Baranyai körút - "természetesen" kálváriákkal

Van, amikor relatíve rövid időn belül történnek jó dolgok az emberrel – máskor meg oly sokat kell várakozni….

A nem túl régi szombathelyi utamat követően tegnap egy baranyai körútra mentem – s bár értek igen kellemes meglepetések, de mégsem sikerült Baranya megyét a kálváriák szempontjából teljes egészében „letudni”. Mindegy, nagyon meg vagyok elégedve az eddigi teljesítményemmel, és a tegnapi nap külön öröm volt, hiszen 6  kálváriát tudtam lefényképezni s ezek közül kettőről még csak tudomásom sem volt !

Csodálatos őszi időben indultunk el és a langyos napsütés koraestig elkísért bennünket. Bevallom „csak” fotózni nem is nagyon álltam meg – egyrészt mert sürgetett az idő, másrészt mert spóroltam az energiámmal. A kálvária-hegyek megmászása ugyanis (pláne ennyi !) – eléggé „kiveszi” az erőt már belőlem.

Egerág után Villányban kicsit hosszabb időre álltunk meg – az egész falu feje tetején állt, szombat, vasárnap itt valami szüreti napok vannak, arra készült a sok pince, és szemmel láthatóan mindenki el akart adni mindent, már pénteken tele volt az utca árus standokkal, a pinceajtók tárva-nyitva, szóval igen nagy volt a felfordulás.

Az alábbi nem az én képem, csak az illusztrálás végett tettem ide (http://www.villany.hu/images/top_image2.jpg ) Ahhoz képest, hogy a bora miatt elég gazdag falu, vagy hogy igen szép paplakja van, a templom zárva és a kálvária siralmas állapotban van.

Történt azonban Villányban valami, ami egy cseppnyi felhőt vont a csodaszép derült napom fölé. Épp már az autóhoz mentünk vissza, amikor mély morgás közeledett, és egyszer csak megjelent felettünk két hatalmas, alacsonyan szálló katonai, zöld repülőgép. Komolyan mondom, filmre kellett volna venni azt a pár másodpercet. Az emberek a szó szoros értelmében döbbenten megálltak, mintha a víg lárma is elnémult volna pár pillanatra, értetlenség, tán félelem ült ki az arcokra és nekem is összeszorult a torkom.

http://www.bama.hu/baranya/kozelet/alacsonyan-duborogtek-a-katonai-gepek-519028  Miért, miért van ilyesmire szükség ??? Nem az a bajom, hogy gyakorlatoznak a repülők, bizonyára szükség van rá. De miért nem tájékoztatnak bennünket ? Ilyen esetekben is látható, mennyire semmibe veszik a „népet”. Mi kisemberek lennénk az utolsók, akik megtudnánk, ha kitör(ne) valami háború…

Kép: http://spotter.blog.hu/2011/01/15/az_utolso_keleti_mohikanok#more2585545

 

De aztán az élet ment tovább, a zene újra hangossá vált, a pillanatra megállt szívek újra dobogni kezdtek… Mi is folytattuk útunkat.

Himesházán  a kálvária rendesen meglihegtetett. Olyan meredek, hogy vetekszik az Ófaluival. Közvetlen közelében találtam egy szép régi présházat, ami mellett azért nem tudtam úgy elmenni, hogy ne készítsek egy képet róla. Kár, hogy ilyen elhanyagolt állapotban van:

A fényképezés után bent a faluban volt ugyan egy útjelző tábla, de mivel nem Pécsvárad, vagy egyéb, az általam felkeresni tervezett település neve állt rajta, elegánsan elhajtottam előtte és mentem egyenesen előre, az orrom után. Geresdlakra érve vált gyanússá a dolog, ám szerencsére csak a falu végén kaptam észbe, hogy nem stimmel valami. És azért szerencsére, mert épp itt, a falu végén van a temető, s mit ád az ég, a temetőben meg egy olyan kálvária, ami nem is szerepelt eddig a listámon ! Nagy volt az örömöm - és gyorsan ezeket is megörökítettem. Visszatértem Himesházára, s most már a jó útra kanyarodtam.

Útközben már ilyen szép őszi színek is kísértek – ehhez hasonlót készíthettem volna egy tucattal:

Szűrben azért álltam meg a falu közepén, hogy lefotózzam a templomukat :

Nem félnek, hogy valakinek a fejére esik a kereszt ??? 

Miután óvatosan oldalazva leereszkedtem az igencsak meredek temetődombon a kálváriától, tartottunk egy kávészünetet. Természetesen én felkészülten megyek az ilyen utakra, most is nálam volt a kicsi öreg termoszom (amit az útitársam kellőképp irigyelt is tőlem, mert ilyent állítólag már nem is lehet kapni – ja, van vagy 30 éves, ha nem több…) szóval megittuk a délutáni  kávét és felfrissülve indultunk tovább.

Útközben megálltam ezért a képért:

Valahogy olyan elhagyatottnak, szomorúnak, magányosnak látom ezeket a kereszteket. Tudom, szinte mindegyiknek van valami története. Valaki hálából épp azért ott állította, ahol most állnak, mert többnyire ott, vagy a közelben történt valami, amiért ezen a módon akart köszönetet mondani. De akkor is. Olyan magányosak …..

  

És Szebényben jött az újabb felfedezés. Megint egy temető mellett „suhantam” el, és rögtön észrevettem a mindenféle síremlék között  néhány egyforma kis házikós, stáció-oszlopot. Hé, álljunk csak meg itt ! Nem tudok ugyan róla, de hát azért ez még itt van !!! És tényleg. Ilyent se láttam, most majd alaposan utána kell kutatnom, ez nem „rendes” kálvária, akit érdekel, majd a csendhegyes blogban megnézheti, ha elkészülök vele, s megtudok róla valamit. Kár, hogy nagyon rossz fényviszonyok között lehetett fotózni…

Hazafelé benéztünk még Fekedre is, de a fényképezéshez már nem voltak elég jók a fényviszonyok. Már most ígérhetem, előbb-utóbb ide visszalátogatok – és csak erről a faluról fogok írni és fotókat készíteni. Ez olyan echte kicsi sváb falu, amit pénzért kellene mutogatni. Vagy ha nem pénzért, akkor példaképp, mert ilyen szépséges, rendben tartott, tiszta faluban elég régen jártam. Mindenképp szeretnék ide visszamenni.

Csak példaképp egy házat mutatok, nem saját kép (http://www.valyogveto.hu/galeria_t/eredeti/091Feked012.jpg ):

Összegezve: pompás napom volt ismét. Milyen jó is lenne, ha volna lehetőségem gyakrabban ilyen kis utazásokra ! Annyira feltöltődik az ember, tudom, most napokig lesz megint miről mesélni az ismerősöknek, lesz mire visszagondolni és valahogy én is egészen másképp érzem magam, mint az egyhangú, eseménytelen hetekben. Ilyenkor örülök, hogy kitaláltam ezt a „kálváriázást”….Jót tesz nekem.