2014. augusztus 30., szombat

A (majdnem) elveszett paradicsom megtalálása


(Szlovénia témában 35. bejegyzés…Várhattam volna ugyan jövő péntekig, amikoris a Triglav-mászásom 26. évfordulója lenne - de mégis megmutatom már ma - más mesélni-való nem lévén.) És nem egészen jó a cím se – de közelít a valós érzésemhez.

Fényképezőm híján félkarú óriás vagyok csak - nem tudok, vagyis nem érdemes elmenni sehová, hiszen "csak  szavakat" tudok hazahozni, s bár azt hiszem elmesélni egy élményt/látványt  se rossz, de mégiscsak hiányoznak a képek. Így hát elég nehéz feladat napról napra ki - vagy megtalálni valamit, amiről itt írnom érdemes. Van egy olyan érzésem, hogy kicsit ritkítani fogom a bejegyzéseimet - ne aggódjatok emiatt...(már ha valakinek ilyesféle gondolat véletlenül eszébe jutna...)

Nemrégiben egyszer valamit az „emberkével” kerestem a gugli térképen, s ma eszembe jutott, megnézem, hogy áll a helyzet Szlovéniában, vagyis, hogy pontosítsak: kedvenc helyeimből mit tud mutatni az emberke ? Valami megnevezhetetlen okból olyan sokszor eszembe jut és néha annyira fáj, hogy "soha már"...
Hát most volt sírás (már megint) de örömkönnyekkel !!! Mert bizony az emberke szinte mindent lát és kézen-fogva most már bármikor elvezet "ODA"..

Indultam Radovljicától – bekukkantottam Bledbe – majd – nagy meglepetésemre eljutottam a Sport Hotelig, s onnan már csak egy ugrás Rudno Polje, s annak a végiben ott van a fenyőre szögezett tábla: Uskovnica. Nem, legvadabb álmomban nem hittem, hogy a guglis autó ezen az úton lemegy a rétre !! Én autóval még sosem mertem egészen a házig menni, megálltam kicsit feljebb, a híd előtt. És mit látok ? Hát bizony a guglisok lemerészkedtek – nagy nagy örömömre. Mert bizony rajta van az uskovnicai rét – no jó, a turistaház nem, de ház melletti rétről jól látható a „hegyem”… Érdekes, hogy a régi guglis térképen még nem állt a kápolna, az újabb (általam nagyon utált változaton) azonban már ott van. 
Nem most először, de ismét elgondolkodva láttam, hogy azok a kis fenyők, melyeket kerítésnek ültettek, s 88-ban még oly kicsinykék voltak, most már hatalmas nagy, erős fák... Wie die Zeit vergeht....

Felbuzdulva ezen a sikeren, több helyszínt is felkerestem, többször elbőgtem magam és olyan, de olyan boldog voltam, hogy elmondani nem tudom. Most már akármikor „elmehetek” Szlovéniába, ki se kell lépnem a lakásom ajtaján, s egy fillérembe nem kerül. Többek ezek, mint a saját fotóim – hiszen azokon csak egy-egy részlet látszik, itt meg egy úton szépen végig tudok haladni. Guglis emberkém fejét körbe-körbe forgathatom, mindent látok. Ehhez persze alaposan ismerni kell a helyszínt. De láthatom a hegyemet szinte „élőben”. Pl. a Radovljica és Lesce közötti útról – én persze tudom, hogy pontosan hol kell a guglibabát megállítani az Alpska cestan és merrefelé kell elfordítani - ahonnan csodálatosan látszik tiszta időben a (néha) havas csúcs.
Sorolhatnám... Egész este, majd éjfélig kóboroltam Szlovéniában...s fogok menni még sokszor. Tudom. Szükségem van erre az örömforrásra !

Történnek néha jó dolgok is velem…

Uskovnicáról a déli hegyvonulat - mint egy ős-sárkány tarajos háta...

Vízesés a duzzasztónál a Vintgar völgyben

Akármi rossz történik velem, gondolatban ide menekülök, e vízesés mögé és a páracseppek függönye mögött minden elrendeződik bennem....


2014. augusztus 29., péntek

A gyenyiszovai ember





Ha rajtam kívül már mindenki hallott róla – akkor is leírom – számomra ugyanis meglepő újdonság volt. A napokban egyik hajnalban a ZDF tévéadón láttam egy tudományos ismeretterjesztő filmet egy különös ősemberről. Németül „Denisova”-nak mondták, de ahogy a neten keresgéltem látom, mi  gyeniszovainak hívjuk.
Maradványait (egy kisujj csont, meg egy fog !) 2008-ban fedezték fel az Altaj vidéki Gyenyiszova-barlangban. DNS-e különbözik mind a neandervölgyi emberétől, mind pedig a modern emberétől. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a gyenyiszovai embernek közös ősei voltak a neandervölgyiekkel.
40 ezer évvel ezelőtt éltek. Még leírni, kimondani is őrület – és egyben félelmetes – mert hát belőlünk marad-e ennyi 40 ezer év múlva ??? 

Elnéztem a térképeket, amin őseink vándorlását nagyon jól lehetett látni – és elgondolkodtam. Ezek a még félig állat teremtmények milyen hatalmas utak megtételére voltak képesek ! Milyen kalandokon mentek keresztül, mi mindennel megküzdöttek, mi mindent túléltek – és szaporodtak, kereszteződtek, és mindig kicsit többet tudtak, jobban éltek. És bizony ezek a barlanglakók valamilyen szinten most is bennünk vannak….Tán a vérem egy molekulája az övék, vagy egy sejt a hajamból.

Nagyon élénken emlékszem még, pedig több évvel ezelőtt láttam, hogy valami hasonló őskutató, fajkeveredést vizsgáló expedíció járt Szibéria legtávolabbi pontján – ahol az ott élők hajszíne koromfekete, bőrük sárgás-barna. És bizony ott találtak egy lányt, akinek a többinél világosabb volt a bőre és vörös volt a haja. Nagy szenzáció volt akkor – nem tudom mi lett a lány sorsa – de biztos nem könnyítette meg a felfedezés az életét.

Mennyi mindent nem tudunk, ami történt „őseinkkel” ….S vajon mit fognak rólunk tudni a majdani utódaink, mi marad meg belőlünk ? Ha nem vigyázunk lehet, hogy csak egy kisujj csont…. Vagy annyi se.




2014. augusztus 28., csütörtök

Mentőheli



Ha mindenki tudta – akkor bocsánat, hogy itt most megírom – de én úgy vagyok minden egyes felfedezésemmel – akármilyen későn is érkezik, hogy örülni tudok neki, mint egy kisgyerek az ajándék  meglepetésnek.
A napokban láttam (megint) egy filmet a hegyimentő helikopterekről, ill. egy másikat a vízimentőkről. (=németországi) A légi mentőket mindig csodáltam – a vizeseket is, de míg egy helikopterbe szívesen beleülnék ( egyszer már repültem is egy katonai helivel), egy mentő rocsóba semmiképp… (A helisekről már írtam is itt: http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2011/01/repulnek.html )

Fogalmam nincs, miért képződött az agyamban az a téves gondolat, hogy ezekre a mentőeszközökre felírt SAR betűk valamiképp összefüggésben vannak a Saar-vidékel
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Saar-vid%C3%A9k) gondolom csak a betűk, a hangzás azonossága miatt rögzítettem ezt a fejemben. Ebben a legutóbb látott riportban viszont végre kiderül (számomra) a SAR rövidítés: ez a  „Search And Rescue”  „védelem és mentés” szavak kezdőbetűi és bárhol a világon ha ilyen felirat megjelenik, tudják, miről van szó. (Mellesleg a Pécs fölött repkedő sárgán nincs ez a felirat. Itt egy kép a pécsiről: http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2013/10/vasarnap-delutan.html  )

A keresést úgy kezdtem, hogy a gugliba beírtam:  'SAR jelentése' – ám ez a repülős variáció nem jött elő
Találtam ilyent:
- A fajlagos elnyelési tényező, röviden SAR (Specific Absorption Rate), azt jelzi, hogy az emberi szervezet mennyi rádiófrekvenciás energiát nyel el mobiltelefon-használat közben.
- Romániai Akadémiai Társaság (SAR)
- A(z) SAR fájlok Raszterkép fájlok elsődlegesen ezzel az alkalmazással nyithatók meg: Sibelius Arrange Style
Meg aztán rengeteg sár-ral kezdődő kifejezést, de ezt a SAR-t nem.

Na, hát ez volt a mai felfedezésem. A kép pedig két okból is nem saját. Gondolom kitaláljátok.

  


2014. augusztus 27., szerda

Kellett ez nekünk ?



A napokban kaptam egy linket, melyben egy varázslatos új létesítményről olvastam.
Akit érdekel a csillagászat és esetleg nem tudna róla, hogy ilyesmi létesül mostanában, annak érdemes elolvasni: http://sefag.hu/kozjolet/zselici-csillagpark

669.196.479 Ft-os EU támogatással épül, azt nem tudom adunk-e bele „önrészt”….
Csillagdáról van szó, az összeg is csillagos égnyi magas. Kétségtelen, ha megnézi az ember a javasolt cikkben látható terveket, akkor azt mondom: valószínű csodaszép lesz és örülhetünk, hogy a Zselici Tájvédelmi Körzet elnyerte a „Nemzetközi Csillagoségbolt-park” címet, mert a világon 12 db ilyen címet viselő park létezik, ebből 9 db az USA-ban, 1 db Skóciában és 2 db Magyarországon – a Hortobágyon és a Zselicben található. A belépődíjról még sehol sincs szó, de nyilván nem lesz ingyenes.


De valahogy azt nem vagyok képes felfogni, megérteni, hogy tényleg  ez most és itt a legfontosabb ? Nem látok én bele a nagyok kártyáiba, de aki ekkora összegek felett rendelkezik, az nem tudja, hogy ebben az országban milyen szegénység van ? Hogy nincs munka és hogy aki tud elmenekül, csillagda ide, meg oda ???

Itt azt olvashatod, hogy egy másik nagyberuházás is elkészül hamarosan – habár azt nem tudtam kideríteni, mennyiért épült ez meg és mi volt a pénz forrása.
Egészen biztos vagyok benne, ha vennék egy kis fáradságot, találnék még szép számmal efféle beruházásokat – és akkor a stadionépítési fertőző betegségről most szó se essen.

Nem fűznék én ehhez semmiféle külön megjegyzést. Gondolkodjon el ezen az, aki akar.
Lehet, hogy hamarosan az is fog csillagokat látni, akinek nem lesz pénze a csillagda belépőjére.

2014. augusztus 26., kedd

Kő-szobrok és egyéb gondolatok



Egész véletlenül bukkantam erre az oldalra:
Sok dolog van, amit irigykedve csodálok, ez egy ezek közül. Évtizedeken át próbálkoztam valami kavics-szobor–állítással, de igazából sose sikerült. Vagy a kövek nem voltak igazán jók, vagy én, vagyis az én tudásom/türelmem.


Legtöbbet az orfűi patakban kísérleteztem, nem is rég, pár napja egy fényképet láthattatok erről a (igaz megárad) patakról.  Legeredményesebb azt hiszem Pulában voltam, ott olyan strandra jártunk, ahol a fürdésre kijelölt partrész kisebb-nagyobb kavicsokkal volt feltöltve, felszórva – itt próbáltam építgetni, de hamar abbahagytam, sokkal nagyobb örömet találtam a rákok etetésében. Először csak véletlenül pottyant a vízbe a nápolyi morzsa, de amikor felfedeztem, hogy a  kis rákok élvezettel megeszik, másnap már nekik is vittem…. Szóval igazából ott a tengerparton se volt sikerem.
Aztán próbálkoztam Szlovéniában –  túl nagyra ott se tudtam felrakni.
Viszont mindenhonnan elhoztam néhány zsebnyi-maroknyi kavicsot, követ, melyek itt pihennek az előszobai kőgyűjteményemben. A világ különböző tájáról származnak, mégis békésen megférnek egymás mellett. Bár még nem hallgattam ki őket, lehet, hogy éjszaka mesélnek egymásnak.
 

Ezt a dal pedig azért került be ide, mert ahányszor Pulára gondolok azonnal ez a zene csendül fel a fejemben.  Akkor volt nagy siker, amikor én először (még)Jugoszláviában voltam, s nagyon gyakran, ha valamilyen tengeri képet látok, elindul ez a dal az emlékezetemben.... meg hát fordítva is igaz, a dalról mindig a tenger jut eszembe.



2014. augusztus 25., hétfő

Megtörténhet, amire nem is gondolsz…



Néztem a hirosimai képeket – a legutóbbi természeti katasztrófáról.
És magam se tudom miért, de az jutott eszembe, hogy ilyesmi előfordulhatna-e a Mecsek lábánál fekvő Pécs városában is ?
A képen egy hegy aljában lévő, elmosott település látható – hasonló az én városom is.





Még sosem fordult meg a fejemben, hogy mi is történhetne egy hosszan tartó, intenzív esőzés után nálunk? A nagy viharok vize gyakran elönti a város alacsonyabban lévő részeit, de hogy lesodorja/mossa a talajt, az nem fordult még meg a fejemben. Nem ismerem ugyan annyira geológiailag a helyszíneket, de talán a mi szerencsénk az, hogy valószínű kevesebb föld-takaró van a Mecsek mészkövein, ellentétben a japán heggyel, ahonnan volt mit lemosni.
De akkor is ! Él az ember egy biztonságosnak érzett/tudott helyen és egyszer csak valami történik. Egy eső, „csak” egy eső… és elpusztul mindened…
A napokban megint kitört egy izlandi vulkán….
Él a Föld – mi pedig hangyák vagyunk…

