2015. január 15., csütörtök

Olvasni-való az elgondolkodni szeretőknek



Kórházba-menés előtt visszavittem az összes könyvet a könyvtárba, nehogy (az életben másodszor) kicsússzak a határidőből. Emiatt aztán csak saját készletből tudtam válogatni. Valamiért nem volt kedvem egy regényhez se – habár tervbe van véve néhány újraolvasása, pl. az Orwell: 1984, vagy a Kodolányi: Vízözön.
Olyasmire vágytam, amit ezerszer is el lehet olvasni, nem muszáj lapról lapra - élvezetes úgy is, ha csak bárhol felütöd.

Minden valószínűség szerint az egész osztályon annyi könyv volt, amennyit én bevittem, mert a kórtermek előtt elsétálva egyetlen olvasó beteget nem láttam. Jó, bizonyára komoly műtöttek voltak, de – hacsak nem a kezemet operálnák – én nem bírnék ágyban feküdni órákat, napokat könyv nélkül. Persze keresztrejtvényt is vittem, lazításnak.
Szóval a bevitt könyvek a következők voltak:
Eknath Easwaran: Ne siess ! Lassan gyorsabb.
Oszlánszky Matrgit,  Dr.Csiky Antal: Lazítsd, ismerd meg önmagad !
Őszentsége a Dalai Láma: Nyitott szívvel (Szeretet és könyörületesség gyakorlása a mindennapokban)
Erich Fromm: Birtokolni vagy létezni ?

Négy nap alatt kivégeztem a két rejtvényújság 32 rejtvényét (skandi) – beleolvastam mindegyik könyvbe, de valójában elejétől a Dalai Láma könyvét olvastam végig újra (nem először).
Bemásolnék most ide részleteket a 9. fejezetből, melynek a címe: A lelki egyensúly gyakorlása.
Magamnak ismétlésképp, de talán az se baj, ha mások is olvassák. És bizony a leírtakon – a napokban történt szörnyűséges események (Charlie Hebdo) miatt is érdemes elmeditálni.


„Ahhoz, hogy igazán könyörületesek lehessünk minden érző lénnyel, meg kell szüntetnünk velük szembeni részrehajló magatartásunkat. A mindennapok során emberi kapcsolatainkat ingadozás és diszkrimináció jellemzi. Közel állunk szeretteinkhez, az idegenekkel és az ismerősökkel távolságot tartunk. Ellenségeinket gyűlöljük vagy megvetjük. Az emberek felosztása barátokra és ellenségekre egyszerűnek és őszintének tűnik. Ha valaki közel áll hozzánk és kedvesnek tartjuk, akkor az a barátunk. Ha valaki nehézségeket vagy kárt okoz nekünk, akkor az az ellenségünk….

Az igazi könyörületességnek fenntartás nélkülinek kell lennie. Egyensúlyt kell teremtenünk a diszkrimináció és a részrehajlás kizárása érdekében. Az egyensúly megteremtésének egyik módja, ha eltöprengünk a barátság bizonytalanságán. Először is azon kell elgondolkoznunk, hogy nincs biztosíték arra, közeli barátunk örökre az is marad. Hasonlóképpen kell eljárnunk olyan ember esetében is, akit nem szeretünk: nem szükségszerű, hogy a végtelenségig gyűlölni fogjuk…

Azon is elgondolkozhatunk, milyen káros következményei lehetnek annak, ha egy barátunkhoz túlzottan ragaszkodunk, vagy valakivel szemben ellenséges magatartást tanúsítunk.  Barátunk vagy szerelmünk iránti érzéseink néha elvakítanak minket. Csakis abszolút kívánatosságukat és tévedhetetlenségüket tartjuk szem előtt. Azután, ha ellentmondást fedezünk fel projekciónkban, elképedünk. Szélsőséges szeretetünk és vágyódásunk hirtelen átcsap csalódottságba, erős ellenszenvbe és haragba. Még a szeretett személlyel folytatott viszonyból származó belső elégedettségünk is csalódottsághoz, frusztráltsághoz és gyűlölethez vezethet…

Milyen káros következményei lehetnek az engesztelhetetlen gyűlöletnek?... Gyűlöletünkkel nem ártunk ellenségünknek sem fizikai, sem lelki értelemben. Inkább mi vagyunk azok, akik a rajtunk elhatalmasodó keserűség utóhatásaitól szenvedünk. Az érzés belülről marcangol minket. Ha sokáig haragosak maradunk, étvágytalanná válunk. Éjjelente nem tudunk aludni, egyre csak hánykolódunk az ágyban. Ilyen mély hatást gyakorol ránk a gyűlölet, ellenségünk pedig tovább éli az életét, fogalma sincs, milyen állapotba kerültünk miatta.

A gyűlölet és a harag kiiktatásával sokkal hatásosabban tudunk fellépni a kárunkra elkövetett tettek ellen. Ha higgadtan közelítünk valamihez, sokkal tisztábban átlátjuk a helyzetet, és könnyebben megtaláljuk a módot, ahogy reagálhatunk rá….

