2014. november 10., hétfő

Közmunka

Az alábbi szöveget pár napja már megírtam, csak még nem tettem fel a blogba. Talán szerencse is, mert ma ezt olvasom:

„…négy év alatt lenullázza a segélyt a Fidesz” Segély helyett csak közmunka lesz…”
                                                                  HURRÁ!!!!
 
                                            **************************

Hetek óta elszállításra váró gaz-maradék


Évente kétszer a közmunkások a mi utcánkban is dolgoznak. Az ablakomból, a  levélfüggöny mögül látom észrevétlenül őket, s hallom is. Elgondolkodtató vagy/és elkeserítő, ahogy a fiatal, dagadt, beképzelt cigány hajcsár (=munkavezető) beszél a „beosztottaival”. A nálánál öregebb, ugyancsak cigány asszonyra így szól: „Mozgasd már a seggedet !  Igyekezzünk emberek nem szabaccságon vannak!  Ott is szedd mán ki, hát nem lácc ?” stb…

És ezek a szánnivalóan lepusztult alakok kiskapával piszkálják a lefolyó kövei közül a füvet, söprögetnek, egy kupacba hordanak mindent (hogy utána hónapokig ott rohadjon, míg egy nagy eső el nem mossa) – de olyant is láttam, aki kis konyhai késsel kapargatta ki a kövek közül a gazt.

Nem tudom van-e ennek értelme – de hogy megalázó, az egészen biztos. Vagy az ember egyszer csak eljut egy olyan mélységbe, ahol ezeket a dolgokat már nem is érzékeli ? Csak múljon el a nap (élet), csak ne lássak már senkit, csak leihassam magam a tökéletes mindentelfeledésig….
Megértem.

Kinek kellene szólni, hogy rossz irányba megyünk ?





(P.s: én tudom, hogy a fizetséget egy "t" -vel írjuk, de a szöveg eredendően a kép fölött volt. Ehhez már nem fűznék külön kommentárt....http://www.magyarhelyesiras.hu/gyakori_hibak.php)



8 megjegyzés:

  1. Egy esetben lehet kedvező feltéve,hogy kibírja az illető.Szabálysértési bírságot is le lehet dolgozni vele.Ez választható.Napi 6órában 5000Ft.-onként.Egy kis számolás.Nem pontos,csak kb..Ez 830Ft/ó.Ilyen nettó órabérrel teljes munkaidőben a havi pénz 146000Ft.Ez 220000Ft.bruttót jelent,ami a munkáltatónak 280000Ft.-ba kerül.Amennyiben valaki ettől kevesebbet keres anyagilag jobban jár,ha ledolgozza.Esetleg szabadságot vesz ki.Le is lehet ülni,de ott az 5000Ft az 24óra.Igaz,fűtenek és enni is kap.Az államnak meg legalább ennyibe kerül.Valamelyik Rejtő Jenőben olvastam,hogy egy hajléktalan télire mindig ezzel próbálkozott,de csak nyaranta került be.
    :-(
    kisbela

    VálaszTörlés
  2. Már most kezdek aggódni, mi lesz itt, ha megvonják a szoc. segélyeket.Vajon lesz-e közmunka elegendő? Na nem ilyen járdaszegély gaztalanításra gondoltam. (Nálunk a hidat " gyomlálták " így) fel is háborodtam miatta, hiszen elegendő lenne végig szórni engedélyezett gyomirtóval...Jaaa az pénzbe kerül? De, ha még ez sem lesz akkor majd elveszik a másét. Pl.: Lakik a közelembe egy család annak a férfi tagja rendszeresen elvesz a boltok pultjából, ki is tiltották ( hozzáteszem nem roma ) Kétszer leülte a büntetését, harmadszorra a közmunkát vállalta ( 3 csapás miatt ) Még mindig nincs munkája lóg a cigi a szájába és állandóan mindenkitől kölcsön kér
    10 éves lányával jár vásárolni, mert nem szolgálják ki sehol.

    VálaszTörlés
  3. Tudom hogy kevés az a pénz amit kapnak, de ahogy látom én is a környezetemben még annyit sem adnék nekik! Fúj a szél és akkor seprik egyik oldalról a másikra a falevelet.Öten mennek sorban a járdán kezükben a seprű és mennek el a szemét mellett. Arról már nem is beszélve hogy az ötből 2 munkairányító! Láttam már nagy kapával próbálták a gazt kivágni a beton közül ebből mi lett csak a nagy zaj és gondolom a munka végére a kapa éle is kiment! Értelmesebb munkát kellene kitalálni számukra! Vagy esetleg rendes munkalehetőséget?

