2014. február 11., kedd

Amikor elvesztettem hitemet/bizalmamat a felnőttekben.

Valójában úgy 5 és fél éves korom körül kellene kezdeni a mesét – és pontosan avval a nemrég említett óvodai üggyel kapcsolatban. Öt és fél évig családom nőtagjainak (ómama, nagymama, anyám) szerető, féltő gondoskodó szárnya alatt nőttem fel és most visszagondolva, valószínűleg azt hittem, hogy minden nő ilyen. Az óvónéni is meg a tanító néni is.  Hogy soha nem szerettem az iskolát – annak pontosan az volt az oka, hogy 12 év alatt egyetlen olyan jó tanárnőm se volt, akire őszinte, meleg szeretettel tudok visszaemlékezni.  Volt talán 3 tanárnőm, akire azért szívesen gondolok vissza, de a többséget utáltam.  Még az is lehet, hogy ezért utáltam iskolába járni, mert soha, sehol, egyikben sem éreztem jól magam. Felnőtt fejjel, munka mellett még  + 8 évet jártam ilyen-olyan iskolákba, de a felnőtt oktatásban már egészen más viszonyok uralkodnak, mint a gyerekek iskoláiban….

Még a legjobb élményeim a nyári építőtáborok voltak – pedig ott dolgozni kellett, és nem is a városi kislány által megszokott/ismert munkát. S dacára, hogy napszúrással jöttem haza az első, balatonboglári kukorica-címerező táborból – az azért élesen belém vésődött, hogy a kemény munkáért fizetség jár. (Vagyis akkoriban még járt.) Kaptunk valamennyi pénzt és életemben először, 16 évesen vehettem magamnak az Állami Áruházban ezen a pénzen egy narancssárga mintás nyári kis ruhát. Akkora szenzáció volt, hogy íme, több, mint 50  év elmúltával is igen pontosan emlékszem az esetre. A második, Bóly-sátorhelyi táborba már tudtam, hogy szalmakalapot kell tenni, az megvéd a tűző naptól kinn a földön. Azt, hogy címerezni csak hosszú ujjú ingben szabad, azt megmondták mindjárt az elején, s akinek volt esze, vitt is inget magával. Akinek nem volt, vagy aki kényeskedett, az ráfázott, össze-vissza vagdosta karját a kukorica pengeéles levele.

De nem ezekről a „munka-táborokról” akarok írni, hanem az u.n. gyerek-üdültetésről. Kezdem a másodikkal, ami feledhető, mert mindössze egy szűk hetet töltöttem Fonyódligeten olyan 13-14 évesen, egy nyári iskolai táborban, arra emlékszem, hogy vacak idő volt és csak a kaják voltak az időnél vacakabbak. Ergo fürdeni se nagyon lehetett, halálra untuk magunkat. Öröm volt hazajönni.
Ami Múltmentő bejegyzését olvasva ( http://multmento.blog.hu/2014/02/08/egy_legeny_leany_a_balatonon ) azonnal eszembe jutott az a híres-neves velencei gyereküdülő, ahol én egyszer „nyaraltam”. Feldúltam az egész szekrény, hét évtized fotóit, mert úgy emlékeztem, valahol van nekem az üdülő épületéről egy képeslapom – de nem találom. Ez okból most aztán kissé bizonytalan vagyok, a Velencén lévő sok kastélyból melyikben is voltam.

(Ez egy elég régi kép, ma már nem így néz ki...)

Hauszmann - Gschwindt Kastély
"1913-ban Hauszmann Alajos műépítész (többek között a királyi vár, főépítésze, New York Palota építője) vásárolta meg és építtette át historizáló neobarokk stílusban. A kastély nyári lakhelyéül szolgált. A Budai várbeli Mátyás király kút bronz kutyáiból kettővel többet készíttetett ezt a velencei kastély udvarán állították fel. II. világháborúban az oroszok elvitték a szobrokat. Nyugdíjba vonulása után csak, mint Velenczei Hauszmann Alajos emlegetik.  1926-ban ,halála után az örökösök a budafoki Gschwind Ernő likőr, szesz és élesztő gyárosnak adták el a kastélyt. II. Világ háború után államosították először a dohányipari szakszervezet, majd 1962-től az ÉDOSZ gyermek üdülője lett. A kertben egy apró levelű, feltűnően terebélyes védett hársfa és két darab kb.200 éves török mogyorófa, valamint gesztenyefák vannak,voltak. Sajnos a viharok súlyos károkat okoztak a fákban."

Gyanítom – több helyszín térképes átnézése és a leírások alapján, - hogy itt lehettem, függetlenül attól, hogy a fenti információ szerint 1962-től volt csak itt gyereküdülő. Viszont Édesanyám a dohánygyárban dolgozott, lehet, hogy valami ilyesféle alapon jutottam el oda és már az ötvenes évek végén is nyaraltak ott gyerekek.
Nagyon is jól emlékszem a hatalmas parkra, s bár a fenti leírás a mogyorót és gesztenyét említi, amikor én ott jártam, volt ott egy narancsbokor is (vagy fácska). Életemben akkor szagoltam először a virágát és úgy él az emlékezetemben, hogy valami bódítóan finom illata volt az aprócska fehér kis virágnak. Ez volt az egyetlen jó emlékem erről a helyről. A kastélytól Ny-ra hatalmas, nagy fákkal, bokrokkal benőtt park volt. És az egész terület kerítéssel volt körülvéve.
Az első pillanattól mindnet utáltam ott. Eleve azt, hogy el kellett szakadnom az otthonomtól, életemben először, elérhetetlen messzeségben voltak azok, aki nekem fontosak voltak. És a kötelező szót azóta gyűlölöm. Kötelező volt a reggeli torna, kötelező volt az elém rakott ételt megenni, kötelező volt délután lefeküdni, kötelező volt este lefekvés után azonnal elaludni és ha nem tetted, akkor jött a boszorka-felügyelőnéni, elemlámpával és végigvilágított minden gyereken. Aki nem aludt, az másnap valami büntetést kapott… Szörnyű volt. …
Valószínű, ez két hetes tábor lehetett, mert pár nap elteltével én levelet írtam az Édesanyámnak, hogy azonnal jöjjön értem. Mivel a hazaküldendő levelek borítékát tilos volt leragasztani, mert mindent elolvastak a kápók, nem írhattam meg nyíltan a kérésemet. De amilyen dacos gyerek voltam, én mégis megírtam és a borítékkal valahogy észrevétlenül el tudtam osonni a park legtávolabbi kerítéséhez, s ott álltam lesben. (Tízegynehány  évesen azért ezek szerint már elég ravasz voltam....) Egy rendesnek, megbízhatónak tűnő nénit hívtam oda, és kértem meg, adja fel anyukámnak a levelet, mert haza akarok innen menni. A rohadék öregasszony megígérte….
….és behozta a levelet a kápónak. Hát, amit én akkor ott (szerencsére csak szóban) kaptam, az felért egy lélekgyilkossággal. Hálátlan, áruló, szófogadatlan stb…gyerek voltam…és ráadásul makacs is, mert akkor és ott egy könny (ami meghatotta volna tán a kápót) nem jött ki a szememből.
Aztán amikor a kínzókamrából elengedtek, elbujdostam és sírtam, sírtam. A dologra valamiképp fény derülhetett, mai napig nem tudom miképp, miért, hogyan, de 2-3 nap múlva Édesapám – „állítólag véletlenül épp arra járt”  és meglátogatott. Próbált nyugtatni, hogy hamarosan hazamehetek már, hiszen lejár a két hét – de NEM vitt haza…
Na ezek után én soha többet nem akartam már sehová elmenni. És nem is mentem.

Egyáltalán, ezek a SZOT üdülők… Egy hetes nászút Siófokon, (csak a „rend” kedvéért, mert illett nászútra menni és ez volt a legolcsóbb megoldás) és egy kéthetes beutaló Mátraházán, ahonnan a fürdőszobában éjszaka nyüzsgő svábbogár invázió miatt a második napon visszajöttem Pécsre…. Saját céges balatoni üdülőnkben is mindössze kétszer voltam, ebből az egyik ottlétem oka az volt, hogy az unokaöcséimet megismertessem  a Balatonnal.
Nem, semmiféle jó emléket nem hagytak bennem az un. „üdülések”. 
Persze ez nem azt jelenti, hogy utazni nem szerettem. Mert abban azért bőven volt részem, hála a jó sorsomnak. De ezekről a külföldi utazásokról  már itt-ott írtam, most nem is térnék ki rájuk. Feledhetetlen, csodás élményei voltak életemnek.

Nem tudom, manapság milyenek a gyerektáborok, vagy üdülők, de ha nekem gyerekem lenne, sose engedném el, az biztos.





11 megjegyzés:

  1. Eléggé "érdekes,"- főleg ha arra a mondásra gondolok,hogy állítólag az idő múlása megszépíti az emlékeket. (?) - Bár a felsorolt "távolléti formák" közül én egyedül "építőtáborban" nem voltam- igaz, helyette minden nyáron "kötelező gyakorlatként" - 8 órában - dolgoztam (volt,hogy 2 műszakban) Komlón egy Gépüzemben- stb.-lehetett kb.1963 nyara vagy 1964 )Ált.iskolás koromban (alsó tagozatosként)- én is voltam valamilyen " eü.táborozáson" - Kőszegen - amiből csak arra emlékszem ma már, hogy onnan hazaérve (mert ott nem tanultam rendesen) átlagom erősen leromlott,igaz,meg sem híztam. stb. Manapság nem sokan emlegetik fel a kisdobos/úttörő,párttag és szoc.brigádtag múltjukat... azért annak is megvoltak a maguk szépségei. Hogyan,hogyan sem, de volt,hogy egy évben ( egyetlen nyáron) 4-5-6 "táborozáson" is voltam. persze,némelyik "szakmai továbbképzés"- vagy egyéb "felkészítés" - polg.védelem.. és ilyesmik. [ Régebben párszor gondoltam is arra,hogy - talán - a génekben (nagyszülőktől)- mindez nekem megadatott. Ki tudja.] Könnyen elintézhetném a mai témát azzal, hogy az adódó nehézségek áthidalásában sokat segíthet(ett) az, ha valaki "zsigerből közösségi ember !"- vagy nem ! Persze, ne feledjem a "katonáskodást" sem - -ami a "vesszőparipám"- látva pl. a Való Világ c. műsorban az "idegileg összeomló" (?) "játékosokat,"- akik 1-2 hét távollétet sem bírnak ki... de az is egy más történet. Bizonyára írtam én is régebben, hogy a 2.évben egyetlen napra sem mentem haza - és egyebeket ne is említsek ! ) Természetesen - tiszteletben tartva- ki-ki vélekedését, hogy "elengedném-e a gyermekemet"- vagy sem - nem minősíteném ! Hogy milyen szülők voltunk (anno) - döntsék a fiúk,- (2 db.) - egy biztos, még elég kicsik voltak, amikor (nem egyszer) "összepakoltak," hogy ők "elmennek otthonról"- (mi- szülők - még segítettünk is összecsomagolni...) - bár aztán az ajtóból visszafordultak. Kissé nehezebb volt megélhető, amikor jóval messzebbre mentek...de az is egy más történet. Kellene valamilyen "pozitív befejezés" ?... az - nálam - jelenleg nem nagyon jön össze,- de talán másnak majd igen. :-)

    VálaszTörlés
  2. Ugyanígy voltam én is a gyermeküdülőben Parádsasváron. A vaságyas matracok ritka kényelmetlenek voltak, a hálókban áporodott szag volt. A levelet nálunk is cenzúrázták. A felső tagozatos osztálykirándulások! Azok jók voltak. Később a gimiben az építőtáborok. Úgy örülök, hogy azokat nem hagytam ki. Dolgoztunk keményen. Térdig vízben állva a Rákos patakot tisztítottuk.

    VálaszTörlés
  3. Velencén dolgozom :-)))

    Most hirtelen mindent csak fejből írok, utánanézés nélkül.
    Én Velencén 3 kastélyról tudok. Amiről a fényképet betetted, az szerintem nem a Hausmann-Geschwind-kastély, hanem egy másik, melyben ma könyvtár, házasságkötő terem (és még más is?) működik. És ilyen szép állapotban van, legalábbis a többihez képest.

    A H-G-kastély pont a munkahelyem mellett van :-) Úgyhogy naponta látom. Egy nagy, elvadult és elhagyatott parkban áll, üresen és bezárva... Már próbáltam behatolni, onnan tudom :-) Ez valóban ÉDOSZ üdülő volt, ennek a táblája még kint van. Az 50 éves korosztályba tartozó munkatársaim mondták, hogy az udvarában lévő szocialista emlékművet anno még rendszeresen jártak koszorúzni. Egyébként nagyon szép az épület szerintem.

