2013. február 19., kedd

Csacsipatkó




Tettem egy ígéretet nemrég, hogy visszatérek az egyiptomi  csacsi-patkóhoz. Hát tessék, a történet. (Megjegyzem, képtelen vagyok ellenőrizni, hogy megírtam-e már a sztorit, ugyanis évekkel ezelőtt történt, de az az érzésem valami miatt, hogy nem dicsekedtem vele….Ha mégis, bocsánatát kérem annak, aki már olvasta a tanulságos történetet.Vagy azt is mondhatom, butaságom, naivságom, jóhiszeműségem történetét.)




Elöljáróban azt kell mondjam, nem tartom babonás embernek magam, vagy ha mégis, akkor valahogy a szokásostól eltérően nálam a dolgok többnyire fordítva jönnek be, vagyis ami másnak szerencsét hoz, az nekem bajt. Pl. nem egyszer volt, hogy fekete macska úton-átszaladása után pénz állt a házhoz. ( Egészen pontosan 4 alkalommal.) És hát ugye a  kis csacsi-patkó is itt lóg évtizedek óta a bejárati ajtóm mellett….és mégis….

Meleg koraőszi este volt. Már hullani kezdtek a vadszőlő levelek. Este kimentem még körbesöpörni a házat, majd mint aki jól végezte dolgát, bejöttem, leültem – szokás szerint a gép elé – közben szólt a tévé, vagy kétszer telefonáltam is. Lili itt feküdt bent a szobában.  A kellemes langyos estében – épp úgy mint máskor, már évek óta -  a lakásom ajtaja (az udvar felé) nyitva volt. Az udvart 2,5 m. magas kőkerítés veszi körül, kétszárnyú, nagy vaskapuval, ill. a szomszédos házak határolják.
Tudni kell még persze, hogy a lakás L alakú, vagyis a belső szobából nem látok rá a bejáratra, illetve olyan házban lakom, melynek egyik fele az enyém, másik felében egy 4 tagú család lakik. Kapunk közös, az én telekrészem/udvarom van a kapu mellett, a szomszédé van a hátul. Tehát bárki, aki hozzájuk jön, át kell menjen az én területemen. Nem egy ideális helyzet, de sajna, nem lehet másképp megoldani a közlekedést, már eleve így vettem a lakást.

Október elseje volt, este kikészítettem a másnap feladandó csekkeket kb. 30 ezer Ft-tal, és szép rendben, az étkező asztalán a csekkek mellett ott feküdt a pénztárcám, az igazolványtárcám, a fényképezőgépem és a mobil telefonom. Rendesen kiraktam mindent, hogy a betörő egyetlen lezser kézmozdulattal, hangtalanul mindent el tudjon emelni 10 másodperc alatt.
Mert bizony ez történt. Mai napig nem tudom, miképp, vagy ki, és főképp hogyan, de tény, valaki bent járt és elvitt mindenemet.
Nem, nem az anyagi károm volt a nagy. A lelki. Igazolványt, fényképezőt lehet pótolni, az otthonodban szükséges védettség/biztonság érzést SOHA többé. És hiába van rács az ablakon és hiába van állandóan zárva az ajtó, hiába a riasztó – én ebben a lakásban már soha az életben nem fogom biztonságban érezni magam. Elmenni innen pedig nem tudok/lehet. Már nem is akarok. Cipelem magammal ezt a terhet, míg élek.

A csacsi-patkó pedig ott figyel a bejárat mellett….. Ezért nem tartom én sokra a babonákat…mert kivétel mindig akad.






13 megjegyzés:

  1. A korbesopressel volt a baj! :)
    A babona szerint,ha valakit korbesopornek,nem hazasodik. Ugy latszik a hazunkra sem hoz szerencset. Meg a csacsipatko sem tudta kivedeni. :(
    Tetszik ahogy oda akasztottad a haz falara. Hozzon tobb szerencset!
    de diszkent es emlekkent is megallja a helyet!
    ha pedig soprogetsz,ne korbe haladj! :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt az érzést én is cipeltem magammal és a lehető leghamarabb igyekeztem helyzetváltoztatással megoldani...nem mérlegelve az anyagi veszteséget ami egy költözködéssel együtt jár.
    Mérges voltam elsősorban magamra, hogy miért nem voltam okosabb és elővigyázatosabb. Hiába, mi ill. az én korosztályom az előlegzett bizalom jegyében, nevelődött és eszünk ágában volt félni. Ott volt egy közösség ( munkahely ) a család... a közbiztonság. A mostani gátlástalanság tesz minket óvatossá, bizalmatlanná...Itt ahol élek sikeresen feledésbe múlt a félelem, de a bizalmatlanság az óvatosság azt nem lehet mellőzni!

    VálaszTörlés
  3. Tselszi: egy sarokházat hogy lehet "nem körbesöpörni" :-)
    De majd gondolkodom rajta....

    Kyba: sajnos nem valószínű - miképp írtam is - hogy én innen el tudjak menni, vagy ha igen, akkor garantáltan biztonságos helyre költözöm :-) (Bár lehet, hogy urnákat is lopnak...)

    VálaszTörlés
  4. Döbbenetes, hogy elég egy ilyen eset, és örökre elvész a biztonságérzet, ami a legfontosabb.
    Én is nagyon lezser voltam, amíg be nem törtek hozzánk...ugyanígy minden kikészítve az asztalra, fényképező, laptop, kulcsok, minden. Mi fent aludtunk az emeleten. Amikor felébredtem a zajra, akkor eszméltem rá, hogy semmi sincs fent, se telefon, se furkósbot..a tetőn másztunk át a szomszédhoz, úgy tudtuk a rendőrséget hívni. Amikor még a tetőn voltunk, láttuk, hogy a betörő feljött a hálószobába is. Szerencsénk, volt, nem tudott mást elvinni, csak az ezüst láncomat az ágy mellől, mert megzavarta a rendőrség. Az ezüstláncomon pedig az itteni szerencsehozó kagyló lógott, az úgynevezett Szent Lucia szeme:)
    Végül is szerencsénk volt.

    A nagy tanulság, hogy mindig legyen ott az ágynál a mobiltelefon.
    De azóta mi is állandóan neszelünk, zárunk, minden kis zaj forrását megnézzük. Jobb volt előtte.

    VálaszTörlés
  5. Igen-igen.az a franya biztonsagerzet a sajat otthonunkban.
    Meg Egerben a Garzonhazban laktunk.Egyedul voltam otthon,este 10 fele jart az ido. A masnapi vendegeknek keszitettem gyumolcstortat,es ugy hataroztam a diszitest a szobaban, a tv elott fejezem be. A gyumolcsokert visszamenve a konyhaba,lettem figyelmes a bejarati ajto ablakan keresztul latszodo sotet puposodasra. Hat valaki a levelbedobo elott guggolt es leskelododtt befele. Ijedtemben kivagtam az ajto ablakat es akkorat kurjantottam,hogy a leselkedo ugy szaladt vegig a fuggo folyoson,hogy a laba sem erte a foldet.
    Utana levelbedobo leragasztva,ablak ele sotetito fuggony,de a biztonsagerzetem nagyon megingott.
    Megertelek benneteket,ahol meg benn is jartak,mi tobb ertekeket vittek el.

    VálaszTörlés
  6. Hát igen... aki egyszer már megélt egy ilyen eseményt, az tudja, mit jelent ez. "Elmesélni" igazán nem is lehet....

    VálaszTörlés
  7. kedves Aranyos! És legalább a csekkeket feladta???:)

    Azért van ennél egy rosszabb, még katona koromban kaptam rajta "magamon" egy Wc-i kukkolót. Olyan gátlástalanul és állatiasan "léptem fel", hogy a mai napig félek, ki is lakik bennem. Ez így leírva hülyén néz ki, pedig komoly.

    Z.
    Ui. Abban a Garzonban laktak barátaim, az Attila és a Gitta, de ez még akkoriban volt, amikor épült.

    VálaszTörlés
  8. :-) JÓ kérdéseid vannak ! Nem, a csekket EL SE VITTE - csak a pénzt....Nem volt ez egy hülye betörő..

    VálaszTörlés
  9. A csekkeket igazan feladhatta volna,tenyleg! :)

    Ui. Az Attilat es a Gittat nem ismertem,ok meg korabban laktak ott,ha akkoriban amikor epult.

    VálaszTörlés
  10. Kb. 1980-84 között, utána kimentek Kanadába.( Amerika)
    Pontosabban nem emlékszem, én akkor egyetemre jártam Pécsre és csak ritkábban találkoztunk
    (Herendi, Szantofer:))
    Z.

    VálaszTörlés
  11. Ja, a Szanto :), Arany Oroszlan, Ostrom :)

    VálaszTörlés
  12. Az Ostrom az melyik????
    Abban lehet, hogy még nem is voltam?
    Be kell pótolnom, jövő héten lesz is alkalmam.:)
    Z.

    VálaszTörlés
  13. Az Ostrom a var mogott volt.Ha felmegyunk a lepcson,atmegyunk a kisvasut alatt,nem a Leanykan megyunk tovabb,hanem rogton balra fordulunk es nem kell sokat gyalogolnunk maris ott van.Ha meg ott van ?

    VálaszTörlés