2014. december 14., vasárnap

Köszönöm a halak nevében is.



A rendszerváltás óta az első olyan törvény, aminek őszinte szívemből örülök!

Nevezetesen: hogy nem szabad élő halat eladni.
Igenis jogos és „emberséges”(állatságos) ez az új törvény – hajítsatok most rám százan követ.

Sose szerettem a halat – enni. Viszont szeretem a halat, mint élőlényt és sokszor elgondoltam, micsoda kín lehet neki, hogy kihalászástól  addig, míg végre megeszik, egyvégtében haldokol. Mennyit szenvedhet ! Állati sokat !  És nem tud kiabálni, mert ha a hal ordítani tudna kínjában, már ezt a törvényt ezer éve bevezették volna…..
És igenis emberségesebb, hogy most, ha kiveszik a vízből, akkor végezzenek vele. Röviden, egy gyors és jól irányított csapással – ha már meg akarjuk őket enni.
Vagy dobjuk vissza a vízbe.

Egyszerűen nem értem a tiltakozókat.
Vagyishát dehogynem.

A baj gyökere a bizalmatlanság. A hal addig friss, míg mozog - nem számít, hogy haláltusáját vívja – fontos, hogy mi élőnek lássuk. És a halászok/kereskedők – sajnos – igenis megtehetik, hogy azt mondják: friss a hal – az előbb vágtam fejbe… közben meg már jó ideje ott poshad a pult alatt. Hát kérem a világ már csak ilyen. A hal is a fejétől bűzlik. Előbb kell embernek/eladónak tisztességesnek lenni, s utána vágyni arra, hogy friss halat ehessünk.




3 megjegyzés:

  1. Én egyetértek a törvénnyel. habár nincs is annál finomabb amikor a frissen kifogott halat rögtön elkészítik. Mivel gerinces, így kíméletes eljárást igényel a pecásoktól. Pl.: ha kisméretű és vissza kell dobni akkor megkövetelik a pecástól, hogy kíméletesen engedje és ne dobja vissza a vízbe. Vagy ha nagyobb akkir a horog helyét fertőtlenítő folyadékkal kell lekezelni mielőtt vissza helyezek a vízba.

    VálaszTörlés
  2. Én a Halnak drukkolok. Ezért nem űlök le a tó parton, ha pecás van a közelben.

    VálaszTörlés
  3. Halat sem eszem. Max. a halászlének a levét,ha már muszáj. Ismerjem el,valamivel járatosabb vagyok a horgászási szabályok ismeretében, annak ellenére,hogy nem horgászom. Az új horgászsási szabályokat is már régebben elolvastam. Azt,hogy éreznek-e fájdalmat a halak,vagy mennyit szenvednek más is elolvashatja. A téma kapcsán - (majd nem lehet élve eladni) - legalább láthat az,aki eddig nem látott pl. hal szállítást,tárolást és egyebeket. (videokon)
    Ami nekem jobban fáj,mint pl. a halnak, az talán ez
    Tilt,tilt,tilt
    (Bárki találta ki ezt az új "tiltás" - jól időzített... itt az újabb"gumicsont" amit közénk dobtak... aztán lehet rágni ! - na, de lényeg a lényeg ! - a halnak ne fájjon...)

    VálaszTörlés