2013. július 7., vasárnap

Vasárnap a Balaton környékén



Szeretek alaposan nekikészülni egy-egy utazásnak. Kézi GPS-szel dolgozom, egy papírlapra egymás után felírom a felkeresni szándékozott településeket, a pontos útvonalat, néha kisebb megjegyzéssel, s azt a kocsi műszerfalára teszem.  Évtizedek óta bevált, olcsó megoldás. Nem szoktam eltévedni. Az egyéb szükséges tudnivalók is feljegyezve, kaja-pija bekészítve, pótcipő, esernyő – szóval mindenre számítottam.
Tegnap négy messzi kálvária és a barátnőm felkeresése  volt a cél, reggel 7-től este 8-ig mindez belefért a napba, napsütéssel, jó nagy záporral, Balaton-víz-locsogás-hallgatással, fagyizással együtt.

Ha jól számoltam, akkor a 96-97-98-99. kálváriák kerültek fel a blogba.  Magam is csodálkozom, hogy ennyi van már készen. Egyáltalán nem biztos persze, hogy jó/pontos/teljes az adatsorom, de én 236 kálváriáról tudok (eddig) – s ennek ezek szerint majdnem a fele kész – hozzáteszem persze azonnal, hogy köszönet és hála a segítőimnek – hisz egymagam sehol se lennék. De azért én is igyekszem.
Nem lenne semmi gond, ha ingyen adnák a benzint – de valahogy ezt még nem tudtam elintézni…

Tegnap Lad – Marcali – Lengyeltóti és Somogyvár kálváriái voltak a célkeresztben. Mindegyik szép, ápolt, gondozott, a Marcaliban lévő különösen kedves (ha lehet ilyen mondani egy kálváriára) – de talán érthető, ha azonnal hozzáteszem, hogy azért kedves, mert Zsolnay mázas pirogránitból készültek a képek.

Délután lementünk a Balcsi-partra, jó magas a víz, tavaly a strandnál alig pár centi locsogott a homok fölött, most legalább 60-70 cm a kőpartnál.
Hazafelé elkapott minket egy jó nagy eső – csodálatos volt látni a meleg erdőből és úttestről felszálló párát, olyan volt, mintha trópusi őserdőben jártunk volna. És a levegő csodálatosan üde, friss lett.
Jó nap volt.

 A bátrabbak fürödtek....
 Lad kálvária
 Lengyeltóti kálvária
 Marcali kálvária
 Somogyvár kálvária




3 megjegyzés:

  1. Szép munka !
    Bár Erdő Péter bíboros szó szerint nem említette a kálváriákat a vallási építmények között - tegnap - de attól még elmondhatod, hogy az összegyűjtésükhöz egyénileg hozzájárultál !
    Esetleg részletesebben : Erdő Péter bíboros: óvjuk a valláshoz tartozó építményeket.
    Ráérőbbek : pl. az pécsi egyházmegye honlapján olvashatnak ezt-azt a 300 éves máriagyűdi Mária szoborról, ill. a tegnapi eseményekről. (Sarlós Boldogasszony - stb.)
    Bocs',hogy a linkeket nem írom be, mert hosszadalmas.
    ( Úgy tudom egy kiállítás is nyílik majd a Klimó Könyvtárban ?- pontosítandó.)

    VálaszTörlés
  2. Rögtön el is olvastam a "Csendhegyek"-en a bemutatókat. Nagyon jól sikerültek. Remélem a mostani időjárás kedvez a gyarapodáshoz. Kíváncsi vagyok melyik lesz majd a századik. Jó lenne, ha Zsolnay épületkerámiás lenne :-)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a dicsérő szavakat !
    Múltmentő: ha csak az időjárástól függne a gyarapodás, már régen több lenne fent a blogban !!

    VálaszTörlés