2014. április 23., szerda

Vendéglő a víg tücsökhöz



Azért kell folyton-folyvást dokumentálni a "helyzetet" a várost-járó embernek, mert egyik nap még megvan, a másikon meg már hűlt helye ennek is, annak is….
Régebben akartam már írni róla, de egyszerűen nem találtam olyan képet, amin látszott volna az, aminek a hiányát panaszolnám.
Ez pediglen a Tettye utcai „Vendéglő a víg(vagy vidám) tücsökhöz” nevű vendégfogadó, vagy tán kiskocsma. (Sajnos nem emlékszem pontosan a nevére) Mert benne sosem, csak előtte jártam évtizedeken át. 

Tudom, hogy volt zárva, aztán megint nyitva, aztán új cégtáblája lett, és egy szép napon arra döbbenten, hogy nincs sehol. Lebontották – és hogy egészen őszinte legyek el nem tudom képzelni miért ? Útban volt ? Netán annyira rossz állapotban (ami ugyan kívülről nem látszott), hogy muszáj volt ? Vagy „csak” útban volt valakinek ?

Jelenleg gazzal felvert, üres a telek – és nem tudom, megérem-e, hogy létesül a helyén valami….
Közvetlenül alatta állt régen egy érdekes emeletes ház, rettentő rossz állapotban, hulló vakolattal évtizedeken át - viszont ahányszor arra mentem, nekem az Alpok-beli turistaházakat juttatta eszembe, azok spalettáján van ilyen V alakú, piros-fehér csíkos festés. Nos, ez az épület most teljesen fel van újítva, 'Tettye park apartman' lett a neve - és elvesztette az aranyos piros-fehér csíkozását... 

Arra sétáltam, beteszem a nagynehezen megtalált és nem túl jó régi fotókat és azt, ami ma látható…
Megint eltűnt egy darabka mindörökre a városomból.

A Vidám tücsök régen....


Itt és az alábbi képen áll még a sarkon, a zöldre festett épület....



Mai (2014. ápr.) fotók


 


A felújított szálloda



2 megjegyzés:

  1. Ha nem is egészen ehhez a történethez,- plagizálásra készülök,de pontatlanul.
    Kb. ... a fotózás egy olyan pillanat,hogy amikor megtörténik,(jelen)-már a következő pillanatban a múlt is!Viszont legalább olyan fontos lenne (?) arra is gondolni, hogy egyúttal a jövő is ?- ill. nem tudhatjuk,hogy a jövőben kiből,milyen gondolatokat válthat ki az a fotó.
    Talán - ennyit.
    (Azt viszont nem tudom, hogy pl. épület bontásakor, vagy "helyek" betárásakor kell-e, szoktak-e ilyesmikre gondolni .)

    VálaszTörlés

  2. Igaz. A képen rajta a múltam, a jelen és ki tudja, tán a jövő is - valamilyen formában - esetleg csak én nem látom.
    A fényképezést az emberiség egyik nagy találmányának tartom.
    Persze biztos lehet élni nélküle is - de azért jó hogy van.

    VálaszTörlés