2014. május 8., csütörtök

A tó tavaszi éneke


Dsida Jenő: A tó tavaszi éneke

Be jó is volt, míg jég födött:
csend jég alatt és jég fölött,
nagy hallgatás volt mindenütt -
Ma minden kis nesz szíven üt.

Hó- s jégtakarta volt a part
és engem is nagy jég takart,
vastag, páncélos, szürke jég,
közömbös, mint a téli ég.

Nem bántott semmi bántalom,
nem ártott semmi ártalom
A szél a jégen elszaladt,
nem borzolt fel a jég alatt.

A kő a jégen fennakadt,
nem ütött meg a jég alatt.
Áldott, kit ily nagy csend födött,
csend jég alatt és jég fölött.

Elment a jég jaj, mindenütt
s ma minden kis zaj szíven üt -
vagyok mezítlen kék elem
és testem-lelkem védtelen.

Belémtekint a cipruság,
borzol a szél, szomoruság,
a nap is bennem sistereg,
kővel dobál a kisgyerek.

Ma minden bennem él, mulat,
a pillanat, a hangulat
s akár hiszik, vagy nem hiszik,
minden madár belémiszik.

Fáj az eső, a szép idő,
a surranó szitakötő,
minden zavar és fölkavar
és minden csupa zűrzavar.

Ha csillagoktól csillogok,
vagy elbujtak a csillagok,
egyszerre fáj már estetájt
minden, mi sok-sok este fájt.

Ó, emberek, nem alhatok!
Fájdalmam a fájdalmatok,
itt tükrözik keresztetek,
és borzadok és reszketek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése