2014. március 22., szombat

70 éve történt


Ha valaki azt hiszi, elégséges a 70 éve történt borzalmakra úgy emlékezni, hogy egy kifestett marhavagont betolunk a pécsi holokauszt emlékmű elé és pár napig ott állomásoztatjuk,  itt-ott hírt közölve jelenlétéről – az nagyot téved. http://www.pecsistop.hu/regio/beszelnunk-kell-rola--utazo-kiallitas-a-holokausztrol-pecsen/1223954

Mert én ma elmentem, megnéztem és megállapítottam, hogy nem sokat ér ez az egész. Előttem járt ott egy csapat 12-14 év körüli gyerek. Amikor én odaértem épp azzal szórakoztak (sajnálom, hogy nem volt idő, lehetőség előkapni a fényképezőmet és dokumentálni a szavaimat, de tán elhiszitek) hogy a fiúk beálltak az emlékmű „emberfigura-lyukakba” (nem is tudok rá jó szót) ott vigyorogtak és a divatos V betűt mutogatták. Összeszorult a szívem. Mit tudnak, értenek ezek abból, ami volt 70 éve ? Mit jelent nekik ez a nyomorult vagon ?
(Még ha a süketnémáknak jelelő-tolmács videója  is bekerült a vagonba ?!!!)
Pár hete az egyik pécsi gimnáziumban is volt egy emlék-kiállítás, egész véletlenül épp akkor voltam ott, amikor egy csapat gyerek „játszott ott” kérdezz-felelek törénelemóra-játékot. Végignézték a  kiállított anyagot, majd tesztkérdésekre kellett válaszolniuk.
Igazán nem akarom én őket bántani, de látszott rajtuk, hogy nem nagyon érdekli őket ez az egész, és emocionálisan semmiféle jele nem látszott rajtuk annak, hogy most valami olyasminek a részesei – még ha „játékos” formában is, - ami valaha élet-halál kérdése volt.
Az jutott eszembe, talán többet ért volna egy hiteles, a haláltábort megjárt és még életben lévő személy (nincsenek már sokan) meghívása egy beszélgetésre és mindez nem a tanóra keretében, ahol 45 vagy 50 percbe kell beszorítani  mindent. Talán lehetőség nyílott volna arra, hogy legalább egy két gyerek szívéig-agyáig eljusson a tanú személyes története….

1960-ban, 15 éves voltam, amikor az abban az évben megjelent Bruno Apitz: Farkasok közt védtelen c. könyvet elolvastam. Ez volt az első olvasmányom, melyben a  holokauszttal találkoztam. És tudom, hogy azonnal ez után elolvastam  Ota Kraus és  Erich Kulka  Halálgyár c. dokumentum regényét is. (Nem igazán gyereknek való !) Hogy azóta miket, hányat olvastam a témában, nem tudom, nincs is jelentősége. Oda szerettem volna csak kilukadni, hogy én meglehetősen fiatalon találkoztam a témával és valahogy a mai napig bennem él az a fajta döbbenet, amit az első könyv elolvasása után éreztem. Egyszerűen hihetetlennek, valószerűtlennek tűnt számomra, hogy ilyesmi létezhetett. Nem volt divat akkoriban még a családokon belül sem politikai témákról beszélni, pláne nem gyerekek előtt. Az iskolában nem tanították, legalábbis én nem emlékszem rá, hogy lett volna ilyen történelemórai anyag, melyben ez az egész borzalom téma lett volna…  
Mégis, mégis valahogy nekem nagyon nehéz, lelkileg nyomasztó ez az egész történés és rettentően fájlalom, hogy  vannak akik kételkednek benne, és nem is igazán mérik fel, lekicsinylik  borzalmát. 

Az én fantáziám azt hiszem azért olyan, amilyen, mert a rengeteg gyerek- és ifjúkorban elolvasott könyvet nekem saját magamnak kellett „megjeleníteni”. A dolgok csak úgy léteztek, ahogy én azt a fejemben kigondoltam – és ezek miatt pl. a mesék is másképp, élénkebben élnek az tudatomban, mint a későbbi olvasmányaim.
Igen, adott a tévé fantasztikus dolgokat, ám ugyanakkor elvette azt a belső kényszerítő, teremtő erőt, ami egy szöveg meghallgatása, vagy elolvasása után megmozgatta az ember agysejtjeit. Lehet, hogy nem a valóságnak megfelelően képzeltem el a fejemben a haláltábort, de hogy borzalmasnak, az biztos és hogy máig is ez él bennem, az meg tény.
Mi van ehelyett a mai gyerekeknek ? BÁRMIT láthatnak a tévén, neten. Igazat is hamisat is, és eszméletlen mennyiségben. Se megjegyezni nem lehet, se igazán elraktározni az agyba. Szemünkön befolyik a látvány és valahol hátul az öreglyukon, vagy a kutacson át kifolyik. De hogy bent nem sok marad, az biztos.

Ezek a ma látott fiúk 70 éves korukban (ha ugyan megélik!) nem fognak úgy visszagondolni a mai vagon-látogatásra, mint én erre az első könyvre. És ez azért baj, mert a mostani 15 éves előtt ott áll az egész élet, melyben jó lenne, ha tudná, hogy valójában mi is történt 70 éve és ezt SOHA nem felejtené el !! SOHA – akármilyen politikai szél lengeti itt ebben az országban (vagy bárhol a világon) a zászlókat.