2014. augusztus 24., vasárnap

Pazarló társadalom




Nemrég arról volt szó egy riportban a TV-ben, hogy a németek (is) milyen rengeteg - még használható - élelmiszert dobálnak a kukákba. Éves szinten, a riportban átnézett helyszínek és ebből általánosítottak szerint is több száz – 500-800 - Eurónyit ! (Szorozd csak 300.- Ft-tal…) Megdöbbentő…
Bizonyára vannak ilyen adatok itthon is, csak én nem ismerem.
Nem szoktam ugyan kutatni a szemetesekben, de az ember néha akaratlanul is látja, hogy mások mit dobálnak ki. Bár őszintén meg kell mondjam, pl. épp a közelmúltban láttam Kertvárosban, hogy a kuka mellé, arra  „kukát takaró-falra” (fogalmam nincs, mi ennek a neve) szóval erre a falra egy teljesen tiszta üvegben, egy nagy adag gulyásleves-féle volt kitéve. Kérdeztem a nagynénimet, aki a házban lakik, mi az ? Azt mondta, hogy járnak oda ’”szegény emberek” – és akinek a házban van még ehető étel-maradéka, néha oda kiteszi… Ezt mindenki tudja és aki kiteszi, meg aki elviszi nem szégyenkezik emiatt…Hát mindenesetre furcsa világban élünk – és most hadd ne menjek el politikai irányba a szövegemmel….

Azt azonban elmondhatom, hogy az én kukámat hiba túrja fel hetente kétszer a kukás-asszony (aki rendszeresen járja a környéket, egy bottal kikurkászva a kukákból a hasznosíthatót) - szóval az én kukámba nem kerül soha semmi, ami még használható. És meg vagyok győződve arról, hogy neveltetésem, a gyermekkoromban látott példa vezérel engem elsősorban ebben.
Írtam már a blogban többféle „újra, ill. tovább-hasznosításáról” egyes ételmaradékoknak, arról, hogy kenyeret sosem dobtam/dobok ki, vagy felkockázom, megpirítva levesbetét lesz (nem ám vegyszeres levesgolyót eszem!!!), vagy ledarálom prézlinek. A húsleves megmaradt zöldségéből készült vega-fasírtot is leírtam már. A maradék pörköltből csodálatos húskrémet tudok csinálni a  Nagymama receptje szerint. Sorolhatnám….

Nem akarok itt most „szegények szakácskönyvét” írni – de volt sok dolog, amire nem csak a szegénység, hanem a józan, takarékos életszemlélet vitte rá az embereket. Egy biztos, én a mai napig a gyerekkoromban tapasztaltak alapján élek, legyen szó a havi egyszeri bevásárlásról, vagy a takarítás „rendszeréről” vagy bármi más, az otthonnal, a háztartással kapcsolatos teendőről.
Nem tudom, valami olyan tantárgy, hogy „Miképp lehet kevésből élni/megélni ?” – van-e  manapság az iskolákban ? (Hej de nagy szükség lenne rá sok helyen !!) Felkészítik-e és ha igen, ki/k a gyerekeket arra, hogy esetleg nem lesz minden mindig így, ahogy most/ma van ? Esetleg jöhetnek az ő életükben nehéz/kemény/szűkös napok.

Mesélte a szomszédasszonyom, aki iskolai konyhán dolgozott, hogy elkeserítő, amit a gyerekek az étellel csináltak. Pl. sütöttek egyszer magos-mazsolás-tejes kiflit (ő is csinált ilyen itthon, megkínált – csodajó volt!)-  szóval az ilyen kifli volt egyik nap uzsonnára. A gyerekek nagy része megkóstolás után eldobta, nem tudni miért ? Mert kifli formájú volt és nem sós ? Egyszerűen nem értjük mi lehetett az oka. És ez nem egyszeri példa, a menzán rengeteg csak megkóstolt és úgy hagyott étel kerül a kukákba, de oda potyog a felvágottas vajas-zsemle is.
Én is voltam menzás. Elmondhatom, hogy azokban a régi időkben – amikor azért nagyon más volt a menzai étel-követelmény/előírás, mint manapság – a napok nagy többségében elfogyott az ebéd, mert éhesek voltunk. Nem volt persze büfé az iskolában, ahol méregdrága süteményeket, extra szendvicseket, energia-italokat és egyebeket árultak. Volt otthon reggeli (már akinek), jó esetben volt tízórai (megint csak már akinek) és délre megéheztünk.(Csak zárójelben: Néha ma is eszem vajaskenyeret almával. Sokszor kaptam ezt uzsonnára. Az íze, az illata visszaidézi a gyerekkoromat.)

Hát ez csak úgy a tévériport kapcsán eszembe jutott. Leírtam – nem mintha ezzel bármin is változtatni tudnék…..






2014. augusztus 23., szombat

Függő lettem ?


Valószínű…
Fényképezés-függő.
Sajnos kilehelte lelkét a másfél éves fényképezőgépem…Javítani nem lehet, és perpill valahogy úgy néz ki, hogy egy újra összekaparni a pénzt se lesz könnyű…
Ma ültem  magamba mélyedve a csendes-muzsikás szobámban – és valahogy nem tudtam, hogyan tovább. Voltak terveim, hogy ide-oda-amoda megyek. No de fényképező nélkül ? Hogy a meséhez ne tudjak "dokumentumot" csatolni ? Hogy ne tudjam megmutatni, amit láttam, ami tetszett, vagy nem tetszett ?
És akkor az jutott eszembe, hogy tán „függő” vagyok/lettem. Nagyon nehezen tudom elképzelni az életemet, a blogot meg egyáltalán nem, a gép nélkül.
Szóval lehet, hogy egy darabig ritkulni fognak a bejegyzéseim, vagy nem is tudom…

Mi vár rám még ebben az évben ?  Legyen már vége !


