2014. május 17., szombat

A szerecsen diója

Kedvenc ebédemet készítve ma, (párolt brokkoli, szerecsendióval jól megízesített sajtmártással) jutott eszembe, hogy kicsit utánanézek a szerecsendiónak (tekintve, hogy túl sokat nem tudok róla…)


 


Ajánlom böngészésre ezt a blogot: http://kk.blog.hu  az alábbi érdekes ismertetőt is innen hoztam
„A szerecsendió Magyarországon szinte kizárólag illatos karácsonyi italok, brokkoli és krumplipüré fűszerezésre használatos, a legtöbben pedig csak őrölt por formájában ismerik. A francia és az angol konyha valamivel gazdagabban bánik vele, de azért a fűszerek királyának, ha egyáltalán van ilyen, régen nem nevezné senki. Az pláne elképzelhetetlen, hogy három-hatszáz évvel ezelőtt nem volt olyan valamirevaló európai étel, amiben ne lett volna belőle egy marékkal. Állítólag évszázadokig minden ételnek teljesen egyforma, szerecsendió-íze és -szaga volt, ami nyilván egy kicsit túlzás, de hát az sem igaz, hogy Amerikában mindent nyakon öntenek ketchuppal (amiben egyébként szintén előfordul a szerecsendió). Ezzel fűszereztek, ezzel tartósították a húst, és ez volt a kor patikáinak aszpirinja is.
A szerecsendió a világ legszebb termése. Sokkal inkább néz ki iparművészeti alkotásnak, mint a jóisten szeszélyének. Kívülről leginkább egy éretlen barackra hasonlít, a gyümölcshús takarja magát a magát a lényeget, a szerecsendiót. A mi diónknál valamivel kisebb csonthéjas magot tűzpiros, fantasztikus mintájú hártya veszi körül. Ezt a piros dolgot magyarul tévesen szerecsendió-virágnak hívják, és a növény hőskorában magánál a diónál is sokkal drágább volt. A szerecsendió-virágnak ugyan se különösebb íze, se illata nincs, a Coca-Cola mégis évente sok tonnát vásárol belőle a Banda-szigetekről.

A csonthéjas mag belseje az eltéveszthetetlen aromájú és illatú, nyersen állagra a szarvasgombára vagy éretlen európai dióra emlékeztető szerecsendió. A hagyományos eljárás szerint a gyümölcsöt akkor szedik le a fáról speciális, hosszú botra szerelt kosarak segítségével, amikor a külső, barack-szerű réteg magától szétnyílik. Ezután kiszedik a magot, amiről lefejtik a „virágot“, amit a napon szárítanak ki. Az ép diót lassú füstön érlelik, és csak akkor törik fel, amikor a belseje már teljesen kiszáradt és kissé össze is ment.

Míg nyugaton ma szerecsendióval húst, befőttet, süteményt és üdítőt ízesítenek, a parfümipar pedig a férfiillatok alapanyagaként használja, addig Bandán továbbra is használják gyógyszerként. A helyiek szerint a szemekre helyezett szerecsendió megszünteti az álmatlanságot, rágcsálása segíti az emésztést, tinktúra formájában pedig reumát, maláriát, de még kezdeti fázisában lévő leprát is lehet vele gyógyítani.

Természetesen a bandai konyhákban megkerülhetetlen a szerecsendió. Az alapvető recept az úgynevezett bandai generálszósz, a szerecsendiós mártás, amit sült padlizsánba töltenek vagy grillezett halra vagy bármi egyébre öntenek. A szerecsendió felbukkan még a szimpla zöldséglevesben is, valamint nem meglepő módon az összes helyi édességben. A termés külső, máshol értéktelennek tartott, savanykás húsából remek lekvár készül, szárítva pedig ideális snack. Az alacsony szerecsendiófáknak árnyékra van szükségük, ezeket Banda Acehban a sudár kenári-mandulafák biztosították, amelyek termése szintén felbukkan a konyhákban, elsősorban a helyi süteményekben.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése