2014. szeptember 10., szerda

Végre, végre,végre !!!




Be tudom mutatni az első képet, ami  az új fényképezőmmel  készült !
Tegnap este kiderült, hogy én mekkora szamár vagyok, s hogy mennyire nem értek a dolgokhoz. Azt hittem, valami másféle gépek közti csatlakozó kell hozzá, mint a régi géphez – de nem… Tehát hajrá – indulhat, vagyis folytatódhat az életem úgy, ahogy szeretem: fényképezéssel.
Aki küldte, aki az összerakásban segített, mindkettőtöknek ezer köszönet !

Mást hirtelen nem tudok mutatni, mint a ma reggeli esőben készült első képet, amit ezúton is szeretettel küldök: 


6 megjegyzés:

  1. Orommel latom - kulonosen ,mert szeretem,ha a kertedrol fotozol! :)
    Ezt a novenyket,ami itt kozeppontba kerult nagyon kedvelem,mert egesz nyaron es az oszbe jol belenyuloan olyan halasan ontja a viragait. Visszajon nalad,vagy minden evben ujra palantazod?

    VálaszTörlés
  2. Nem, sajnos nem évelő és valahogy az elhulló (kevés) mag sem kel ki magától. Próbáltam már magot fogni, de nem jártam túl sok sikerrel. Lehet persze, hogy ez nem a mag, hanem az én hibám volt. (Elég nehéz a mag begyűjtése is, a magházhoz érve a burok azonnal szétpattan és százfelé szóródik a mikro-mag, ha nem vagy ügyes...)
    Egyszerűbb, ha minden tavasszal veszek pár tő pistikét, nagyon hálás, tényleg egész nyáron át bőven virágzik. Törpe nebáncsvirágnak is hívják, és többféle változata van. Én ezt a fajtát - ami a képen is látható - szoktam venni - mellesleg ez a legolcsóbb változat.

    VálaszTörlés
  3. veled örülök, s várom az újabb beszámolóidat!

    VálaszTörlés
  4. Nagyszerű...
    Szerencsés vagy... mert bizony a mi (2.sz.fényképezőgépünkhöz) egy másfajta "átjátszózsinór" kellett - (az a vége, amit a fényképezőgépbe kell dugni) - de szerencsére 8anno) Bp.-en járva - sikerült megvenni.
    Összegezve : minden jóm ha jó a vége ! ( a vezetéké is ! :-) )
    Más : ki-ki tegye azt,amit jónak gondol... de az idén gyűjtött mag - jövőre - "silányabb" növényt eredményez. ( büdöske esetében tapasztalom -évek óta -) -igaz, vettem én már magot is - (tasakban) - de néha az is "szívás."

    VálaszTörlés
  5. Hölgyeim: amint kijavul az idő, indulok fotótúrákra ! És "majd én megmutatom"...:-)

    @x: a büdöske ill. saját átmentett mag témához: se az őszirózsával, se a pistikével, se a legényrózsával (ezeket szoktam átmenteni) nincs semmi baj. De igazad van, a büdöske néha - megmagyarázhatatlan okból elkorcsosul. Ha eláll az eső, mindjárt lefotózom az ideieket - gyönyörűek - pedig azok is tavaly szedett magról valók... A csuda érti ezt...

    VálaszTörlés