Kép: http://fotoplus.hu/public/upload/fenykepezogepek/kompakt/canon/a810_b.jpg

2014. augusztus 21., csütörtök

Szép város Kaposvár - vagyis az, amit láttam belőle...



Hírt kaptam, hogy Dr. Nagy Miklósnak (http://nagymiklos.hu/index.html) Kaposváron „Belső utak” címmel kiállítása nyílik műgyűjteményéből. Blogjában láttam már bizonyos darabokat, de kíváncsi voltam, mik kerültek most bemutatásra.

Be kell valljam, egyben kalandnak is tekintettem az utazást, mert életemben Kaposvárra még busszal nem mentem. Vonattal se. Csak és kizárólag autóval jártam itt. Mivel a vonatozás most kissé komplikált – mert vágányfelújítás miatt Dombóvártól buszra kellett volna szállni, így hát a Pécs-Kaposvár gyorsjáratú buszt választottam, ami légkondis, és 1 óra alatt, megállás nélkül megteszi ezt az utat. Nem elhanyagolható tényező, hogy ingyen utazom…

Tele volt a busz, de ülőhely mindenkinek jutott,  nekem szerencsére egy tünemény hölgy mellett – akivel az indulás percétől a leszállásig végigbeszéltük az egész utat. (Ez a járat valójában a Balatont érintve Veszprémbe megy.) Megtudtam, hogy Balatonalmádiban lakik, Pécsett járt a fiánál és mivel itt szép és olcsó az őszibarack, mindjárt vásárolt is 10 kg-ot belőle. Gondban is volt, hogy miképp viszi majd haza … ugyanis a kedves útitársam és csodás beszélgetőpartnerem 90 éves volt !!! (Nem mondtam volna tán még 80-nak se!)

Egyszóval az út elrepült, szinte észre sem vettem. Itthon készültem, megnéztem pontosan a térképen, hol is van a Vaszary Képtár – és valami halvány emlékem volt is Kaposvár belvárosáról, kb. tudtam, merrefelé kell mennem.
Aztán nagyon kellemes meglepetésként ért – mert valahogy ez nem maradt meg ilyen élesen az emlékezetemben - hogy a városban, legalábbis amerre én mentem, igen sok a zöld terület. Hogy pontos legyek, sok fás park van. (Vagy ennyire megnőttek volna a fák, mióta nem jártam itt ? Ez se lehetetlen, mert vagy 20 éve nem voltam Kaposváron…) Nem volt döglesztő kánikula, mégis melegen sütött a nap és nagyon kellemes volt a fák hűsében sétálni. Szemem szám tátva maradt, mert azon a kis útszakaszon, amin végigmentem, egymást követték a szobrok, már már azt mondanám hogy én kicsit sokalltam is. Főleg, hogy olyan „nemszeretem” szobrokat is találtam, melyek manapság olyan őrült módon divatosak, olyan „majdnem-életrekelő” bronzok….Valahogy undorodom tőlük, de nem tudnám megmondani az okát. (Bocsássa meg nekem mindenki ezt a véleményt, de én már csak így vagyok ezekkel…) Van, persze hogy van, amelyik tetszik, pedig az is új, vagy modern…  No majd mindjárt mutatom a képeket…

Egyszóval eljutottam a kiállításra, és nagy nagy örömömre olyan egyedül voltam, amilyen egyedül én lenni szeretek ha kiállításra megyek. Volt időm és alkalmam alaposan szemrevételezni a képeket. Zömében festmények, de a falra került néhány különös hangulatú fotó is.
Váli Dezső, Vojnich Erzsébet, Szüts Miklós, El Kazovszky,  fe Lugossy László, Szotyory László, Országh Lili, neve nem volt ismeretlen számomra, s nem csak azért, mert rendszeres olvasója vagyok NM. blogjának. Onnan „ismertem” a művészeket, de már több pécsi kiállításon is találkoztam festményeikkel, s nevükkel.
Dr. Nagy Miklós fotóit se idegenek nekem, a blogjában sokszor megcsodálom – a most kiállítottak között is volt egy, ami nagyon tetszett.
Egytől egyig modern, sőt zömében absztrakt művek ezek, szabadon lehet engedni a fantáziát, ki mit lát be a képekbe. Én nem is szeretem elolvasni a címeket, teljes egészében hagyom, hogy a fantáziám játsszon a látvánnyal. Bevallom, engem az alkotók neve se érdekel annyira, egy kép vagy tetszik, vagy nem. Én már csak ilyen primitív – de őszinte – módon osztályozok.
Nagyon örülök, hogy rászántam magam erre az útra. Pár kellemes órát töltöttem el egy szép városban, érdekes alkotások között.

Akkor következzenek a képek: 

A városról:

Szökőkutak...
...csobogók

Árnyas parkok
Nagyboldogasszony templom
Ebben a házban írta Csokonai a Dorottyát
Egy szép épület a Fő utcában és a Városháza
Fő utca

Szobrok: 



A régi stílus...
Egy vidám bohóc
Modernek
Jópofa...
És a "nemszeretem" szobrok

Végül, de nem utolsó sorban, néhány kép a kiállításról:









2014. augusztus 20., szerda

Aki nem hiszi, járjon utána

Ez kérem nem trükkfelvétel, a Samu főtt kukoricát eszik, a lehető legnagyobb élvezettel, mondhatnám falja... Vagy két hete jöttem rá, hogy szereti, csak kíváncsiságból tettem a tányérjára a rendes étele mellé és láss csodát, a macskakonzerv ott maradt, a kukorica az utolsó szemig elfogyott. Hát azóta  kap kukoricát is - most van a szezonja, de fogok neki eltenni télre. Zsenge, tejes, édes - megértem, én is szeretem...


2014. augusztus 18., hétfő

Ilyen csak a mesében.... ?

"A koncentráció és a belső béke által egy harmonikus világot tudnánk teremteni, amelyben szinte bármire képesek lehetnénk. Azonban létezik egy csomó hétköznapi akadály, a gond, félelem, aggodalom, önmarcangolás, amely megakadályozza, hogy bármit is véghez tudjunk vinni."

http://www.tudasfaja.com/o-az-egyetlen-no-a-vilagon-aki-erre-kepes-video/

 

 


Ha kigyönyörködted magad, elolvasásra ajánlom ezt is: 
http://www.tudasfaja.com/tudatalatti-hazugsagok-7-gondolat-ami-negativan-befolyasolja-eletunket/ 

Ebből csak egy gondolat-morzsa: 
"...Ahhoz, hogy az életed a maximumon éld, a legfontosabb dolog az, hogy szeresd és elfogadd önmagad. Légy magabiztosabb, gyógyítsd be a múlt okozta sebeket, tárd ki a gondolatait horizontját, és ápold a kapcsolataid embertársaiddal! Mert bármire képes vagy, csak ki kell nyitnod a szárnyaid!"

(P.s. ezt a bejegyzést, ezeket az idézeteket nekem naponta kétszer el kellene olvasnom...)

2014. augusztus 17., vasárnap

Akarsz szépet látni ? Katt ide !

Én már csak így barangolok...



Egy kedves ismerősömtől kaptam az alábbi linket: http://www.koszalo.hu/
Nosza, pár napja egy esős délutánon elkezdtem nézegetni és bizony alig bírtam abbahagyni – mert számtalan, régi, boldog időm emlékét láttam viszont a képeken.
Én ezekről a helyekről nem rendelkezem saját fotóval – amikor én arra jártam nem volt nekem fényképezőm (se). De most látom: az agyamnál jobb fényképező nem létezik, mert emlékszem helyekre, felismerek tájakat – növényekről, állatokról nem is beszélek, hiszen velük a Gyükésben naponta találkoztam később is.
Ha van kedve valakinek és ideje és szereti mások szép természet-fotóit nézegetni, kattintson erre a fenti címre.
Én kimásoltam most belőle néhány képet, ízelítőnek,  és nem is véletlen, hogy pont ezek kerültek ide:

Kőlyuk
Melegmányi völgy
Sárkány szakadék
Az orfűi és a Hermann Ottó tó
Orfű barlangbejárat - árvízkor

Orfű vízműház

2014. augusztus 16., szombat

Kopfkino (Ingyen mozi a fejemben)



Előszó:
„…játszom játszó önmagammal…” (Kosztolányi Dezső: A játék)

Bevezetés:
Véletlenül jól aludtam, már 4 óra is elmúlt, s nem ébredtem fel…amíg…amíg egyszer csak valami durrant az ablakom előtt. Ne kérdezd, honnan, hogyan, azonnal tudtam, hogy egy valamivel teli üveget vágott valaki a földhöz. Reggel négykor….
Teljesen éber lettem, s tudtam, nem fogok már elaludni, hát felvettem a ruhámat, kimentem megnézni, ki eszetlenkedik?  És senkit, az égvilágon senkit nem láttam….

Tárgyalás:
Nem tudom a dolgot máig megemészteni… Az utcánk meredek, a nyomok olyanok, hogy látszott, az üveget felülről lefelé menve vágta oda valaki. Ám sehol egy lélek. Annyi idő alatt, míg felöltöztem és kimentem, max. köddé tudott volna válni a tettes – jó, mondjuk elbújhatott egy kapualjban is – de ahogy vizslattam a szürkületben a terepet, semmi gyanúsat nem tapasztaltam.
A négyórai sötétben még azt sem láttam, hogy mi volt az üvegben, eperlekvár, sűrített paradicsom, embervér ? Csak piros volt. A százfelé tört szilánkokon csillogott a lámpafény – arra gondoltam, hogy a fenébe fogom ezt összesöpörni, hogy ne lépjenek bele az állatok ? (Ez régen is rögeszmém volt, a Gyükésből több kilónyi törött üvegszilánkot hoztam haza – őrült emberek „hagyatékát” – hogy a kutyák, állatok ne sebezzék fel vele a lábukat…)

No de honnan jött ez a vörös bomba ? Sehol egy lélek. Nincs emeletes ház itt, hogy esetleg a teraszról, emeleti ablakból dühében, bánatában, elkeseredésében dobhatta volna ki valaki. A szomszéd házak redőny-szemei szorosan csukva – onnan se érkezhetett. Márpedig ez nem véletlenül „leejtett” üveg volt, ez a szétfröccsenési képből, a hangból, a szilánkokra tört üvegből is megállapítható volt.

Álltam  a kereszteződésben, teljesen tanácstalanul. Tán egy repülőgépből esett le ? De nem hallottam gépzúgást – és azt hiszem, ha párezer méterről jön, akkor azért még jobban széttört volna. Vagy se… nem tudom, még nem találkoztam repgépből kidobott lekvárosüveggel. (Habár egyéb „elpottyantott” jéggé fagyott dologról olvastam már…)

Reggel aztán ismét terepszemlét tartottam, semmi nem változott, annyi lett biztos, hogy sűrített paradicsom volt az üvegben. A pirosra festett kupakon (ez ép maradt) 2012.06.08 dátum olvasható. Üvegre ragasztott papírcímkét nem találtam, lehet, hogy nem is „bóti” hanem maszek készítmény volt ? Ha mégis gyári, akkor bizony lejárt a szavatossága. Na de akkor is, még ha magától robbant volna fel, hát hogyan került az utca közepére ?
Próbáltam a cserepeket összeszedni, de elég reménytelen vállalkozásnak tűnt. Söpréssel se tudtam eltüntetni – hát marad az eső – majd csak el/lemossa.
A miért/hogyan került ez ide ?  kérdésre pedig sosem fogok választ kapni….

Befejezés:
Az első reggeli „vizit” után még nem keltem fel. Bejöttem, visszafeküdtem, és moziztam az agyamban (=kopfkino). Elgondoltam, mi lesz a paradicsomos üvegszilánkok sorsa ?  Az eső a szilánkokat bemossa a Pécsi vízbe, majd a Drávába, majd a Dunába úsznak tovább. Aztán a kis szilánk innen a D.utcából egyszer csak beér a Fekete tengerbe – mint üveggyöngy, szép kerekre csiszolódva, és elsüllyed az iszapban. Vagy kézbe veszi valaki – és elcsodálkozik szépségén. A kis kavics meg szótlanul ül a tenyerében – holott, mi mindenről tudna mesélni !

V é g e
:-) ?

2014. augusztus 15., péntek

Panem et circenses

Hátborzongva néztem. Őszintén mondom, nem vágyom "élőben" ilyent látni - holott szeretek repülni, és szívesen repültem is eddig mindenféle gépen. (Heli, Pilatus, TU-k)  Viszont sose voltam efféle repülősón s gyanítom soha nem is leszek.
Ráadásul nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mibe került ez nekem. (Átvitt értelemben és valósan.)
Tényleg erre van most a legnagyobb szükség ebben az országban ? Vagy azt fitogtatjuk, hogy beee nekünk ez is van és beee ilyent IS tudunk ? Mégis kinek akarjuk "megmutatni" ? 


(Csak zárójelben: minden elismerésem ezeké az "őrült" pilótáké.)

b

2014. augusztus 13., szerda

RG 28



Ez a két betű és szám mond-e kép és leírás nélkül bárkinek is valamit ?
Mert ugye, ha a képet mutatom, akkor azért azt hiszem többen a homlokukra csapnak és azt mondják, hát persze ! A régi NDK-s robotgép ! 
1985-ben vettem – jövőre jubileumot ünneplünk !
Igen, igen, nálam ő még rendesen dolgozik, kever, dagaszt, reszel, aprít, mindent csinál, amit az adapterei lehetővé tesznek. (Csak példaképp: ezzel csinálok prézlit is, sose boltit veszek.)


