2014. július 17., csütörtök

Nem csak időseknek ajánlom



Százezerféle időseknek szóló jó tanácsot olvastam már – aztán a felit se tartom be…Pedig néha tényleg jók ezek a tanácsok és nyilván nem válna káromra, ha mindenben úgy és azt cselekedném, amit okos emberek ajánlanak. De legalább elmeditálok rajtuk néha. A semminél ez is több.
Most is találtam egy ilyen „listát” – kedves idősödő olvasóim (bár nem árt, ha a fiatalok is olvasnák, hiszen ti se maradtok örökre azok) – szóval esetleg szánjatok rá 10 percet.
(Nehezen álltam meg, hogy vastag betűkkel ne emeljek ki belőle néhány igen hasznos és fontos gondolatot, illetve, hogy ne fűzzek némelyikhez kommentárt, mert bizony tudtam volna. Ám akkor regény kerekedett volna belőle…  Azt hiszem, minden korombéli talál benne önmagára különösen érvényes mondatot….)
  
 
   
 AZ EGÉSZSÉGES ÖREGEDÉS 30 PONTJA

Prof. Dr. Iván László

1. Nem a naptári évek, hanem saját személyes életünk szerint öregszünk, ezért ismerkedjünk meg magunkkal, kössünk békét magunkkal, és tudatosan törekedjünk arra, hogy vágyaink, képességeink, és lehetőségeink között egyensúlyt teremtsünk.

2. Vegyük tudomásul, hogy a JÓ ÖREGEDÉST megszabják: az egészség, tevékenység, érzelmi-hangulati állapotunk, ön- és közbizalmunk, társas kapcsolódásunk, valakihez- valamihez- valahová- tartozásunk, anyagi biztonságunk, hasznosságunk tudata és a folyamatos érdeklődéssel kísért tanulás, kíváncsiság, ezért ezek karbantartása SAJÁT FELADAT is.

3. Figyeljünk megszokott napirendünkre, és szükség szerint módosítsuk, napi feladataink, teherbírásunk és igényeink figyelembevételével.

4. Testi- lelki változásaink és panaszaink egészséges idősödésünkkel is velejárhatnak, ezért ne essünk pánikba, kérjünk orvosunktól tanácsot, lehetőleg ne "diagnosztizáljuk magunkat".

5. Az egészségre, betegségre, öregedésre vonatkozó rengeteg reklám és ajánlás szolgai alkalmazását kerüljük, orvosunk tanácsa nélkül ne alkalmazzuk.

6. Lehetőség szerint kerüljük a több órás passzív TV nézést, a közbeni nassolgatást, sörözgetést, vagy egyéb iddogálást, félóránkként áldjunk fel, mozgassuk meg végtagjainkat.

7. Hallgassunk naponta kellemes és megnyugtató zenét, ha tudunk, énekelgessünk, dudorásszunk, adjuk át magunkat a muzsika csodálatos hatásának,- vegyünk részt ilyen rendezvényeken, akár mi magunk is muzsikáljunk.

8. Ne dohányozzunk, kerüljük a dohányfüstöt.

9. Többször és kevesebbet együnk, étkezésünk ne gépies legyen, hagyjuk meg a kellemes feltételeit, örömmel együnk, még csekélységeket is. Figyeljünk arra, hogy csökkentsük a KALÓRIA bevitelt, az állati zsírokat tartalmazó ételeket, a puffasztó és gázosító tápanyagokat és italokat, (szénsavas üdítők), étkezéseink lehetőleg megszokott ritmusban legyenek és problémák esetén különösen, de egyébként is MERJÜNK VÁLTOZTATNI TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAINKON a KORSZERŰ IRÁNYELVEK FELÉ (gyümölcs, zöldség, saláta).

10. Oldjuk a görcsösséget, a szorongató aggályosságot, az előítéletek nyomasztó hatásait, a rajtunk kívülálló és ható események befolyását és ne szégyenkezzünk kopásaink, korosodásunk velejáró jellemzői miatt, oldjuk fel ezeket derűs bizakodással.

11. A vizeletet, székletet erőltetetten ne tartogassuk (eltekintve kivételes, helyzetektől), ilyen gondok esetén napi folyadékbevételüket ne szorítsuk vissza tudatosan.

12. Naponta legalább fél órát tempósan gyalogoljunk és  ha orvosi külön tiltás nincs, lépcsőzzünk óvatosan,  ahová csak lehet, gyalogoljunk,  kerülve lehetőleg a kifejezetten kockázatos helyeket, átkelőket, szennyezett környezeti hatásokat,  de legalább heti háromszor másfél óra testgyakorlás kell.

