2014. szeptember 22., hétfő

Gomba még egyszer



Nem volt elég a szombati gombaszedés, a mai – tán utolsó – szépséges napsütésben újra nekiindultam. Elfeledve, hogy tegnap is alig bírtam a lábamon állni a két órás gyaloglás után…
Mivel ma volt gombavizsgálat a vásárcsarnoknál, összeszedtem mindenféle utamba kerülő gombát – gondosan külön csomagolva, nehogy véletlenül egyik a másikához hozzáérjen.  Láttam egyébként, hogy az emberek mennyire nem ügyelnek erre. Nekem ezt a tanácsot (a fajták külön-csomagolását) még évekkel ezelőtt javasolta egy gombaszakértő – azóta is így csinálom, két különféle nem érintkezhet egymással. (Ugyanis nem lehet kizárni a  veszélyt, hogy a mérgesről egy minimális mennyiség ráragad az ehetőre és máris kész a baj…)

Szóval megint barangoltam a Mecseken, de most se voltam messze, először a hajdani kemping területére mentem, majd a volt tüdőszani kertjébe, végül kicsit elsétáltam még a Kisrét felé. Nyolc féle gombát szedtem, és pontosan 5-re lementem a vásárcsarnokhoz. Hát majdnem kiejtettem a kosarat a kezemből – annyian voltak. (Egyébként hétköznapokon a piac nyitvatartási idejében mindig van ingyenes gombavizsgálat !) 

Sajnos a vasárnapi vizsgálat évek óta másképp működik, mint régen, t.i. anno a delikvensek kipakoltak az asztalokra, a gombaszakértő pedig szépen sorba ment és kiválogatta a jót, eldobta a rosszat. Akkor, ezzel a módszerrel volt lehetőség arra, hogy akit érdekel, lássa, mit dobnak ki, mi az amit neki sem érdemes leszedni legközelebb, ill. melyek a jók - a kíváncsiak ugyanis szépen mentek a gombaszakértő után és lesték miképp rostálja az anyagot.  Most a sorbanállás csak azt teszi lehetővé, hogy a közvetlenül előtted álló felhozatalát lásd. Kár. 
Én ¾ 6-kor kerültem sorra, és akkor ugyanolyan hosszú volt a sor, mint amikor érkeztem. Rengetegen voltak ma a gombázni, érzésem szerint még jócskán 7 után is dolgozhattak a szakértők.

Nem nagyon volt türelmem ma fotózgatni a gombákat, csak kevés képet csináltam a tüdőszani kertjében:

A szoborpár még áll. Szinte furcsállom....




A borostyán olyan intenzíven illatozott, hogy az hihetetlen ! Tele volt méhekkel.


Kecskerágó pirosan

A vadszőlő is 'elpirult'
Sorbanállás a szakértőknél


2 megjegyzés:

  1. Szépek a fotók és a gombáid! Szombaton is nagy tömeg volt a szakértőnél, piac időben.
    Nálunk ahogy kibújik a gomba, már kukacos is. :( El kellett volna mennünk messzebbre, hátha, de más programok voltak. Egyébként meg rá gondolni sincs kedvem már a "feldolgozandó" zöldségfélékre!:)

    VálaszTörlés
  2. Ha kissé megkésve,- de olvastam.

    VálaszTörlés