2014. december 13., szombat

Luca napon Luca-süni



Imádom a kreatív embereket és alkotásaikat !

Két hete a vásárban jártam. Csodálatos napsütés, kellemes meleg volt,  és mivel közeleg az ünnep, nagy vásár volt. Pár apróságot vettem én is és kedvenc tetűpiacomon császkálva,  egyszer csak valami fura kis batyukra lettem figyelmes. Velem volt ugyan a fényképezőm, de a meglepetéstől nem jutott eszembe, hogy elővegyem. Így a "tesókat" elfelejtettem megörökíteni - pedig voltak....Vásároltam ugyanis egy Luca-sünit !!! Nézzétek:

És tudjátok-e, hogyan készül ? Egy ócska nylonharisnyát ki kell tömni valami vattaszerűséggel, a hátába búzaszemeket rejteni, majd ügyesen összekötözni. Aztán Luca napon az egész sünt be kell áztatni és tányérra téve várni kell, hogy a hátán kinőjenek a „tüskék”. Nem tudom, kinek az ötlete volt, de teljesen el vagyok gyengülve tőle. A vásárosnál volt olyan is, ami már „tüskés” volt. Ahogy magam ismerem, legalább egy kísérletet fogok tenni, s ha ilyen szépet nem is, de valami hasonlót talán még én is össze tudok majd jövőre eszkábálni.


Majd megmutatom akkor is, ha "kinőttek" a tüskéi.





6 megjegyzés:

  1. Tündéri.. :-D
    Anyuméknak hasonló alapon van cserép-legény az udvaron. Cserép a feje is - mint a teste - és a "haja" valami fűhöz hasonló növény.

    VálaszTörlés
  2. Remélem, tű nem kell hozzá ? mert Luca napján varrni tilos ! De attól még -tetszett az ötlet!

    VálaszTörlés
  3. Itt pár perccel ezelőtt Kyba kommentje állt, amit valami ügyetlenkedésem folytán véletlenül töröltem.
    Pedig érdekes volt, ugyanis azt írta, érdemes a búza mellé egy pálcát szúrni,s azon jelölni a növekedés ütemét. Az első napokban szinte semmi, vagy alig - aztán nekilendül és hihetetlenül gyorsan nőni kezd, majd a vége felé lelassul. És ez így igaz.
    Még egyszer bocsánat az ügyetlenségemért...

    VálaszTörlés
  4. Aranyos fodorka semmi baj. Tökéletesen emlékeztél a soraimra. teljen örömöd ezzel az érdekes búza ültetvényben.

    VálaszTörlés
  5. SOS!!!!!
    Fiúk, lányok! Ki próbálta már fűmaggal és búzával? Melyik a jobb? Nekem előző évben olyanok lettek a sünik, mint egy szerencsétlen leukémiás. Ez búza volt. Előző évben szépek lettek, pedig szintén búza volt. Én forgácsba tettem. Idén megpróbáljam búza-fűmag keverékkel?! Kérek gyors segítséget.
    Mi a tapasztalat? Nekem fontos, mert ez szokott lenni a Család tagjainak az ajándék.
    Sikerülnie kell!

    Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andi, sajnos azt a búzán nem lehet látni, hogy mennyire csírázó-képes ! Bizony volt már olyan, hogy nekem se volt "tökéletes" - és ezek a kísérletek a tálcán/vattán, ill. földben csíráztatott magra vonatkoznak. Hogy a süniben miképp viselkedik a mag, arra nincs semmiféle tapasztalatom, nekem ebből a süniből szép zöld nőtt ki, másik sünim meg nem volt. Nem tudom, miért gondolom, hogy a fűmag az nem az igazi...(Ha az jobb lenne, akkor az emberek azt csíráztatnának és nem búzát.)De miért ragaszkodsz a sünihez ? Egy kis tálkában, vagy bármiben ügyesen lehet csíráztatni, nagyobb sikerrel is, és azt aztán mutatósan be lehet csomagolni, díszíteni. Én a helyedben csinálnék süniset is, meg másikat is. Idén én nem is vettem sünit, csak "rendes" búzám lesz, kis cserépből növesztve.

      Törlés