2013. október 2., szerda

Ajándék



A számítógépem tele van  feleslegesen (?) eltárolt mindenfélével. Néha belenézek, ezt-azt kitörlök – amit aztán pár nap múlva meg is bánok…Tegnap délután is selejtezést tartottam. A csoda tudja már, hol olvastam – de nyilván jó okot éreztem rá, hogy eltegyem. Most, mielőtt törlöm a gépemről, megosztom veletek – habár lehet, vannak akik olvasták, ismerik.
Próbáltam ennek alapján meghatározni én melyik fajta vagyok ? Őszintén mondom, ez se, az se, vagy néha ilyen, néha olyan. Egy érzés leírása azonban hiányzik a történetből, ami bennem megvan: a gyanakvás, vagy talán jobb kíváncsiságnak nevezni. Miért kaptam/nem kaptam ezt vagy azt ? És akkor elkezdem az önvizsgálatot… Mert folyton arra gondolok, ok nélkül semmi sem történik. Hogy ez most jó, vagy rossz, azt se tudom eldönteni. Ilyen vagyok és kész. (Tény, arra nem emlékszem, hogy gyerek koromban is ilyen töprengő voltam-e ? Nem hiszem. Ez a felnőtt kor "ajándéka". Mi több, az is lehet, hogy nem vagyok egyedül az efféle gondolatokkal.)


 “Van egy történet az egypetéjű ikrekről. Az egyikük tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis habostorta. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki hangoztatta, hogy a Murphy törvénye csöpög az optimizmustól. Szüleik a fejüket csóválták, és mindkettőt pszichológushoz vitték.
A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét.
– A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát.
A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.
Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, hallhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:
- De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy ez a videójáték mindjárt összetörik… Ezeket utálom… Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is…
Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.
- Úgysem csapnak be! – kuncogott. – Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!”

2 megjegyzés:

  1. Hiszem, hogy épülésemre szolgált ez a kis történet :-) Köszönöm!

    VálaszTörlés