2014. október 17., péntek

Dombóvár-Értény-Pincehely


Mint az előzőkből (is) kiderült, nekem az egyetlen gyógyszerem és vigaszom, ha beülök az autóba és megyek. Jó cél nélkül is menni, de néha sikerül „okot” is találnom az autózásra. Mostanában ilyen időszakom van – csak mennék reggeltől estig, hogy ne kelljen gondolkodnom, ugyanis vezetés közben erre nincs idő – figyelni kell sokfelé – a fejemben lévő gondolatokra pedig nem(annyira). 

Egyik nap Tolna megyében jártam – és érdekes módon este, amikor végiggondoltam az utamat, a 2 célállomáson (=kálváriák) kívül nem sok megőrzésre méltó dolog jutott eszembe. Viszont a fejemet szorító abroncs kissé mintha lazult volna...Csodálatos napsütés volt, igazi mesebeli „arany ősz”.

Menet közben megállapítottam, hogy valószínűleg Tolna megye a kukorica hazája… Nem emlékszem, merre láttam ennyi egybefüggő, hatalmas  kukoricaföldet, kilométereken át húzódó táblákat, dombon át, völgyön át. …Én nem is értem (ezt se és sok mindent mást se) - hogy ha megszűntek a téeszek és a nagy üzemek, akkor kiké ezek a beláthatatlan területek, bevetve szépen egyformán kukoricával ? Kik, hogyan osztották fel (újra) ezt az országok egymásközt ilyen ügyesen ???  Persze láttam az óriási kombájnokat is, vagy a frász tudja, ma minek hívják ezeket a monstrumokat – és természetesen sehol se kézzel törték a kukoricát. Visszamaradt hulladékot gyűjtögetőt viszont nem láttam – persze az is lehet, hogy ez a gép már olyan tökéletes, hogy egyetlen madárnak/szegényembernek való szem se hullik ki belőle.. 
Sajnos igazán jó, e kukoricaföldek végeláthatatlanságát bemutató fényképem nincs, valahogy nem akartak sikerülni ezek a fotók. Az ősz persze mutogatja magát, néhol egy pirosló papsajtbokor, sok helyen sárgálló levelű diófa áll az út szélén, vagy lombja-vesztett papírgyártásra váró nyárfás. Viszont a füves  rétek zöldje meglepően élénk – talán a bőséges csapadék  miatt – vagy nem tudom miért…Tán csak azért, hogy színesebbé tegye a világot.

Dombóváron át Értény és Pincehely volt az úti-célom, errefelé készült képekből mutatok néhányat. Az elsőhöz annyi megjegyzést fűznék, hogy Dombóváron volt valakinek annyi esze, hogy a régi orosz laktanyákat nem hagyták teljesen tönkremenni, és gyönyörűen felújított társasházak állnak most ezen a hajdani katonai bázison (bár van még romos is). Egész eddig kihoztak egy, a főútvonallal párhuzamos – biztonságos – bicikli-utat is. 

 
Dombóvári régi laktanyaépület...

...és az egyik felújított

Nagykónyi iskola előtt a világháború hőseinek málladozó emlékműve és a Szt.3ság szobor. Az iskolából épp kiözönlő cigánygyerekek a világ legtermészetesebb módján köszöntek nekem, az őszhajú idegen öregasszonynak, hogy "Szia!" Mondtam nekik: milyen érdekes helyen laktok ti, mifelénk a rendes gyerekek "jó napot kívánok"-kal köszönnek a felnőtteknek...Meglehet az gondolták, a Holdról jöttem.
Ezt a képet a csendhegyekből hoztam, Levi fotója az értényi kálváriáról s templomról. Az enyém az épp szembe-sütő nap miatt nem sikerült. Érdekesség, hogy a stációképek az utca-felé néznek, a templom előtti belső belső tértől elfordítva állnak.
 

Kukorica....kukorica....

A pincehelyi kálvária keresztjei

A pincehelyi Vörösmarty


Pincehelyi templom. A faluban valaha, egy középkori eredetű, később mecsetté átalakított templomot használtak. Majd ennek a templomnak az építését  1766-ban kezdték el  és 1776-ban fejezték be. A tornyát csak 1778-as nagy tűzvész után húzták fel. Mint látható "egész jól bírja magát" ma is...


A szoborról, (mely előtt sokáig értetlenül álltam és nem tudtam máshová besorolni, mint a "számomra nagyon  idegenek" közé)  
itt olvashatsz: https://www.kozterkep.hu/~/15688/megbekeles_az_artatlanul_meghurcoltak_emlekere_pincehely_nemeth_istvan_2005.html
Végezetül: ez az a nyáras, ami nagyon tetszett...habár ezen a képen igazán nem "jön át"  varázslatos 'köd-szürkesége'.










3 megjegyzés:

  1. Már vártam, hogy erről az utadról is olvassak, mert a pincehelyi kálvária már korábban felkerült a másik blogodra. Ezek az "indián nyár"-i napok ideálisak autós kirándulásra. Bárcsak nekem is több időm lenne, hogy néhány kálvária, zsinagóga és temető fotóval színesítsem a hétköznapjaimat. A dombóvári zsinagógát nem láttad véletlenül, vajon még mindig felújítatlanul rossz állapotban áll?

    VálaszTörlés
  2. Nem, nem láttam a dombóvári zsinagógát se és a temetőt se. Bár talán Dombóvár felé még eljutok, ha nem is idén, de tán tavasszal. Viszont nagyon bosszant, hogy csak utólag bukkantam rá, Pincehelyen is van (még) izraelita temető. Hát megnézhettem volna, ha tudtam volna...volna volna...nem sokra megyek vele....arrafelé nem valószínű, hogy eljutok újra.

    VálaszTörlés
  3. Tudom,hogy nem épp' ez a legfontosabb...(de más idők voltak azok) - ma már pl. erdőben gyűjtögetni, ill. elhullott terményt összeszedni is csak a vonatkozó rendeletek (önkormányzati ?-és más) előírásai szerint szabad. Területek felosztása (?) kijelölése és egyebek... gondolom a műholdak segítségével, és pl. ki-ki akár a saját területének fotóit is megveheti ?- és ne bonyolítsam. A mezőgazd. munkálatok többsége (?) is pl. GPS segítségével és egyéb "modernizálások."
    ( Lásd pl. a pécsi "vitát," hogy megállt a KUKA-s autó... (kiflit vett a dolgozó ?) - aztán a műholdkövető jelezte... :-)
    Ami azt illeti, szép kis kirándulásod lehetett,- és talán még pár napig hasonlóan jó idő lesz. (?)

    VálaszTörlés