Íme ily módon fogunk rájönni, hogy igazi ellenségünk tulajdonképpen bennünk van - önzésünk, túlzott ragaszkodásunk, valamint haragunk az, és károkat okoz nekünk. Észlelt ellenségünk valójában nem igazán árthat nekünk. Ha valaki provokál minket, fegyelmezettségünk tarthat vissza a megtorlástól. Bármit is tegyen az a személy, cselekedetei nem fognak zavarni minket, ha eléggé fegyelmezettek vagyunk.

Másrészt viszont az olyan erőteljes érzelmek, mint a szélsőséges harag, gyűlölet, sóvárgás, felszínre törésük pillanatában zavart okoznak tudatunkban. Azonnal megbontják lelki egyensúlyunkat, megnyitják a kaput a boldogtalanság és a szenvedés előtt, tönkreteszik spirituális gyakorlatunkat.

Amint az egyensúly megteremtésén fáradozunk, elgondolkozhatunk azon is, hogy a barát és az ellenség fogalom változó, és sok tényezőtől függ. Senki sem születik a barátunknak vagy az ellenségünknek, és arra sincs garancia, hogy a rokonainkat barátainknak tekinthetjük. Úgy lesz barát vagy ellenség valakiből, ahogyan közeledik felénk, és ahogy bánik velünk. Akikről úgy gondoljuk, ragaszkodnak hozzánk, szeretnek minket, törődnek velünk, barátnak tekintjük. Azokat pedig, akikről úgy gondoljuk, hogy rosszindulattal és ártó szándékkal közelednek felénk, ellenségként tartjuk számon. Az alapján döntjük el, ki barátunk és ellenségünk, hogy szerintünk ki-ki milyen gondolatokat és érzelmeket táplál magában rólunk. Így lényegében senki sem a barátunk vagy ellenségünk.

Gyakran összekeverjük egy személy tettét magával az adott személlyel. Úgy döntünk, egy bizonyos tette vagy kijelentése miatt az illető az ellenségünk. Pedig az emberek semlegesek. Nem is barátaink, nem is ellenségeink; nem buddhisták, nem is keresztények; nem is kínaiak, nem is tibetiek. A körülményektől függően barátunkká válhat az is, akit nem szeretünk. …

Az egyensúly megteremtésének, a részrehajlás és a diszkrimináció felszámolásának egy másik módja, ha elgondolkozunk azon, mindnyájan egyformák vagyunk abban, ahogy a boldogságra és a szenvedések elkerülésére törekszünk. Továbbá abban, hogy mindnyájan úgy érezzük, jogunk van e vágy beteljesítésére.
Miként igazoljuk, hogy ez így igaz? Nagyon egyszerűen: e törekvés alaptermészetünk része. Nem vagyok különleges; nincsenek előjogaim. Te sem vagy különleges, és neked sincsenek előjogaid. Alaptermészetem része, hogy törekszem a boldogságra és a szenvedések legyőzésére. Te is ugyanígy vagy ezzel. Ha pedig ez így van, akkor, ahogy nekem is, mindenki másnak joga van a boldogsághoz, a szenvedésektől mentes élethez, egyszerűen azért, mert alaptermészetünk egyforma. Ez az egyenlőség az alapja annak, hogy mindenben az egyensúlyra törekszünk.

Az utolsó dolog, amin érdemes elgondolkodnunk. Az emberi lények jóléte nagyban függ embertársaitól. Túlélésünket sokak hozzájárulása biztosítja. Megszületésünk a szüleinktől függ, és még éveken át szükségünk van a gondoskodásukra. Megélhetésünkben, lakhatásunkban, táplálékunkban, de még sikereinkben és hírnevünkben is számtalan ember munkája fekszik. Akár közvetlenül, akár közvetetten, rengetegen fáradoznak túlélésünkért - nem is említve boldogságunkat….
Ha ezt az okfejtést nemcsak egy életre terjesztjük ki, el lehet képzelni, hogy előző életeinkben mennyien járultak hozzá jólétünkhöz. Így zárhatjuk le a kérdést: „Milyen alapon tennék különbséget az emberek között? Miért lennék valakivel barátságos, mással pedig ellenséges? Felül kell emelkednem az elfogultságon és a diszkrimináción. Egyenlőn kell juttatnom mindenkinek a jóból!”

A teljes könyv itt elolvasható: ddl3.data.hu/get/0/7959705/Nyitott-szivvel-Dalai-Lama.pdf

2 megjegyzés:

  1. Koszonom ezt a bejegyzest is, kulonosen a tel es konyv hozzaferheteset!!!

    VálaszTörlés
  2. Ajánlom neked Kavicskám, kényelmesen, nem egyszerre, lapozgatva kell/szabad olvasni !

    VálaszTörlés