2014. október 19., vasárnap

Béla újra ?



2008 áprilisában 6 részes „doku-sorozat”  készült a blogban, az én kertembe varázslatosan betévedt varangyos békáról, akit anno Bélának kereszteltem el. Aztán eltűnt, majd 2011 szeptemberében újra megjelent -  egy kis időre. Persze nem tudom, hogy ez a Béla az a Béla volt-e, de varangynak varangy volt…
És akkor ma ismét találkoztam vele (vagy egy rokonával). Most azonban nem a kertben, hanem kint az utcán... Gondolhatjátok, hogy nem hagytam ott, két ugrás és máris szétlapítják az autók. Szépen betettem egy dobozba és levittem a Balokányi tóhoz. Nem a tóba – mert abból nem tudna kimászni (szerintem) – hanem a tóból elfolyó víz árkába raktam,  remélve, hogy még a rossz idő beállta előtt talál magának valami jó kis téli menedéket.

 
 
 

Egyébként drága kis pókjaim is mind eltűntek. Ilyen intenzíven, mint ezen a nyáron még sosem figyeltem meg őket – nem is volt ennyi és nem is voltak még soha ekkorák – igaz, amikor csak módom volt rá, etettem őket.  Múlt hét péntekén (okt.10) láttam az utolsót, már szétszakadt hálójában ücsörögni, de – szokásától eltérően – a hálót nem javította ki, illetve reggelre el is tűnt és most már végérvényesen.  Érdekes volt őket megfigyelni,  és az igazi szenzáció az volt, hogy végre „élőben” láttam, miként próbálkozik a hím felhívni magára a figyelmet, a háló speciális rezegtetésével – amiből a nőstény állítólag megérzi, hogy az ott kérem nem zsákmány, hanem egy lángoló szívű udvarló… (Lám, lám mire jó  korahajnali ébredéskor kimenni a kertbe ???) Sajnálom őket – habár tudom, ez a természet rendje. És nagyon remélem, annak a nyári éjszakának eredményeként valahol a levelek-ágak kusza sűrűjében ott lapulnak az első meleg tavaszi napsugárra várva a leendő kicsi pókgyerekek.
Nos, igen, jön a tél. Elbújnak a békák, meghalnak a pókok. Csak mi maradunk itt…

         

2 megjegyzés:

  1. Hősies Béla-megmentő vagy :-)
    A természet rendje.., mi is megyünk majd, de nekünk több idő adatott, ki is kell használnunk. :-)

    VálaszTörlés
  2. Sajnos megint csak "késve" olvastam. Mentségemül : tegnap (vasárnap) majd egész nap a ( sokadik) Pécsváradi Leányvásáron voltam.
    Azután meg igyekeztem ellátni "közeli ismerőseimet" fotókkal.
    Ami biztos,- a vadonleso.hu honlapon csak a zöld levelibéka megtalálásának bejelentését várnák, Bélát nem kell bejelenteni...
    Azt nem tudom, hogy pl. a pókok ennének-e Harlekinkaticát... (élve,vagy "holtan") - mert abból "eszméletlen" sokat láttam - bőségesen tudtam volna gyűjteni. (Késő bánat...) Mellesleg bejelentettem a honlapon(?) - Googleba írva Harlekinkatica bejelentő.
    Szóval... ha nem vigyázok... már megint (mingyá') megmentem a Földünket ! (?)
    Üzenet : ki-ki készüljön a (várható) kellemetlen időjárásra...

    VálaszTörlés