2013. december 2., hétfő

Balokány 2013.december



A csodás vasárnapi napsütésben megint nekiindultam – ezúttal lementem a Balokányba, mert olvastam, hogy nemrégiben megnyílt a Pepita…
Ez a szegény Balokány nem tud igazán és teljesen megújulni – vagy csak nagyon lassan, részletekben.
Csak remélni tudom, hogy a Pepita nem esik ki túlságosan az emberek/fiatalok érdeklődési köréből – most valóban nagyon jól néz ki, ha ezt a színvonalat tudnák tartani, jó lenne.
  



  

A környezet  azért félelmetes. A strand romjai rondák – a „kerítés” többnyire egy szél-lengette műanyag vacak – és (miképp az egyik fotón látszik is,) egy félelmetes nagy kutya őrzi a területet. A strand-kapun ezért is nem mertem bemenni, hogy belülről is csináljak pár képet. A széttört eozindíszekig merészkedtem csak és tisztes távolból lőttem pár képet.






A stand nyugati szárnya előtt megvan még egy régi pihenőhely, 2 betonasztal, padokkal. A környék kábítószereseinek kedvenc helye. Amikor a Pepitához értem, épp szúrták magukat a fiúk, gondoltam is, ha nem mennek el, akkor bizony nem merek arrafelé sétálni. Szerencsére azonban mire kijöttem a Pepitából, odébbálltak, csak az injekciós fecskendőjüket hagyva ott….

Azért szép képeim is vannak. Ilyen volt a Balokány 2013 december szép, napsütéses, első napját. Őszintén szólva semmi "adventi" hangulata nincs a képeknek - inkább késő őszi, mint tél eleji színek.











3 megjegyzés:

  1. Lehet,jól tetted,hogy nem mentél be, mert a volt fürdő felőli terület magánterület! (Aquaprofit Zrt- és elég régóta húzódó történet az is.) Én már azzal sem foglalkozom,- talán nyáron írtak róla utoljára, cikk címe :Természetvédelmi területté nyilvánították a Balokányligetet. (bama.hu)
    Amúgy a "civileknek" van honlapjuk is,- (megújult) - de még a régi honlap,-benne sok fotóval - elérhető.

    VálaszTörlés
  2. a kutyust lefényképezhetted volna

    VálaszTörlés
  3. Névtelennek: Az 5. képen, jobb oldalon a rács mögött látható a kutya.

    VálaszTörlés