2013. május 21., kedd

Vihar



A szombati-vasárnapi viharok hatására kóboroltam az időkép-en, s eddig nem is tudtam, hogy van egy ilyen oldala is: http://www.idokep.hu/tornado 
Már a múltkori nagyobb viharkor is eszembe jutott, mit csinálnék, egyáltalán honnan tudnám meg, hogy veszélyben vagyok ? (Azt hiszem Amerika tornádó-járta vidékein a lakosságot előre figyelmeztetik.) Bevallom, hogy egy ideje, amikor nagyon intenzív fölöttünk a vihar, én a  központi biztosítékaimat lekattintom és gyertyafény mellett várom meg, míg átvonul fölöttünk. Habár – nem is tudom, igaz-e – de állítólag egy villámcsapás így is tönkreteheti az elektromos berendezéseimet. (Az elektrotechnikában sosem voltam erős…)




25 éve, mióta itt lakom, egyszer volt a közelemben villámcsapás, de valahogy az az érzésem, mintha vadulnának ezek a viharok. Nem hinném, hogy csak a romló emlékezetem miatt nem emlékszem arra, hogy Magyarország tornádó-járta vidék volt mindig is. Sokszor elhangzik ugyanis, hogy „ugyan, máskor is volt ekkora hó, ilyen forróság, talán voltak tornádók is, csak nem  közölték velünk... ”  Mivel cáfoló adatokkal nem rendelkezem, nincs bizonyíték a kezemben arra vonatkozóan, hogy azért mégiscsak kissé más volt a nyár meg a tél is. Lehet persze, csak az okozza a problémát, hogy régebben nem voltak olyan technikai eszközök, melyekkel ezeket a szélsőségeket előre jelezni, naprakészen fotózva, a netre téve, dokumentálni lehetett.

Most aztán itt állok, tanácstalanul, mert nem tudom, hogy hová menekülhetnék, ha egy ilyen felhőtölcsér közeledne felém, de leginkább azt nem tudom, honnan szereznék róla tudomást ? Vagy egyszerűen hagyatkozzam a Mennybélire ? 
 
                               ************************

Most látom a 9 órás hírekben, hogy mi volt Oklahomában....Hiába  hiszi az ember, hogy ő uralja a Földet - nem úgy van az.... 





2 megjegyzés:

  1. Nem vagyok én ennek sem a "szakembere,"-de úgy hiszem, hogy a dimbes-dombos vidéken (hegyvidék)ez nem jellemző ! Szerintem a magyar tv. és rádió kellően figyelmezteti az embereket ! (már aki nem zárkózik el a magyar műsorok nézésétől,hallgatásától ) Úgy gondolom, ahogy a földrengést sem tudják előre bejelenteni, úgy a tornádót sem ! (Magyarországon)- azt hiszem, ha azt olvassuk/halljuk,hogy "szupercella lesz... felettünk - stb. akkor ki-ki számítson arra, amit jónak gondol ! Én nem riogatnék - de ne akkor akarjunk információkhoz jutni, amikor már "rákezdett az eső", a szél -és egyebek. (Aki úgy gondolja, tartson otthon pl. elemes rádiót... vagy amit jónak érez ! ) :-)
    Majd azt sem feledni, hogy a jóslatok ellenére, egy-egy eső,hó és egyéb... nem "jön át a Mecseken." stb.

    VálaszTörlés
  2. Tornàdo esetén bujj a pincédbe, vigyél vizet, kajàt és zàrkozz be jol !!

    VálaszTörlés