    VálaszTörlés
  4. Van egy ismerősöm, aki egy borsodi faluban az önkörmányzat irodájában közmunkás már évek óta. Van saját asztala, számítógépe, élkülözhetetlen munkája, de nem veszik föl rendes pénzért, hanem évente (állítólag max 1 évig lehet valaki folyamatosan közmunkás) mindig más munkakörben közmunkásként foglalkoztatják. Totálisan kihasználják, hogy a környéken munkalehetőség nincs, tehát még ennek az alamizsnának is örülni kell. Szerintem ezt nevezik modernkori rabszolgatartásnak.

    VálaszTörlés
  5. Én azt látom a közmunkában, már az utcán, hogy egy dolgozik, hat nézi. Beszéltük is a múltkor, itt a megjelenésre segélyeznek, nem a munkára. Ami pozitív azért akadtak, akiknek lett munkájuk, rendes, mert a közmunkájuk révén felfigyeltek rájuk. Elenyészően kevesen, ők jól jártak.

    VálaszTörlés
  6. Tényleg rengeteg a fölösleges munka.Gondolom azért,mert túl sokan vannak akiknek ez kötelező,vagy pénzbírság helyett választják.Viszont ezeknek muszáj munkát adni.Úgy látom,hogy aki kitalálja nekik a következő feladatot annak sem egyszerű a dolga.A helyi munkavezetők közül pedig sokan hatalmitébolyban szenvednek.Persze az is igaz,hogy az itt fölösleges munkát végzők többsége sem "Hófehérke".Egyszer kíváncsiságból gondoltam,egy napra kipróbálom.Jelentkeztem,megkérdezték,hogy kapok-e segélyt.Nem.Így munkát sem kaphatok!Úgy hangzott,mintha ez valami különleges kegy lenne,amiben én nem részesülhetek!
    kisbela

    VálaszTörlés
  7. Bevallom én se vagyok olyan okos, hogy egyből megoldást találjak, mondjak erre a jelenlegi tragikus magyarországi helyzetre. Hiszen innen már mindent kiloptak/kivittek/kisajátítottak/magánosítottak – nincs gyár, nincs bánya, nincs itt már a nyomoron és a stadionokon kívül semmi, ami érték, amivel értéket lehetne termelni – leszámítva az emberi erőt/tudást. Mert az egyelőre még van- habár rendesen szivárog kifelé, ami teljesen érthető is. De akármilyen rossz is a helyzet, valamit mégiscsak jó lenne találni, mert ez a fajta „munka” ez megalázó, értelmetlen, valójában senkinek se jó. Kényszerűségből csinálják.
    Én komolyan mondom, több értelme lenne – kapával a kézben, a város peremére vinni az embereket, ott kerteket csináltatni velük, s amit belevetettek, azt később learathatnák és eladhatnák. Igaz persze, ahogy leírtam ezt a mondatot, azonnal tudtam: EZ SEM valósítható meg, hacsak más munkanélkülieket meg katonai/rendőri gyakorlatokon arra képeznénk ki, hogy amit az egyik szegény nappal elvetett, azt a másik szegény éjjel ne lopja ki…
    Tehát kellenének őrök… stb.stb…tovább tupirozhatnám, csak a vicc kedvéért: kellene a meglőtt tolvajokat szállító mentő – mert akit lelőttek az őrök, azt be kéne vinni a kórházba. És kellene ott is személyzet, aki ellátja a sebesültet….áááááááááááááh….Nem, nem működik ez se itt ebben az országban. A bölcsek köve nem nálam van – ez az egy biztos. Na meg az, hogy túl sokáig ez így nem fog menni. De mi lesz utána ?


    VálaszTörlés
  8. Szerintem felületesen (?) - olvastál, mert - ha jól értem - a foglalkozást helyettesítő támogatást építik le, (vagy szüntetik meg) és nem a "segélyeket."
    Bár nekem is elég gyakran tele a "hócipőm"- de attól még,ha pl. megyek az utcán, igyekszem nem csak negatívumokat fotózni, hanem pl. "szépségeket" is. (...) Azért van ami épül, szépül - csak arra kevesebb figyelmet fordítunk ?- mert tele vagyunk "duzzogással"- méreggel és haraggal. Sajnálom,- én sem tudom a megoldást.

    VálaszTörlés