Nem bányásztam ki mindent a szekrényből, inkább mutatok a saját képem mellé pár neten találtat, bár ezeken nem látható minden egyes tartozéka (pl. keverő edények, turmixoló és egyebek) – de nem is lényeges.
Van ugyan nekem egy újabb is – (ajándékba kaptam) – de annak pl. nincs olyan reszelője se, mint amivel a saját képemen látható vájdlingnyi zöldséget le lehetne reszelni.
 

  

Ugyanis ezen dolgoztunk ma egész délután – elkészítettem télre a házi vegetámat.
(Recept a „Horváth Iloná”-ban benne van, „vegyes zöldség sóban” címszó alatt. Ifjabbaknak: a „Horváth Ilona” az szerintem a legjobb magyar szakácskönyv, így is emlegeti mindenki …)
Ha esetleg még nem  csináltál ilyent, nagyon ajánlom, praktikus – bár most a nyári melegben kell vele dolgozni. Mire minden zöldséget megveszel, hazacipelsz, megpucolsz és ledarálsz az nem kis munka. Csak sózni kell – nem kell dunsztolgatni, és egy évig garantáltan eláll – levesek ízesítésére kitűnő. (Lehet, hogy tovább is elállna – de nálam erre még nem volt példa – mert előbb elfogyott. Érdekes módon a fiatalok se idegenkednek tőle…)


Képek:

2014. augusztus 12., kedd

Nyárvég



Ma, meg holnap éjjel ki fogok állni az udvar egy rejtett zugába, ahová nem világít be az utcai lámpa és lesni fogom az eget. Volt már máskor is szerencsém a Perseidák útját, vakító zuhanását meglesni – talán most is sikerül.

Több csillagleső nyári éj jut ilyenkor eszembe, orfűi táborok varázslata, később komolykodó csillagász-les, majd amikor a gyerekekkel ültünk kint az udvaron – számukra szokatlanul késő éjjeli óráig - s beszélgettünk a csillagokról. Sose erőltettem,  hogy az iránt érdeklődjenek, ami engem is érdekel, egyszerűen csak meséltem róla.
Aztán egyszer, egy másik estén – miközben egy nagyszabású tűzijáték-parádéra vártunk, még kint a gyükési kertemben, s ott hevertünk plédeken kutyáinkkal együtt, bámultuk az eget, megszólal az egyik:
- Az ott az „Északi korona”…. (Tényleg az volt, ott volt….)
Most is elérzékenyülök, annyira meghatott engem ekkor annak a kis süldő fiúnak ez az egy mondata – mert ez volt a bizonyíték számomra, hogy igenis érdemes a gyerekeknek mesélni komolyabb dolgokról is és nem csak a vasorrú bábáról.
Ilyenkor jól látszik a „Nagy nyári háromszög” (Hattyú-Sas-Lant csillagkép együttese) és kora hajnalban pont fölöttünk van a Cassiopeia.

Az én tudatomban aug. 20-án van vége a nyárnak. Már korábban esteledik, kicsit később virrad, és talán ezt érzik azok a fecskék is, akikről pár napja írtam. Lehet még meleg, de az éjszakák már kellemesek.

Augusztus a befőzési hajrá vége: ma tököt gyalulok, holnap lecsót teszek el, holnapután jön a paradicsom befőzés. Aztán már csak a szilva, meg esetleg a birs van hátra – és kezdhetjük kienni a tartalékokat – mondjuk a csoda-finom eperlekvárral indítva a sort…


Mázlista aki kifog egy ilyen éjjelt ! (Nézzétek a jobb sarokban alul az órát!)


2014. augusztus 11., hétfő

Egy ősz hajú asszony üzente a Nők Lapjának



„…Az ősz hajat a mai társadalom nem támogatja, az aktív életmóddal nem összeegyeztethető….az ősz hajat a tudatalattinkban az erdő szélén élő öregasszonnyal kapcsoljuk össze….” írja a Nők lapja 2014. július 23-i számában, ami véletlenül a kezembe került.
Imádom az efféle diszkriminatív sorokat.
Felkaptam rá a fejem rendesen és mondhatom a kezem is „bemozdult”, a szám pedig csak annyit kezdett mondani „Anyád….”
Kedves újságírónő/pisológusnő majd akkor regélj legközelebb ilyesmikről, ha  valóban meg is érted a dolgot és  ha megélted már a szituációt ! Persze lehet, hogy te majd erdő szélén élő öregasszonynak fogod magad érezni - én egyelőre még kicsit jobbnak ítélem a helyzetemet - habár (figyelve országunk állapotát) lehet, hogy hamarosan tényleg oda jutok.
Addig persze nyugodtan csak fesd a  hajadat. 

Ő pedig ugye, egy erdő szélén élő aggastyán, ill. remete. 

 Továbbá üzenem:
„…Akármilyen ruhát felvehetsz
De tiszta szívvel piszkos nem lehetsz, igen
Hajad lehet hosszú
És ha kopasz, az se baj
Az ész a fontos, az ész a fontos, az ész a fontos
Nem a haj.”