Bruno Apitz: Farkasok közt védtelen
Bruno Apitz világhírű regényének színtere a buchenwaldi koncentrációs tábor, az egyetlen olyan láger, melynek lakói önmagukat szabadították fel, tervszerűen előkészített, fegyveres harcban. A történet a háború legvégén kezdődik, mikor a szögesdrótokon túlról behallatszik már az ágyúk döreje, mikor már csak hetek, napok vannak hátra a felszabadulásig. S a tábor területén, mindenfelé, hihetetlen rejtekhelyeken eldugott fegyverek várják a döntő pillanatot, amikor az éveken át titokban kiképzett ellenállási csoportok őreik ellen fordulnak majd. Új rabszállítmány érkezik a táborba, az egyik lengyel fogoly bőröndjében váratlan leletre bukkannak: egy hároméves kisgyerekre. Az illegálisan működő Nemzetközi Táborbizottság súlyos probléma, rendkívül nehéz döntés előtt áll. Minden emberi érzés azt parancsolja, hogy mentsék meg a gyereket - de jelenléte veszélyeztetheti az ellenállási mozgalom egész hálózatát, végső soron a tábor 50000 lakójának életét. És ezek a pokoli szenvedésekben megedződött, a pusztulás látványába belefásult, végsőkig fegyelmezett emberek megállják a próbát. A barakkról barakkra vándorló kisgyermek az egész tábor szabadságának, halált megvető bátorságának szimbólumává lesz.
Ota Kraus, Erich Kulka: Halálgyár
Ota Kraus és Erich Kulka csehszlovák lakatosok megjárták a pokolhoz vezető utat, és magát a poklok poklát. Birkenaut, Auschwitzot. Tanúságtételnek szánták a könyvet, hogy a világ tudomást szerezzen a példátlan kegyetlenségek, gyilkosságok sorozatáról. Egyetlen koncentrációs táborban sem fedték fel a nácik céljaikat olyan nyíltan, mint Birkenauban, Auschwitzban. Itt érte el a tetőfokát a módszeres emberirtás, itt szervezték meg "igazi náci alaposságal" a haláltábort.
A szerzők mint lakatosok szabadon mozogtak a hatalmas tábor belső területén és mindent látta, hallottak. Részletesen írnak az auschwitzi "halálkombinátról", a hozzátartozó táborokról. A kezdeti időszakról épp úgy, mint az újabb és újabb deportáltak érkezéséről, fogadtatásukról és a későbbi sorsukról. Írnak többek között az élő embereken végzett kísérletekről, a gyermekekről, a bordélyokról és az elgázosítás első kísérleteiről, de beszámolnak a birkenaui sonderkommando fegyveres lázadásáról is az SS legények ellen.
http://moly.hu/konyvek/ota-kraus-erich-kulka-halalgyar

6 megjegyzés:

  1. A másik bejegyzésed is többször elolvastam. Rólam is írsz, ahogy anno a történelmet megismertük. Barátnőm véméndi volt, róluk írta Thiery Árpád a Bábel volt Véménd c. könyvét. Amit nem értettem középiskolásként a sok nemzetiséget ott a faluban, abból a könyvből értettem meg. Őket Szlovákiából telepítették ki oda, mihelyt tudtak elköltöztek Győrbe, hogy közelebb legyenek.

    VálaszTörlés
  2. A könyvet nem ismerem, de meg fogom nézni megvan-e a könyvtárban...
    Nagyon nehéz helyzet ez és nem is tudom, van-e igazán jó megoldás rá. Mert amit egyszer elszabtak, az elszabták...nem nagyon lehet azon segíteni semmiféle toldozással-foldozással, kiegyezéssel és paktummal. Csak az a tragikus, hogy néhányan döntenek ezrek sorsáról - pedig nem ők a Jóisten.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nem célszerű egy (!) megtörtént eset (értsd : egy kiállítás vagy egy "illetlen viselkedés")alapján véleményt alkotni. Amúgy pl. elolvastam a Hogyan tanítsunk a holokausztról ? c. írást a neten. Úgy gondolom,ez a kiállítás csak-csak "illeszkedik" a történt események megértéséhez. Amit írtál pl. a saját esetedről (olvasás és stb.)- az is,de a kiállítás is (szerintem) összefügg az asszociációval(képzettársítással) - ami -reméljük - mindenkiben működik. (?)-előbb,vagy utóbb. (Amire ismét csak azt tudom mondani : úgy legyen ! )

    VálaszTörlés
  4. [Bár az újságolvasók,tv.nézők talán még emlékezhetnek,- az azóta már a börtönből szabadult 2 fiatal "politikusra," akik épp' egy holokauszttal kapcsolatos megemlékezés előtt "nevetgéltek" és vélekedtek róla úgy,ahogy.]
    Más : majd ne akarjál "mindent" fényképekkel "igazolni" / dokumentálni,- mert - bár régebben is tartalmazta a törvény- az új BTK (?)- kapcsán ismét "fellángolt a vita,"-mit,hogyan szabad fényképezni !

    VálaszTörlés
  5. Nehéz a holokausztról kiállítást készíteni. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert első kézből beszélhettem olyanokkal akik túlélték a holokausztot. Jó könyveket olvastam róla. Hasonlóakat írhatok az előző cikkedhez is a ki- és betelepítések következményeiről, a kisebbségek "békés" együttéléséről. A bennünket követő generáció és annak történelemszemléletéről, és a viselkedésükről hasonlóan negatív a véleményem.


    VálaszTörlés
  6. @x és Múltmentő: tudom, nem egyszerű, probléma- és gondmentes témák ezek.
    Bizonyos idő elteltével MINDEN az "egyszer volt, hol nem volt" kezdetű meséhez fog hasonlítani és nehezen lesz átélhető. Én itt, most, csak a magam véleményét/érzéseit akartam dokumentálni.

    VálaszTörlés