2013. augusztus 30., péntek

Kis kirándulás



Mivel emberségessé vált a hőmérséklet, nekiindultam egy kálváriás túrának. Hónap vége lévén csak kicsi kört terveztem, Mecsekjánosiba és Magyarhertelendre mentem. Kora délután indultam, pompás volt az idő – olyan régen autóztam és annyira szeretek vezetni, hogy öröm volt az út minden perce számomra.
Egy nagyon kedves, idős ismerősöm kedvéért Mecsekjánosiban megkerestem a volt iskolát, ahol tanított egykoron. Majd elmesélem neki, hogy néz ki ma (szépen felújították) és megmutatom a képeket. Kíváncsi vagyok, felrémlik-e neki valami a kb. 60 évvel ezelőtti időből ? Ma óvoda működik benne – külön két kisebb helyiségben  német nemzetiségi kiállítás is van – a még megmaradt néhány régi használati tárgyból.








Felkúsztam a jó meredek kálvária dombra és először a csodás, hatalmas hársfába szerettem bele. Biztos a kálvária építésekor ültették, a méretei alapján gyanítom megvan 200 éves….Átöleltem, mert nincs annál jobb/megnyugtatóbb/erőt-adóbb dolog, mint egy hatalmas fát átölelni. Közben kérni, hogy erejéből, kitartásából adjon át egy picinykét nekem. A fa mellől a kilátás a völgyre és a templomra is nagyon szép.





Lent a völgyben aztán, ahogy mentem tovább, olyan különös, ezüstös  fények voltak az úton, hogy meg kellett állnom egy képet csinálni:


Mellesleg felfedeztem az első piruló leveleket. 
Hogy őszinte legyek, nem bánom, hogy jön az ősz…. 







4 megjegyzés:

  1. Hangulatos képek. Köszönöm, hogy gyerekkorom színhelyére vittél egy kis virtuális túrára.

    VálaszTörlés
  2. Örülök, ha tetszett. Szerintem igen szép környezetbe van ez a kis falu.

    VálaszTörlés
  3. Én meg a Google Maps (Street View) segítségével kissé körülnéztem a helyszínen.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szuper, hogy tettél egy karikát, szép helyeket láttál és éltél át, s biztosan kaptál energiát a hárstól :-) Sok további hasonló szép élményt!

    VálaszTörlés