2013. november 17., vasárnap

Lakatos Artúr harmadszor – pécsi kiállítása kapcsán



Az alábbi két bejegyzésemben írtam én Lakatos Artúrral való „találkozásomról és megismerkedésemről” – amiről kifejezetten azt mondhatom, hogy örömteli időtöltésem volt.

Megtisztelőnek érzem, hogy később unokája (Lakatos Mária) is megkeresett, mi több, blogom olvasójaként is feliratkozott.
Tudomásom volt róla (@x hozta a hírt), hogy nemrég Lakatos Artúrnak  kiállítása nyílt a Káptalan utcai galériában – tervbe is vettem, hogy elmegyek.
És ma ott voltam.
Senkit ne tartson vissza az én alábbi véleményem – de nekem bizony csalódás volt a kiállítás. Ahhoz képest, hogy a fent említett két postomban én hány képet mutattam be – hát a kiállításon mindösszesen ezekből 3 volt látható. Ahhoz képes pedig, amit a wikiben olvashattok a hihetetlenül sokirányú tehetséges alkotóról http://hu.wikipedia.org/wiki/Lakatos_Art%C3%BAr  - ahhoz képest meg hát…. ez egy olyan kis „házi gyűjtemény”…

Elismerem Lakatos Artúr sokoldalú zsenialitását – elfogadom, hogy lehetetlen is lett volna  „igazán” bemutatni a művész összes alkotását – de én bizony abban reménykedtem, hogy legalább a pécsi képeit eredetiben láthatom. Hát ez nem jött össze…. 
A „nagy” embernek/művésznek ez egy iciri-piciri bemutatója volt csak. Persze, a semminél azért több...és végülis láthattam néhányat textilterveiből, porcelánjaiból, ólomüvegeiből.
Ráadásul a szívemben ott volt az a melengető kis öröm, hogy én legalább – ha nem is kiállításon, de a blogomban - sok képet meg tudtam mutatni azoknak, akik a városunk régi arca után érdeklődnek.

Néhány képet azért készítettem:


Fischer Béla
   Baranya megye egykori alispánja, Visy Márta férje, azaz Lakatos Artúr sógora
(Köszönöm a kiegészítő javítást Lakatos Máriának)


























 Ezt az utolsó képet azért tettem be, hogy ha valaki véletlenül mégis megnézi a fentebb ajánlott, régebbi anyagokat, abban láthatja ezt a kaput 1963-ban, idén januárban, és most így néz ki:





7 megjegyzés:

  1. Valahogy annyira "össze vagyok keveredve"...az utóbbi napokban oly' sokat foglalkoztam ehhez hasonló eseményekkel, (értsd = rendezvények, kiállítások,művészek,évfordulók és ne soroljam) - már nem emlékszem, hogy pl. melyik művész kiállításával kapcsolatosan volt "felhívás," hogy akinek lenne otthon pl. festménye/tárgya/anyaga - vegye fel a kapcsolatot a múzeummal,adja kölcsön, stb. (mint pl. Gebauer Ernő esetében)
    Így aztán, nem tudom, miért "csak" annyi kiállítási tárgy volt, mint amennyit te "kevésnek tartottál." Pontos tudomásom arról sincs,hogy kb. mibe kerülhet egy ilyen kiállítás megrendezése ? Feltételezem, többen ismerhetik pl. a "pécsi állapotokat" - amit nem hoznék elő,- ( majd' bezárták a bányászati múzeumot,- stb.) Szerintem "tudjunk örülni" annak, (is)hogy egyáltalán megrendezésre került a kiállítás. "Munkásságod" részemről elismerve ! - (folyt.köv.)

    VálaszTörlés
  2. (2.) Mivel te nem facebookozol... talán mások igen, csak-csak van pl. a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Janus Pannonius Múzeum facebook oldal,abban pl. (11/04) már látható volt 64 db.fotó a megnyitóról. Igaz, inkább az azon résztvevők lettek megörökítve. ( a festő rokonai (?) -a volt SZDSZ-es Magyar Bálint és mások )- van (ugyebár) a Pécs története és a Régi Pécs facebook is,- ahol anno - fényképek között (!) - van igen sok kép pl. a volt Sopianae söröző,vagy a városháza berendezéséről, vagy Lakatos Artúr más munkáiról, (nem festményektől) - talán ennyit még- a témához.
    Lehet,hogy kapkodtam,siettem most, de minden bizonnyal a pecskep.hu-n is lesz majd előbb-utóbb beszámoló a kiállításról. (Kismányoky fotók)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Aranyosfodorka! Újra itt vagyok, mert kíváncsi voltam véleményére. Igazat adok abban, hogy ez a kiállítás valóban nem a "Pécs festője" tematikát hozta, hanem az volt a célja, hogy egy elfelejtett és sokoldalú iparművész tervezőt és talán inkább mellékesen festőt mutasson be.Akik ismerik az életművet, vagyis, ami megmaradt és összegyűjthető volt, tudják, hogy lehetne egy csak Pécs- és egy csak Buda csak Felvidék stb.tájkép-kiállítást is rendezni. A MissionArt Galleryben talál néhány Komló környéki és pécsi képet.
    Köszönettel és barátsággal üdvözlöm Lakatos Mari

    VálaszTörlés
  4. http://www.missionart.hu/kiallitasok/kovetkezo/Lakatos-Artur-1880-1968-Festmenyek-tervek-iparmuveszeti-munkak/1578/359/

    VálaszTörlés
  5. Kedves Lakatos Mari - bocs a tegeződésért - de azt hiszem én vagyok idősebb :-)
    Örülök, hogy ismét benéztél - pár nappal ezelőtti kommentedre is reagáltam - sajnos nem találtam más elérhetőségedet (Email).
    Valóban az a helyzet, hogy azzal a reménnyel mentem a kiállításra, hogy a számomra oly kedves pécsi képeket (is) látni fogom és talán ezért volt bennem pici csalódottság. Merthogy a bemutatottakból azért Lakatos Artúr széleskörű tehetsége, sokirányú érdeklődése egyértelműen visszajött.
    Csodálatra, tán kicsit irigylésre méltó, nagy tehetségű alkotó művész volt.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a reagálást, nagyon kedves.
    A képek is jók. csak annyit javítanék, hogy az első portré nem a művészt, hanem Fischer Bélát Baranya megye egykori alispánját, Visy Márta férjét,azaz Lakatos Artúr sógorát ábrázolja. Béla bácsi sokat tett annak idején a megyéért, ajánlom figyelmébe emlékezéseit, megtudhatjuk, milyen volt annak idején egy szociális érzékű, művelt "hivatalnok". Még egy: 1943-ban születtem. Üdvözlettel Lakatos Mari

    VálaszTörlés
  7. Kedves druszám Mária, javítottam és nagyon köszönöm a kiegészítést !
    Én "csak" 45-ös vagyok, tehát bocsánat a tegezésért....

    VálaszTörlés