem voltak ilyen ciri-biris méregdrága reklámok.

    VálaszTörlés
  2. Nekem még volt olyan padlókefélőgépem, mint ami az egyik reklámon látható. Rém büdös pasztával kellett felkenni a padlót, azután pedig egy tánc a géppel, és már csillogott-villogott is a szoba.

    VálaszTörlés
  3. Nem kéne a Tangó paaztát bántani!! Nagyon nem kéne!! :)

    Mennyire változtak az utca nevek? Illetve az is érdekes lehet, hogy amit mostanában "visszaállításként" élünk meg, az tényleg az-e,,,
    Gondolom a kedvenc utcám, a Gergely utca, már akkor is az volt.

    A tömörítés kapcsán írok mált.
    Z.

    VálaszTörlés
  4. Ismétlés
    Nekem kedvelt oldalam Iskolák
    benne bal old. pl. a térkép szóra katt' ill. a többi - ott olvasható - téma is sok érdekességet tartalmaz.

    VálaszTörlés
  5. Javítom
    Az olvasás kilépés a valóságból
    Az olvasásról

    VálaszTörlés