13. Az általánosan ajánlott "ideális testsúlyt" 10%-nál többel ne haladjuk túl.

14. Naponta, hacsak nincs orvosi ellenjavallat, legalább 6-8 pohár (2 dl-s) vizet fogyasszunk el, akár teával, levessel, rostos itallal.

15. Fogyasszunk rendszeresen magvakat: gabona, szezám, szája, kukorica, napraforgó, tökmag, grépfrút-mag és  amennyiben nincs rá allergiánk virágport, naponta néhány dióbelet, mézzel, esetleg mazsolával ugyancsak fogyasszunk, valamint durvaőrlésű barna kenyeret.

16. Nincs szükség alkoholos italra, kábító hatású szerekre, izgató és szószerekre, mesterséges nyugtatókra és altatókra, kivéve az orvosi javaslatot.

17. Ne csak testünket, hanem szellemünket is tartsuk frissen, edzésben! Lehetőségek: ismétlődő tanulás, új tanulás (nyelvek, számítógép, aktív tevékenységek), társasjátékok, sakk, kártya, dominó, keresztrejtvény, tudáserősítés, tudásfejlesztés, beszélgetések, tanácsadó tevékenység, klubtevékenység, munkavállalás, korrepetálás, egyéb szellemi tréningek, írás, önéletírás, naplóírás.

18. Hetente legalább egyszer gondoljuk át, hogyan tudtunk megküzdeni a gondokkal, problémákkal, feladatokkal, terhelésekkel, milyen tanulságokat tudunk levonni, miként használhatjuk fel tapasztalatainkat a jövőben, elmélkedjünk.

19.Legyünk érdeklődőek szeretteink, barátaink, ismerőseink, rokonaink lakó- és szomszédsági társaink iránt, figyeljük meg a környezetünk életét, eseményeit, fogalmazzuk meg, mit, hogyan tettünk volna, vagy mit szeretnénk.

20.Vegyünk részt gondolatban, akár napi tevékenységgel is a közösséget, társadalmat érintő ügyekben, segítő magatartással, tanácsadással és segítségnyújtással, ne zárkózzunk el jobbító politikai, társadalmi, intézményes kezdeményezésektől. Jelöljük meg önmagunkkal világunkat.

21. Este azzal feküdjünk le, hogy holnap mindent újra kezdhetünk, és hittel, bizakodással vágunk bele a holnapba.

22. Mások bajait és gondjait ne "átvegyük", hanem szükség szerint álljunk segítségükre.

23. Kerüljük a közvetlen napozást, a déli órákban különösen és inkább tartózkodjunk lombárnyékban.

24. Ugyan divatos mostanában az idősek "világlátó utaztatása",  mégis meggondolás ajánlható, mivel az idősödéssel gyengülő szervezeti védőműködések miatt idegen fertőzéssel szemben fogékonyabbak lehetünk (hasonlóképpen környezeti ártalmakkal, klímahatásokkal, táplálkozási különbözőségekkel szemben is).
25. A "lelki mérgekkel" szemben is érzékenyebb az idősödő ember, ezért az élet dolgait kissé "kívülről" kell szemlélnünk.

26. Éljük bele magunkat abba az öntudatba, hogy voltunk és vagyunk valakik, hogy szerves részesei és meghatározó láncszemei voltunk és vagyunk történelmünknek, nemzedékek kapcsolat-hálózatában. A magány nem törvényszerű, magunk társai is vagyunk.

27. A hívő ember előnyben van a hitével, mert végső kérdésekre válaszai vannak, bizonyossága és biztonsága segíti a végső elbúcsúzáshoz.

28. Megoldatlan dolgainkat az "idő" is mérsékli, bízzuk azokat az időre.

29. Célkitűzéseinket, programjainkat mindig mérjük önmagunk lehetőségeihez,  mert a csalódások, kudarcok rontják életkilátásainkat.

30. Ne kiszolgálói legyünk szeretteinknek, hanem együtt érző és segítő társaik.

2 megjegyzés:

  1. Az az én "nagy gondom," hogy állítólag a magyarok többsége valami ELLEN van és nem MELLETTE.
    Természetesen én is ezt-azt hozzá tudnék fűzni,- nem teszem. Talán már az is eredmény,hogy elolvastam.
    [ Nem szokásom ugyan,de kivételesen megnéztem a vagyonnyilatkozatát is. ]

    VálaszTörlés