2013. szeptember 2., hétfő

Gévagomba





Ezt a fenti képet csak azért tettem ide, hogy aki nem ismeri, lássa, miként nő… (http://www.zge.hu/fajlista/laetiporus_sulphureus/fotok/gomba3.jpg )

Ez meg az én gévagombám: (volt)


Ha valaki evett már, akkor annak nem nagyon kell dicsérgetnem….
Tegnap a fülem három felé állt, mire ezt a hatalmas, jó 2 tenyérnyi darabot, kirántva beburkoltam – de annyira régen ettem már, hogy nem bírtam ellenállni….

Az úgy volt, hogy a Novróba mentem hús ügyben körülnézni, aztán miután kellőképp meglepődtem az áraikon, vásárlás nélkül jöttem ki. A bejárat mellett állt egy öregember, egy púposan megrakott , piaci-kosárnyi gévagombával. Aki olvasta az én (vad)gombákkal foglalkozó szövegeimet, tudhatja, óvatos duhaj vagyok – a gombák zömét elviszem a gombavizsgálóhoz. Vannak azonban kivételek, ilyen pl. a gévagomba is (meg a kucsmagomba, meg a tintagomba és a fenyővargánya). Szóval ezt nem vittem sehová, csak haza. A hóeleji nagybevásárlás cuccai elpakoltam, de közben már nyeltem a nyálamat rendesen - nagyon  vártam, hogy asztalhoz/gombához ülhessek.
Ki is rántottam az egészet (persze nem egyben, hanem kisebb darabokban) és – bár a vége már nehezen ment - de egy ültőben befaltam… Mennyei volt !!!
Ha még nem ettetek, ha valahol rábukkantok, ott ne hagyjátok, próbáljátok ki ! Pörköltnek is jó, de szerintem rántva az igazi. 

3 megjegyzés:

  1. Nyamiiiii!
    Gombász családból származom, és bár konkrét emlékem nincs, de szinte biztos vagyok abban, hogy a nagyszüleimmel szedtünk már gévagombát :-)

    VálaszTörlés
  2. Gyerekkoromban mi is ismertük, nálunk pörkölt, és tejfölös gombamártás készült belőle. Rántva soha nem ettem, szívesen kipróbálnám:-)

    VálaszTörlés
  3. Én még sosem találtam. Viszont - hasonló "fagombát" -ami pedig elég ritka- az u.n. májgombát már szedtem. Szerintem a géva a jobb.

    VálaszTörlés