    A 3. kastély szinte már alig áll, totál romos. A falán hatalmas lyukak tátonganak, a tetőzete erősen hiányos, és nagy dzsungel veszi körül. A vasútállomás közelében van, a lukas kerítésen átbújva derítettem fel pár éve.

    Most így hirtelen ennyit fejből :-)

    VálaszTörlés
  4. Tehát:
    1. Ha a kastély kép nem jó,
    2.akkor én talán a Meszleny-Wenckheim kastélyban voltam ?
    KÉPE ITT
    Örülnék, ha segítenél tisztába tenni a dolgot ! :-)


    VálaszTörlés
  5. No lássuk csak.
    Közben informálódtam Velence honlapján, és így én is némileg jobban tisztába tettem magam számára a dolgokat :-)
    Tehát amiről a képet betetted, az a Wenckheim kúria.
    Az én munkahelyem mellett van a H-G-kastély.
    Amiről most linket betettél, az a Meszlenyi-kastély, ami totál lerobbant állapotban van, alig áll.

    És megtudtam, hogy van még egy kastély Velencén: a Beck-kastély.

    Informálódtam minderről itt: http://www.velence.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5&Itemid=2 :-)

    VálaszTörlés

  6. ITT
    ÉS ITT
    Ezen a két helyen látható, olvasható a leírás (t.i. hogy ÉDOSZ üdülő volt) és a kép a Hauszmann-Gschwindt-kastélyról.
    Akkor ezek szerint mégiscsak jól és jót írtam a blogban és jó képet is tettem be.
    Egyetértesz ?


    VálaszTörlés
  7. Nem... Én fenntartom, hogy itt valami nem stimmel.

    Az általad belinkelt, Fejér megyei kastélyos oldal szerintem nem jó, mert a kép nem ahhoz a kastélyhoz tartozik. A kép alatti szöveg pl. azt írja, hogy "szépen faragott falépcső vezet" az emeletre - ehhez képest a képen látható épületnek énszerintem nem nagyon van emelete... Annál inkább van annak a kastélynak, melynek szomszédságában most is dolgozom. A többi dolog is erre a kastélyra utal: a körülkerített udvar, az elvadultság, a heverő kőtárgyak (ezt már a másik linkedben olvastam).

    Tehát fenntartom, hogy az egykori ÉDOSZ üdülő az valóban a H-G-kastély, azonban a képe nem az a szép sárga és jó állapotú épület, mivel az inkább a Wenckheim-kúria. Ezekről Velence honlapján is olvashatunk. Itt már ha csak azt nézzük meg, hogy melyik kastély melyik utcába írják, akkor is látható, hogy a Wenckheim-kúria van a Tópart utcában, földszintes, és házasságkötő terem meg könyvtár van benne. A H-G-kastélyt az Ország útra írja, ahol a munkahelyem is van, pont mellette, és írja, hogy nem látogatható (naná, körbe is van kerítve, és elvadulva...).

    No, még azt tudom megtenni neked, hogy belógok a hiányos kerítésen egyik nap, lefotózom a kastélyt is, meg az emléktáblát is a falán, amin a neve is rajta van :-) Ha van rá igényed, így legalább én is felfrissítem emlékeimet :-)

    VálaszTörlés
  8. Ajaj - de bonyolult ez :-)

    az első két kép lenne akkor a jó ?
    Ettől függetlenül várom a belopózás eredményét. Köszi előre is !

    VálaszTörlés
  9. Fú, rájöttem, hogy elég nehezen ismerek fel ilyen kastély-jellegű épületeket képről :-)
    Igen, szerintem a linked első 2 képe a H-G-kastély. (A legutcsó kettőt is annak írja, de az szerintem nem az...)

    De ma jártam a kastélyban, BENT IS!, és fotóztam, este otthonról csatolom a képeket!

    VálaszTörlés
  10. Kicseréltem a képet ! Az általad küldött fotók alapján 99 %-ig biztos vagyok benne, hogy ebben voltam. Köszi :-)

    VálaszTörlés