2013. október 25., péntek

Az én kertem, meg az én gondolataim…



Kértetek tőlem néhányan képet a „kertem”-ről. Hát csak nehogy csalódjatok…
Ez a kert ugyanis inkább egy picurka udvar – ahol ráadásul biztonsági okból még az autóm is bent parkol…Egyáltalán nem szép, körös-körül zárt, kerítés és házfalak veszik körül – de nekem ez a „birodalmam”.
Aki rendszeresen olvas, tudja, hogy saját használatra sokféle zöldséget megtermelek – Ciripbogár számára újra megpróbáltam lefotózni a paradicsomfát, bár látom, a fényképen nem igazán „jön át” hatalmas mérete. Magassága több, mint 2 méter, és ha a napvédő hálón elfekvő ágát is fel tudnám valamiképp egyenesíteni, meghaladná a 3 méter – és még mindig vannak rajta virágok is, meg paradicsom is…
A salátás/sóskás rekeszemben most  „A pizzás” kis barátnőmtől kapott fokhagymák bújnak. Most vettem észre, nem csináltam külön képet a csodás zeller bokrétámról, meg a snidling-bokromról – melyeket koranyár óta folyamatosan használok. A majoranna, kakukkfű, oregano-s nagy cserép se látszik igazán jól – de az legalább rajta van az egyik képen. A petrezselyem már elöregedett – jövőre ültetnem kell, éppúgy kora tavasszal majd salátra-palántát is. (A tavalyiak nem teleltek át, ezért nem vettem most, habár árulnak a piacon.) A hatalmas és tavasz óta rendszeresen „learatott” citromfüvem nem látszik – az autó mögött van, és már elszáradt a kertet nyáresteken csodás illattal elárasztó borsikafű is.  Sok virág meg elnyílt már – szóval a képeken mindenképp egy picurka kert őszi állapota látható. Én azonban szeretem. Fontos nekem, mindig van vele tennivaló – ha más nem hát a vadszőlők levelének az összesöprése.
Végül beteszek másféle képeket is, az első egy „rendes” kép a ma esti csodás fényekről (mindjárt fűzök ehhez megjegyzést is) – a másik képen próbáltam az átkozott, mindent elrondító villanydrótokat kitörölni – szerintem nem sikerül, de lehet, hogy csak azért mert vagy türelmetlen vagyok, vagy ügyetlen. A harmadik képen a tegnapelőtt már megmutatott  vadszőlő esti fényben (vakuval), de mögötte a csodaszép narancs-felhős ég látszik és nem a kondenzcsíkot húzó repülő.
                                                          *****************
A megjegyzésem pedig épp ezekhez a különös esti fényekhez kapcsolódik. Olvasom az időképben  http://www.idokep.hu/hirek/x17-es-napkitores-volt   hogy ma milyen napkitörés volt. Aztán egy kapcsolt linkre kattintva meg olvastam ezt: http://www.idokep.hu/hirek/x190-napkitores
Nem vidámító gondolatok….
És ha még hozzáteszem, amibe most nem is akarok belebonyolódni, hogy tegnap este „A háborúk ökológiai következményei” címmel milyen filmet láttam, amitől elaludni alig bírtam….. El is gondolkodtam – vajon mindenki ilyen naiv, mint én ? 
Tényleg én vagyok egyedül, akinek ezek a szörnyűségek nem jutottak még eszébe ? Nevezetesen, hogy a világóceánok a leghatalmasabb hulladéklerakók – a hulladékba beleértve az atomszemetet és legfőképp a 70 évvel ezelőtti – meg a közbeni - háborúk mindenféle szörnyűséges fegyvereit ? 
Nem csak a nylonhálók, aljas emberi halcsapdák, műanyagflakonok úszkálnak ám az óceánokban ! Csak én nem tudtam róla, hogy hatalmas területek teljesen kihaltak és minden élőlény kipusztult ? És akkor még lelkiismeret furdalásom volt, hogy utálom a halat – hiszen annyira reklámozzák egészséges voltát… 
Nem, a tengeri hal nem egészséges, sem maga az állat, sem megenni … Komolyan mondom, teljesen magamba zakkantam a film után, hogy miért is vagyok/voltam én ennyire naiv, tudatlan, jószándékú hitetlen ??? Vagy közönyös, felületes lennék ? Nem tudom, de gyakran érzem azt, hogy  kevesebb tudás jobb lenne….

És ilyenkor mindig arra a vég-klonklúzióra jutok: nem, nem érdemeljük meg, hogy a Földön éljünk ! Jöjjön a pusztító napkitörés !

http://www.3sat.de/mediathek/?mode=play&obj=38543  itt megnézhető a ¾ órás hátborzongató film….

A paradicsomfa



Kukoricavirágaim

Fokhagymagyerekek


Samu ül az autó előtt

Berci a tetőről lesi az eseményeket

Piros...



 Esti fények


2 megjegyzés:

  1. Nekem epp ezert tetszik,mert ha kicsike is,ahogy irod ez a birodalmad,szereted es ez latszik rajta! :) Olyan jol kihasznalod a helyet,tarsitod a novenyeket es meg most oktober vegen is milyen szep dusak,es viragosak.Szerintem olyan varazsa van a haz falara felfutott vadszolonek,a magas teglakerites pedig biztonsagos erzest nyujt.Egy nagynenemnel volt hasonlo es ezt a gyerekkoromban magambaszivott erzest juttatod eszembe neha az udvarod kepeivel. :)
    Nagy szerencse,hogy az autod is befer. A cilas kepek pedig nagyon edesek! :)

    VálaszTörlés
  2. Bevallom, nem lenne baj, ha kicsit nagyobb lenne... egészen biztos zöldségeket termelnék - még többet - benne. De hát a saját kert már mindörökre vágyálom marad....

    VálaszTörlés