2014. szeptember 30., kedd

Babos mese



Amikor ma reggel lenyeltem az utolsó falat kenyeremet, jutott eszembe, hogy nem is írtam erről az újonnan felfedezett finomságról: a babkrémről. Nomármost képem ugyan (saját) nincs és látom, a neten többféle variációban is fent van, én mégis leírom a saját receptemet - kipróbálásra ajánlva:

1 bab konzervet leszűrtem, és turmixolóval pépesítettem (nekem barna bab volt itthon, de lehet fehérből is csinálni)
1  fej mini salotta  hagymát igen apróra vágtam (ezt alább megmagyarázom!)
1 gerezd fokhagymát átpréseltem
½ vajat (5dk) majd
apró kockára vágott és kisütött kolozsvári szalonnát, (zsírjával együtt) végül
sót, borsot tettem  hozzá és jól kikevertem.
A hűtőben másnapra jól kenhető krém lett és nagyon finom.

Lencsével is kipróbáltam már, de azt valahogy nem tudtam ilyen krémes állagúvá keverni, mint a babot.(A baj nyilván nem a lencsében volt...)
A hagymához: barátnőm minden évben hoz nekem Franciaországból valami csodafinom, kicsi (8-10 cm-es, hüvelykujj vastagságú) lila hagymácskákat. Ezt érdemes elolvasni: http://buvosszakacs.blog.hu/2008/02/01/salotta_avagy_mogyorohagyma_allium_ascalonicum
Ilyent én Magyarországon még nem láttam, csak nagy, hosszúkás, lilák vannak a piacon, és ráadásul többnyire nagyon erősek is. Valahogy a régi, kevésbé csípős halványlila hagyma eltűnt… 
És ha már a bab megszokottól eltérő feldolgozásánál tartok, jutott eszembe, hogy egyik (közelgő) téli délutánomat rászánom és sütök babos kalácsot. Gyerekkorom óta nem ettem – akkoriban gesztenye helyett (édesítve) használták a tarkababot. Szegények ételének számított a bab, nem volt olyan drága, mint manapság. Kíváncsi vagyok, felidéződik-e bennem az a nagyon régi íz ? Valami miatt ugyanis, amit kisgyerekkoromban ettem, úgy tűnik évtizedek távolából, hogy mind finomság volt. Mondjuk a tejes lisztleves…Hát bevallom azt se próbáltam az elmúlt évtizedekben…mégis most szinte érzem az ízét…És cseppet sem szégyellem, én igenis szerettem a sárgaborsó főzeléket – mert ahogy a nagymamám főzte, az finom volt. Van is itthon és szoktam is néha csinálni, sőt krémlevest is készítek belőle. Most már csak a csicseriborsót kellene kipróbálnom, nemrég vettem azt is, de valahogy eddig nem jött össze, hogy meg is főzzem. Nem vagyok vega, de hús nélkül is lehet vidám az élet ! :- )

2014. szeptember 28., vasárnap

Különös pécsi helyszínek

JÓ HÍR 2016-ból: http://www.bama.hu/baranya/kozelet/mar-zavartalan-a-havi-hegyi-latkep-655256



Sétál az ember a Havihegyi úton, s alig hagyja el a Rétfalvi-keresztes csúcsot, egy zöldrepingált vaskapu, s mellette valamiféle „romok” látszanak. Erre jártam a minap - gondoltam mesélek róla egy kicsit.
Fájó pontja ez a terület a városvezetésnek, évtizedek óta a Havihegy védett természetvédelmi területének egy darabkáját egy magánszemély birtokolja, olyan ügyesen, hogy  még nem voltak képesek elperelni tőle, kisajátítani sem tudták még valamilyen okból…

A tulajdonost mindenki különös embernek tartotta… (Őszintén bevallom, nem is tudom, él-e még, de valószínű…) A kincset érő területet – sajnos – ahelyett, hogy értékének megfelelően rendben tartotta volna, valamiféle különös lom-lerakónak és egyben kegyhelynek használta. Varázslatos és már már nevetséges módon, ión oszlopokkal keretezte a birodalma egy részét, s mellette több színű, kopott, műanyag karosszékek, műanyag kerti asztal, műanyagvirágok tömkelege, és a csoda tudja még mi minden volt látható. (Bár az oszlopok léte – lásd lentebb – megmagyarázható…)

Egy ideje úgy tűnik, a tulajdonos nem nagyon jár birodalmában – s tán épp ez az oka, hogy kertjének egy része a kíváncsiskodók számára hozzáférhetővé vált. A zöldre festett kapu mellett egy mozdulattal felemelhető „sorompón” belépve, különös kis világ tárul a szemünk elé. Egy kőtábla tudatja: ez a „Pongrácz kert”. Kegyhely. Tényleg az. Még ha a maga eléggé sajátos módján is…

A márványlapokra vésett szövegek szerint, a tulajdonos itt akart emléket állítani: családtagjainak – nevük egymás alatt szép rendben felsorolva. Külön táblája van Beck Izidor ortodox kántornak és  Sásdi (Tintner) Sándor írónak (csak zárójelben jelzem, kettő
kivételével az összes megjelent könyve, és kedves, nekem írt levele megvan itthon a könyvespolcomon). De itt olvasható, hogy i.u. 301-ben ezen a helyen római kori kőbánya és őrtorony volt, valamint feltünteti a táblán a tudományos kutatásában segítőket: Hallama Erzsébetet (írónő) és férjét Kassai Miklóst (geológus) valamint Pető Géza (geológus) nevét is. (Hallamát és férjét Kassait jól ismertem…)

A „kegyhely” fölött, egy sárgaréz színűre festett „kupola” (korona?) van és fehérre festett, csavart törzsű oszlopok állnak körös körül. Műanyag virágkoszorúk, gyertyák, és a zsidó vallás szokása szerint, kövek a márványlapokon. És az elmaradhatatlan műanyag kerti székek. Több táblán olvasható, hogy „Kamerával megfigyelt terület”  ill. hogy „Természetvédelmi magánterület”.

Csináltam fotókat, aztán hazaérve elgondolkodtam a dolgon.
Ez az ember valaminek, valakiknek emléket akart állítani. A véletlen úgy hozta, hogy tulajdonába került egy terület, ami igen értékes városképi szempontból. És akkor nem a megegyezésre törekedtek, akiknek az ügyet intézni kellett, hanem megfújták a harcra hívó trombitát. Kétségtelen, nem ismerem a részleteket. (Talán a tulajdonos túl sokat kért a terület átadásáért ? Vagy volt valami egyéb ok ?  Ki tudja ?) Mindenesetre a csatában senki se nyert. A csatatér romjai pedig a képeimen láthatók.

Nem tudom, megérem-e, hogy valamiféle döntés, vagy eredmény születik ebben a dologban. Ám van egy gyanúm, ha mégiscsak a város tulajdonába kerül egyszer majd a terület, innen mindent eltakarítanak….Ami egyrészről nem lesz baj, hiszen eléggé elvadult állapotok vannak ott – elismerem. Ám ha semmiféle emléket nem állítanak legalább a római kori bányának és őrtoronynak (ha már a többi magánszemély emlékét  nem akarnák ott látni valami ok miatt) az fájna nekem és míg élek sosem tudnám megbocsátani a városnak. (Ami persze senkit nem érdekel, de azért leírom.)
Mint ahogy az egyetlen Mecsek-beli, a lapisi  római őrtorony romjainak megsemmisítését sem, amit egy útépítés kapcsán egyszerűen eltörölték a föld színéről. (Én még saját szememmel láttam !!! – Többször is írtam már erről a szégyenletes tényről régebben a blogban….)  
 Itt a mese vége - következzenek a képek….

Régebbi kép, X-szel jelölve a helyszín


Ugyancsak régebbi kép, X-szel jelölve a helyszín - ezen látszanak az oszlopok is


A bejárat...










2014. szeptember 27., szombat

Itta zősz



Egészen biztos vagyok, hogy itt az ősz, ugyanis Berci ma meghozta az első egeret. Évek óta csinálja… Valószínű, ebben a hidegedő időben keresnek menedéket a kis rágcsálók, és könnyű elkapni közülük egyet-egyet. No, nem azért, mert éhes, „csak úgy”… hiszen nem eszi meg őket, csak szép csendesen eljátszogat velük – végül általában az ajtó elé az előszobában leteszi – reggeli meglepetésnek nekem….

Épp tegnap vágtam le a szobaablak előtti „sötétítő” vadszőlő leveleket, már nem kell a forró napsugaraktól se tartani. És kénytelen voltam kiszedni a múlt heti nagy esőzésben tönkrement paradicsom-fáimat is, mert látszott, hogy azokon aztán már semmi se fog teremni, max.  a büdösbencék tanyájává válhat.

Ilyen volt....


 
És most ilyen + Berci a kosárban

Most eszméltem, hogy egy melegebb délutánt még ki kell használjak, s el kell mennem a közeli híres fagyizóba, mert egyetlen fagyit nem ettem-vettem ezen a nyáron, gyorsan pótolnom kell.

Én nem is tudom, hogy van ez, minél öregebb leszek, annál jobban gyorsul az idő….

 Paul Verlaine:  Őszi chanson

Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.

S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sírok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...

(fordította:Tóth Árpád)

2014. szeptember 26., péntek

Az élet határa



Nem nagyon volt kedvem mostanában írogatni, inkább tévéztem, olvastam, meg gondolkodtam…(az élet gyors múlásán, tekintve, hogy hetenként „kell” temetésre mennem…)
Ma azonban véletlenül a 3SAT-on kifogtam egy fantasztikus filmet: Leben am Limit - Geheimnisse der Tiefsee  - itt alább a  teljes film megtekinthető, sajnos német nyelven találtam csak meg. (Talán adta valamelyik magyar adó is – aki látta, örülhet, mert érdekes tények és gondolatok hangzottak el benne. ’Az élet határa-a mélytengerek titka’ – valami ilyesmi címmel talán.)

Mostanában már tudjuk, hogy sok mélytengeri állat létezik fény nélkül, de ez 35 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Nem régi a felfedezés, hogy igen sok élőlény: férgek, csigák, rákok és kagylók túlélik az  örök éjszaka  sötétségét és a földfelszínitől igencsak eltérő körülményeket.
Baktériumok élnek vígan hidrogénszulfid, vagy metán (azt hittük halálos) energiájából.

A közelmúltban fedezték fel a brémai Max Planck intézet biológusai, hogy van még egy energiaforrás metán és a fény mellett: a hidrogén. Egy bizonyos, eddig nem ismert kagyló felfedezése tudományos szenzáció. E mélyben talált kagylók életét tekintve hihetetlen előnyökkel jár a hidrogén: hogy egészen pontos legyek, ez teszi egyáltalán lehetővé létüket ott a mélyben. Létezésük bizonyíték arra, hogy az élet gyakorlatilag bárhol lehetséges (?). És mivel  hidrogén található számos bolygón, ki tudja van-e és ha igen, miféle „élet” ott, amiről eddig azt hittük, lehetetlen…..





(Amikor befejeztem ezt a szöveget és bemásoltam ide, vettem észre - bár egyáltalán nem akartalagos volt, - hogy a cím, amit adtam, nagyon illik jelenlegi gondolataimhoz. Milyen csodák működnek - tudtomon kívül - bennem...is.)

2014. szeptember 23., kedd

NGC 6744 – tejút-rendszer-testvérünk ?



Aki idejár hozzám elolvasni a nyilvánossá tett gondolataimat, tudja, hogy nagy rajongója vagyok az égi (=csillagászati) dolgoknak.
A mostani boston.com-ban van egy kép, ez:


És ezzel a képpel kapcsolatban a neten kutatva, találtam ezt:

Milyen kár, hogy 30 millió fényévre van tőlünk…

Egyébként hogy elmúlt a nyár, azt Orion barátom megjelenése is bizonyítja, 5 óra körül – amikor ugye már(vagy még)  tökéletes a sötétség, ki szoktam engedni a duci macskámat az utcára – viszonylag veszélytelennek gondolom ezt az időpontot, és neki is megjár egy kis szabadság. (Másképp elég körülményesen tudna csak kijutni a magas kerítések miatt – egyszerűbb mindkettőnknek ez a megoldás…)

No, szóval amíg ő kint szaglászik, vagy nem tudom mit csinál, én állok a hajnalban, meg a hálóingemre felhúzott kabátban és nézem az eget. Nincs nap, hogy ne adnék hálát azért, mert tudom, mit látok. Vagyis azt hiszem… Mert ugye, épp a tegnapelőtti posztban volt olvasható egy idézetben, hogy lájuk ugyan a csillagképeket, de amit látunk az nem a mai állapot. Mindegy is – hiszen nekem az a fontos, hogy ami tudományt összekapirgáltam, azok a fejemben vannak és el nem tudom mondani, milyen öröm számomra, hogy szép sorjában fel tudom sorolni a fölöttem sziporkázó csodáknak a nevét. 

Így jönnek egymás után: elment a nagy nyári háromszög, (=Hattyú, Lant, Sas) vagyis ilyenkor már nem láthatók, csak valahol messzebb, ÉNY felé,  de fölöttem van  Cassiopeia, mellette férje: Perseus, aztán kicsit alább a csodás ötszögű Auriga, (Szekeres), majd mellette a parázsló szemű Taurus (Bika)  és ott van, ott van ragyogón, szinte integetve nekem barátom Origo ! Lábánál a kutyái (Canis-ok)  kicsit fölöttük meg az Ikrek csillognak… És ma a Hold vékony sarlója épp a Jupiter mellett ragyogott.
Komolyan mondom összeszorul sokszor a torkom látva ezt a csodát – átérezve a végtelenséget és kicsinységemet…

Nézzetek néha az égre – csodák vannak ott !

Csak hogy kb. érzékelni tudjátok, milyen is volt ma ez a hajnali csodavilágom, íme a csillagtérkép, innen: http://www.heavens-above.com/skychart.aspx?lat=0&lng=0&loc=Unspecified&alt=0&tz=UCT&cul=en-GB


2014. szeptember 22., hétfő

Gomba még egyszer



Nem volt elég a szombati gombaszedés, a mai – tán utolsó – szépséges napsütésben újra nekiindultam. Elfeledve, hogy tegnap is alig bírtam a lábamon állni a két órás gyaloglás után…
Mivel ma volt gombavizsgálat a vásárcsarnoknál, összeszedtem mindenféle utamba kerülő gombát – gondosan külön csomagolva, nehogy véletlenül egyik a másikához hozzáérjen.  Láttam egyébként, hogy az emberek mennyire nem ügyelnek erre. Nekem ezt a tanácsot (a fajták külön-csomagolását) még évekkel ezelőtt javasolta egy gombaszakértő – azóta is így csinálom, két különféle nem érintkezhet egymással. (Ugyanis nem lehet kizárni a  veszélyt, hogy a mérgesről egy minimális mennyiség ráragad az ehetőre és máris kész a baj…)

Szóval megint barangoltam a Mecseken, de most se voltam messze, először a hajdani kemping területére mentem, majd a volt tüdőszani kertjébe, végül kicsit elsétáltam még a Kisrét felé. Nyolc féle gombát szedtem, és pontosan 5-re lementem a vásárcsarnokhoz. Hát majdnem kiejtettem a kosarat a kezemből – annyian voltak. (Egyébként hétköznapokon a piac nyitvatartási idejében mindig van ingyenes gombavizsgálat !) 

Sajnos a vasárnapi vizsgálat évek óta másképp működik, mint régen, t.i. anno a delikvensek kipakoltak az asztalokra, a gombaszakértő pedig szépen sorba ment és kiválogatta a jót, eldobta a rosszat. Akkor, ezzel a módszerrel volt lehetőség arra, hogy akit érdekel, lássa, mit dobnak ki, mi az amit neki sem érdemes leszedni legközelebb, ill. melyek a jók - a kíváncsiak ugyanis szépen mentek a gombaszakértő után és lesték miképp rostálja az anyagot.  Most a sorbanállás csak azt teszi lehetővé, hogy a közvetlenül előtted álló felhozatalát lásd. Kár. 
Én ¾ 6-kor kerültem sorra, és akkor ugyanolyan hosszú volt a sor, mint amikor érkeztem. Rengetegen voltak ma a gombázni, érzésem szerint még jócskán 7 után is dolgozhattak a szakértők.

Nem nagyon volt türelmem ma fotózgatni a gombákat, csak kevés képet csináltam a tüdőszani kertjében:

A szoborpár még áll. Szinte furcsállom....




A borostyán olyan intenzíven illatozott, hogy az hihetetlen ! Tele volt méhekkel.


Kecskerágó pirosan

A vadszőlő is 'elpirult'
Sorbanállás a szakértőknél


2014. szeptember 21., vasárnap

Gombaszedős délután



Tudtam, hogy jönni fog az eső…Azt is tudtam, hogy ha ma nem megyek fel gombáért a hegyre, akkor idén már nagy valószínűséggel nem lesz rá módom, mert le fog hűlni a levegő – a gombák visszabújnak a föld alá és legközelebb jövőre lehet majd megtalálni őket.
Ugyanakkor Lili elvesztése óta valami ostoba félelem van bennem, nem merek egyedül az erdőbe menni. De  végül olyan erős volt a belső kényszerem délután, hogy mégiscsak beültem az autóba, s miután lejelentkeztem a barátnőmnél – megjelölve visszatérésem időpontját, s kérve őt, ha nem hívom fel este 6-ig, akkor kezdjen el kerestetni az adott területen – végre felmentem a hegyre gombázni.

Attól is tartottam, hogy a lelkem miképp fog reagálni a rég látott helyekkel való  újbóli  találkozásra, de  - miként a Gyükésben – lám, az erdőben is meg tudtam állni már  sírás nélkül….
A „szokott” helyünkön leparkoltam a kocsival, fogtam a kosaramat, késemet, s irány a fenyves. Merthogy fenyővargányáért mentem. Szomorú látványt nyújt az erdő – lényegesen megritkultak a fenyők, a betegségük miatt került sor kivágásukra. Igenám, de a vágás, vagy a természetes elhalás/kidőlés a környezetet igencsak tönkretette. Nem csak kidőlt, halott fák hevernek több helyen, de a visszahagyott ágak, tuskók miatt olyan "rendetlen" az erdő képe. Tudom persze, hogy a természet majd megküzd ezzel is, miként megküzdött a több évtizeddel ezelőtt errefelé pusztított tűzzel is. Az ott még meglévő fenyőkön már csak én látom az égésnyomokat.

Találtam vargányát, habár pár nappal előbb nagyobb siketem lett volna – elég sok elöregedett már. Voltak másféle gombák is, de mivel gombaszakértői vizsgálat csak vasárnap van, ezekből nem szedtem, csak fotóztam és itthon próbáltam meghatározni őket a gombakönyvemből. Ne vegyétek a képek alatti feliratot 100 %-osan biztosnak !

Aztán kitikkadva hazaértem, először magamat tisztítottam meg, fürdéssel, hajmosással, s alaposan körülnéztem, nem hoztam-e haza esetleg a gombával együtt kullancsot is. De most megúsztam, a kullancsok az erdőben maradtak…
Majd nekiláttam megpucolni és már el is készültem, amikor eszembe jutott, hogy a majdnem teli kosarat nem fényképeztem le… Így hát a képen csak a feldolgozásra szánt mennyiséget láthatjátok.
Felaprítottam, hagymán, zsíron megdinszteltem, bedobozoltam, öt szép adag lett belőle. Gyakorlatilag bármire felhasználható, krémlevestől a mártásig.
Egyébként ma hallottam, annyi gomba volt a piacon, hogy az igazi vargányát is meg lehetett venni 1000.- Ft-ért.
Kár, hogy jön a eső…
Amerre nézel, gomba nő
Fenyővargányák
Piroshátúak(?)
 
Begöngyölt-szélű cölöpgomba, változó tinorú (?)
Fenyőpereszke (?)
 
Ezek is piroshátúak (?)
 
Nem tudom milyen gombák
 
Fehérhátú gyilkos galóca, valamilyen pöfeteg (?)
 
Kilátás a kőbányától K-re
 
A felhagyott kőbánya
 
Erdei ganéjtúró és bablevelű varjúháj
 
Elkésett harangvirágok
 
Papsapka és pirítógyökér bogyója

Kéküstökű csormolya

Irtásnyomok1
Irtásnyomok2






 
A kivágott fák gyűjtőhelye
              
És végül: ennyi lett a kosárnyi gombából...

2014. szeptember 20., szombat

Sri Chinmoy idézetek


http://srichinmoybooks.hu/versek-aforizmak  (Kell néha ilyent is olvasni, legalábbis nekem)

Tanuld meg a megbocsátás művészetét,
És alkalmazd először saját magadra.
Azután könnyű lesz másoknak megbocsátani.
*
A valódi belső örömöt magad teremted.
Nem függ a külső körülményektől,
vagy a külső eredményektől.
*
A közönséges emberi elme egy edény.
Megtöltheted jó gondolatokkal,
vagy rossz gondolatokkal.
Rajtad áll.
*
Minden egyes pozitív gondolat
egy atombomba erejével képes
a bennünk lévő negatívat elpusztítani.
Minden egyes negatív gondolat
egy atombomba erejével képes
elpusztítani egész világunkat.
*
Ha meg akarod érteni önmagad,
ne vizsgáld,
csak szeresd magad.
Őszintébben, lélek-telibben
és odaadóbban.
*
Ne gondolj a múltra!
Haladj előre csendes elmével,
és ne maradj ott, ahol vagy,
emlékeid fogságában.



(Ezt a zenét hallgatva, nekem folyton a  Time to say goodbye jutott eszembe. Ki kitől vette át a dallamot  vajon ?)




2014. szeptember 19., péntek

Két idézet a Tövispusztából



Szinte az egész napomat Kepessel töltöttem. Márminthogy a könyvével, a Tövispusztával.  Pár évnyi különbséggel az én életem időszakát öleli föl a regény, az események nekem nem mesék, hanem jórészt megélt, ismert, valós történések.
Bevallom, párszor vissza kellett lapoznom mert túl sok a szereplők száma és néha összekevertem a neveket. Az események sodrása is néha félelmetes, csak kapkodja a fejét az ember, hogy most épp ki, hol és mit csinál - de ettől eltekintve  én úgy éreztem, ezt egyhuzamban kell elolvasni – s ma volt is erre lehetőségem. Korombélinek ajánlom – a fiataloknak ez már csak történelem. Azt kell írjam, szégyellnivaló történelem. Sajnálatos módon úgy tűnik, a dolgok ismétlik önmagukat. NEM tanul az ember az elkövetett hibákból.
Egyébként:  van az emberiség történetében olyan kor, amiben nincs szégyellnivaló ? Azt hiszem nincs… Nem volt… és tartok tőle: nem is lesz.

 
Kimásolok két nekem tetsző idézetet.

1941-ből/ről – (de ma is igaz)
„ ..miként lehet tisztességesen összeegyeztetni az objektív tudományt és a szükségszerűen elfogult napi politikai gyakorlatot ?...
....A civilizációkat összehasonlítva kiderül, hogy nem külső erők pusztították el őket, hanem ők saját magukat. Azok a kultúrák, amelyeket komoly kihívások értek  és jó válaszokat adtak, tovább fennmaradtak, mások idő előtt elsüllyedtek.
Most a nyugati civilizáció egy ilyen kihívás előtt áll. A válságra más választ ad a nemzeti szocializmus, mást a kommunizmus és mást a polgári demokrácia.  Aki most intellektuális távolságtartással csöndben kuksol egy hűvös könyvtárszoba mélyén, és átengedi a döntést másoknak,  az ugyanúgy felelős lesz a pusztulásért….
...A történelmi tények tudománya, a politika az ösztönök birodalma. Nem véletlen, hogy a politikusok is az emberek ösztöneire építenek. Ami egyébként gyakorlatias gondolat, hiszen ösztöne mindenkinek van, esze viszont csak keveseknek.”

A másik egy napjainkban folytatott beszélgetés részlete:
„… - Meg tudod változtatni a múltat ? Nem, ugye ? Pedig sokan megpróbálják, különösen manapság.  A jövőt sem lehet megváltoztatni, csak ha mi változunk meg.  Az emberek általában a jelent sem látják, csak azt hiszik. Nem jönnek rá, hogy a jelen és a jövő csupán a múltjuk vetülete.  Olyan ez, mint amikor fölnézel a csillagos égre és elfogadod, hogy a csillagok ott vannak, holott pontosan tudod, hogy az égbolt egy évmilliókkal ezelőtti állapot lenyomata.  A távoli csillagok többsége már kihunyt, felrobbant, csak az óriási távolságból még nem ért ide az információ. Csak később fognak rádöbbenni az emberek arra is, hogy a szemük láttára hullott darabokra mindaz, amiben ma élnek és ők mégsem vették észre.”



2014. szeptember 18., csütörtök

A fene se érti ezt….


Sokasodik a „nemértem” dolgok listája. (Már megfordult a fejemben, kellene csinálnom egy ilyen "Címkét"...) Egyre inkább kezdek afelé hajlani, hogy nem is a világgal, velem van valami baj. Nem akarok én itt most belemenni a politika mocsarába, részben mert utálatos dágvány, másrészt valójában kissé kívülállónak is érzem magam, hiszen ebben az országban élek ugyan, de a történésektől gyakorlatilag igen távol. Aztán lehet, hogy nem is jól látom a dolgokat. Minden lehet. De az is tény, hogy olvasom (pl.) a http://nyomorszeleblog.hvg.hu  blogot (is), s abban talán nem hazugságok és álhírek jelennek meg….
Idén nem, de tavaly jártam a Dráva mentén. Iványi-Sztára-Zaláta-Piskó-Vejti…világvégi falvak. Országhatár. Ember alig, jószág sehol, lepukkant házak. A Támasz-nál leadott használt ruhafélékkel kapcsolatban múltkoriban megkérdeztem, mégis hová, kiknek viszik ? Le, a Dráva mellé, ott van rá leginkább szükség – volt a válasz. El is hiszem....

Ez Alsómocsolád

És akkor érdekességként, elolvasásra ajánlva kapok ilyen hírt:
Igazán mondom érdemes rákattintva elolvasni a cikket….
A 350 fős településnek 500 millió adóssága van. Volt…
Aztán egyszer csak csoda történt: a kormány ugyanis elhatározta, hogy besegít az eladósodott településeknek. Az 5000 fő alatti községek esetében a teljes hitelállomány fizetését átvállalja.
Ezzel a mondattal aztán végképp nem tudok mit kezdeni.
Valami szörnyű katyvasz van a fejemben, látom/tudom a szegénységet falun, városon, látom/tudom a (szerintem) értelmetlen pazarlást – de hogy akkor azt még „mi is fizetjük” (tudva, vagy tudatlanul) – az valahogy kiveri nálam a biztosítékot….

Hát örüljenek az alsómocsoládiak a szerencséjüknek – kár, hogy a Jóistennel nem tudták elintézni, hogy a napokban ne öntse el őket az árvíz. Szerintem nem jó helyen „kopogtattak”.
De még ebből is bulit csinálnak: http://alsomocsolad.hu/new/?p=899
Lehet, hogy Alsómocsoládra kéne költöznöm ? Vagy oda irányítani mindenkit a Dráva mellől ?

2014. szeptember 16., kedd

A játék....




Nem csak a kavicsokat szeretem ám ! Nagy élvezettel gyűjtögetem minden ősszel a gesztenyéket – szeretem simaságukat, a lapos-hasú  ikrek meg különösen kedvesek.
Minden zsebemben van ilyenkor néhány – és most volt kinek „emberkét” csinálni. Hát csináltam:





 Kosztolányi Dezső: A játék


A játék.
Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyürű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.

2014. szeptember 15., hétfő

Apróságok




Az egyik TV csatornámon  láttam egy filmet, melyben a riporter  Buxtehude-tól Weil am Rhein-ig végigautókázik Németországon, meg-megállva, s embereket, helyszíneket mutat be, sztorikat mesél el…


Az egyik riport régi emlékeket ébresztett fel bennem. Egy nyilvános mosodában beszélgetett a riporter egy idősebb, magányosan élő és a nyugati viszonyok között szegénynek mondható  hölggyel. Egyrészt azon gondolkodtam el, van-e Magyarországon valahol (tán szépséges fővárosunkban ?) efféle nyilvános mosoda, avagy ebben az országban mindenkinek van mosógépe ? Másrészt eszembe jutottak azok az évek, amikor volt ugyan mosógépem, de pl. az ágyneműk vasalásához túl nagy kedvem már nem. 

Akkoriban (hatvanas évek) persze még vászon,  jobb esetben damaszt ágyneműt használtunk – azok vasalása nem kis feladat volt. A „dolgozó nőnek” ilyesmire nem volt ideje. Volt tehát „Patyolat”. Megnéztem a gugliban,  látom, van ma is, de fogalmam nincs, kik veszik igénybe és egyáltalán miket visznek oda. (Nekem egyetlen ismerősöm nincs, aki ott mosatna…) Mert rendben van, egy szövetkabát (ha ugyan hord még valaki ilyent) vagy egy nagyobb, vastag ágyterítő, függöny mosása otthon elég nehézkes – de nem tudom, ezen kívül mi az, amit ma mosodában mosatnak az emberek…Ha itt: http://www.patyolat.hu/?p=menu&i=17  megnézi valaki az árakat, nem is csodálkozom, hogy mindenki inkább otthon mos.
Aztán persze lehet, hogy megint nagyot tévedek és csak én élek valamiféle zárt kis világban.
Ma derült ki számomra, egy családi beszélgetés kapcsán, hogy az általam drágának tartott bor (7 dl 800.- Ft) az csak valami pancs lehet, mert „a borok” tízezernél kezdődnek….:-)




Elmondok még gyorsan egy másik sztorit is, olyan aranyos !  Egy idős házaspárral készült a riport, akik különös úton-módon ismerkedtek össze – 60 évvel ezelőtt.
Szinte hihetetlen, de van a  Schleswig-Holstein-beli  Donauer Eutinban  egy bizonyos tölgyfa, mely arról nevezetes, hogy saját postai címe van. A hagyomány szerint, a fa már több mint 500 éves, kerülete 5 méter, magassága 25 méter és 30 méter széles a korona átmérője. 
Különös történetéről itt olvashatsz: http://de.wikipedia.org/wiki/Bräutigamseiche
Odvába  a szerelmesek különféle titkos üzeneteket tesznek… A postás ma is rendszeresen visz oda leveleket…
El tudtok ti ilyesmit képzelni Magyarországon?  Én nem…