2013. október 23., szerda

Egy pici betű….



Megjártam Sásdot.
Megjártam Sásdon.

Egyetlen betűcske csak a különbség, mégis egészen mást jelent…
Múltmentő blogbarátom felhívta a figyelmemet, hogy a kálváriák baranyai sorából a sásdi hiányzik. Bizony nem tudtam róla, s gondoltam, akkor  - míg ilyen ajándék őszidőnk van – hát kimegyek Sásdra. Hóvége lévén ugyan csak busszal, de nem nagy a távolság, nem nagy a település, gondoltam ez nem jelenthet problémát. (Közben el is merengtem azon, hogy 2009-ben ültem utoljára távolsági buszon…)

Szóval nekiindultam reggel, s mivel borús volt az ég, vittem az esernyőmet is - bár kicsit bizonytalankodtam induláskor, mert a táskámba rendesen nem fért be,  csak úgy „félig-meddig”. Se a táska nem volt rendesen használható, se az esernyő nem volt biztonságban. Ilyenkor – nem is tudom, miért nem az első – jó – megérzésemre hallgatok. Ugyanis most is arra gondoltam, hát csak nem lesz nagy eső, felesleges cipelnem ?! Azután mégiscsak elvittem az esernyőt…

És bizony épp emiatt van az a kis betű-különbség itt a szöveg elején. Mert ugyan tényleg megtaláltam a sásdi igen érdekes (=kétoldalas) kálváriát, ám mivel a busz visszaindulásáig sok időm volt, kisétáltam még a temetőbe, mert tudtam, hogy ott, ill. annak közelben van két szobor, amit már régen terveztem megörökíteni, meg emlékeztem egy szép kis kápolnára is.

Mindezek képeit alább láthatjátok…

Az esernyőmet azonban sem ti, sem én már soha többé nem….
Mert hogy hol csúszott ki, azt bizony nem tudom. Visszamentem ugyan a kálváriához is, a temetőhöz is (emiatt aztán lélekszakadva kellett rohannom a buszhoz) – de bizony sehol se találtam…

Így hát egy kálváriával gazdagabban, de sajnos egy nagyon jó, megbízható kis esernyővel szegényebben jöttem haza Sásdról…

 A kis temetőkápolna a régi temetőnél

I. VH-s szobor
II. VH-s szobor




Az út Hörnyék felé


A templom. Emögött van a kálvária.

Ez pedig egy csoda. Nem én készítettem, a gép kattant el valamiképp magától. Egyerűen nem értem, miképp keletkezhetett. De olyan szép, tiszta kép, és látszik rajta, hogy a reggeli szürke felhők is eltűntek. (No meg a kabátom ujja is látszik..:-) ) 



4 megjegyzés:

  1. Nekem a jó fotóim csak akkor derülnek ki, ha átteszem őket a gépre. Amikor igyekszem, izzadok vele, háááát? Erre a "súgásra" hallgatni kell , megfigyeltem

    VálaszTörlés
  2. Látva a képeket -olvasva a beszámolód, és a csendhegyeken a kálvária leírást -, azt kell, hogy mondjam. Ne sajnáld azt a jó kis esernyőt. Ezek a bejegyzések többet érnek az ernyőnél :-)

    VálaszTörlés
  3. Be kell valljam,én is gondoltam arra, hogy néha veszteni is tudni kell...
    Hozzátartozik az élethez. Ettől függetlenül, nem árt néha a "halkabb" súgást is meghallani, sőt, elfogadni.

    VálaszTörlés
  4. Valamit valamiért :-) A sásdi kálvária elkérte a fényképekért cserébe az ernyődet :-) Fogadjuk el a helyzetet :-))

    VálaszTörlés