2013. november 19., kedd

Varjak



Talán megússzuk még pár hétig, s nem kezd a hó hulldogálni – miképp az alábbi Kányádi vers jövendöli. Annyira szép késő-őszies volt a tegnapi délután, hogy kedvem kerekedett sétálni.
S mit láttam ? Egy nagy csapat varjút, kik egy hatalmas hárs ágain, csapatba verődve, a lopott diót eszegették. Volt ügyetlen, aki az egészet leejtette – ámbár az is lehet, ez csak trükk volt, hiszen ha leesik, akkor törik ehetővé igazán a dió – egyszerűbb, mint csőrrel nyitogatni. Nem annyi madár volt a fán, amennyit a képen láttok – sokkal több. Csak, ha ráközelítek - akkor egyrészt romlik a minőség, másrészt kisebb terület látszik, viszont ha „rendesen” fényképezek a járda túlfeléről, akkor meg a lombban nem látszanak a madarak. Maradt hát ez a megoldás…
Aztán ahogy ott erőszakoskodtam a fa közelében a géppel, egyszer csak megsértődtek és mint karmester beintésére a zenekar, egy suhanással felkerekedtek és elrepültek. (a ronda villanydrótók fölött…)

(Ezekről a madarakról egyébként egy rég elhunyt kedves ismerősöm fog – tán mindörökre - eszembe jutni. Külszolgálatra mentek, ültek csendesen az autóban, unottan nézegettek kifelé a sokszor látott tájra. Megszólal az egyik: „Varjak a réten !”  mire a másik: „Ne varrjál”….)

  
 Kányádi Sándor: Lapulnak a lehullt lombok

Sem a napot, sem a holdat
nem látjuk már napok óta,
habarcsával a szürkeség
a kék eget bevakolta.
Sehol egy tenyérnyi kékség,
bár egy vékony repedésnyi;
nincs a feketerigónak,
nincsen kedve fütyörészni.
Csak csetteget ágról ágra,
hírleli: vége az ősznek,
lapulnak a lehullt lombok,
fáradtak, nem kergetőznek.
Lombok helyett fönn a fákon
csupa sötét varjú-kár van.
S elkezd a hó hulldogálni,
mint a tavaly ilyentájban.






 Ahová besütött a nap, bearanyozott mindent...





Egy megzavarodott bőrlevél...Kora tavasszal kellene nyílnia...
(Hogy bőrlevél a neve, most tudtam meg, keresgélve a neten. Én jégvirágnak ismertem, hiszen sokszor a jég alól kandikál ki)


Piruló gránátalma  - ritkán láttam a termését és szerintem ez a változat nem is ehető

Lilás-fekete kiirthatatlan karmazsinbogyó, mögötte a sárguló levelű vérehulló fecskefű


 

1 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, hangulatosak az őszi fotóid. Különös a aranyozott fa amire rásütött a lemenő nap.

    VálaszTörlés