2013. december 7., szombat

Úgy élni, mint egy csirke…



Kb. ez  volt a címe annak a német dokumentumfilmnek, amit láttam. 3 önkéntes fiatal : 21 éves szakács, 24 éves szociális munkás (fiúk) és egy 19 éves iskolás lány voltak a vállalkozó alanyok, hogy kipróbálják, milyen életük is van azoknak a tyúkoknak, „akik” sült csirkeként az asztalunkra kerülnek. Öt napig éltek a 6 m2-es „dobozban”, ahol naponta 6000-8000 kalóriányi ételt kellett elfogyasztaniuk. Kezdetben 24 órán keresztül égett a villany, majd a kísérlet vége felé már csak 16 órán át. Könyv, mobiltelefon, egyáltalán a ruházatukon kívül semmi nem lehetett náluk.

Nos, a fantáziátokra bízom…. A fiúk 2,8 ill. 4,5 kg-ot, a lány 3,2  kg-ot hízott az 5 nap alatt….

Nem nagyon szoktam csibét vásárolni – hiába reklámozzák, hogy egészséges(ebb, mint a disznó – amit persze ugyanilyen körülmények között tartanak!)  és ez után is inkább a vásárcsarnok-beli maszekhoz fogok menni – remélve, hogy az ő csibéi kicsit másabb körülmények között éltek – amúgy is elég ritkán eszem húst…De mit tegyen az a sok sok ember, akiknek igenis számít, hogy épp akciós a csirke és akkor azzal lakatja jól a családját. Arról már szó se essen, amit szintén a tévében láttam, hogy a megmaradt fagyasztott (? többször tán fel is olvadt) húsárú milyen csemegeként jut el az afrikai éhezőkhöz.

Naponta gondolok arra, nem kellene tévét nézni. Vagy legalább lenne erőm az efféle műsorokat elkapcsolni !

Igen, de ettől megváltozna a helyzet ?









4 megjegyzés:

  1. Nem akarnék cinikus lenni, de jutott eszembe pl. mennyivel több eszük van a tyúkoknak,mivel ők nem akarták kipróbálni,hogy úgy éljenek mint az emberek. Továbbá jó lenne tudni (?) - ugyan már' miért ?- hogy a jelenlegi baromfitartás az állatkínzás-e ? (de említhetném pl. a halat is,meg a többieket) Kb. ahhoz hasonló ez a téma, hogy még mindig mennyien vannak,kik siránkoznak,hogy karácsonykor mennyi fenyőfát vágnak ki!- és ne soroljam.
    Esetleg itt egy példa, érdeki-e a fogyasztót egyáltalán,bár ez épp' az evésről szól.
    Miből van a Mc Donald's csirkéje ?

    VálaszTörlés
  2. Szeretném - de őszintén - ha eljuthatnál a valóságban is - nem csak virtuálisan - egy ilyen "baromfinevelőbe". Más látni és más beszélni róla elviekben....
    NEM a nagyüzemi tartás, vagy a karácsonyfa-gyártás/nevelés ellen vagyok, hanem az EMBERTELENSÉG, az élet tisztelete ellen.....

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó, hogy írtál erről, mert igenis fontos téma és probléma! A cinizmus nem vezet sehová; minden tiszteletem ezeké az önkénteseké, és az összes többi emberé, akik tenni próbálnak ez ellen az embertelenség ellen: vagy azzal, hogy megpróbálják megakadályozni, vagy azzal, hogy mások figyelmét felhívják rá, vagy azzal, hogy esetleg nem esznek húst vagy biztosra mennek, hogy "boldog" csirkét (disznót, kacsát, stb.) vegyenek - mert ez is sokat számít. Ezzel a témával kapcsolatban láttam egy jó filmet nemrég, érdekes és megrázó. Élelmiszeripar Rt. a címe, fent van YouTube-on: http://www.youtube.com/watch?v=qSrT5MTmR4g

    VálaszTörlés
  4. Kösz a filmajánlatot, ha lesz kis időm feltétlenül megnézem. (Elég hosszú, de előbb-utóbb csak lesz rá időm.)

    VálaszTörlés