„Hosszú, de érdemes elolvasni….”

...ajánlással kaptam az alábbi címet. Nos, tényleg érdemes volt, akit csak egy kicsit is érdekel az építészet vagy az a magyarországi építés-történet,  szánjon rá időt ! Nagyon megéri. És senkit se zavarjon, hogy 2011-es cikk, sajnos aktuális ma is minden sora. Sőt !

http://epiteszforum.hu/a-magyar-falu-epiteszeti-hagyomanya-istvanfi-gyula-muegyetemi-professzor-ropirata

Egy rövid idézet belőle:

„…A magyar falut immár három megroppantó csapás érte az elmúlt hatvan évben. Az első volt a szocialista kollektivizálás, amely megszüntette a föld magántulajdonát. Az önálló, észjárásában karakteres parasztot bérmunkássá tette, és lelki győzködéssel elhitette vele, hogy a „múltat végkép eltörölni”, a saját örökségét jelentő portával és házzal együtt, ez a felemelkedés követelménye. A negyven évig tartó korszak – ami teljes nemzedékváltást jelent – évezredes hagyományokat, beidegződéseket, tudást törölt ki a népi emlékezetből, szinte teljesen. 

A második csapást a rendszerváltás tette, egy második falurombolás erejével. A megvesztegető privatizációval, a kárpótlási jegy szemfényvesztéseivel, a még életképes agrárüzemek szétrontásával, az élelmiszeripar elkótyavetyélésével, a hazai vállalkozások piaci ellehetetlenítésével. Mindehhez járult a falu önigazgatásának, szociális szerkezetének, közlekedésének, közrendjének, kulturális jellemzőinek ügyetlen, felelőtlen vagy szándékos tönkretétele.

A harmadik csapást az új észjárás mérte a falura, amely immár világjárványként pusztít a Földön. Az istene Mammon, vallása a pénzcsinálás, erkölcse, az nincs. Szeretetet nem ismer, az irgalmatlanság a személyes szabadság és az önmegvalósítás feltétele. Ez az eszme olyan, a falura jellemző mentalitást szüntetett meg, mint az önmérséklet, a takarékosságból fakadó fejlesztés, a szolidaritás, az önbecsülés és közbecsület vagy a valláserkölcs és hagyománytisztelet….”

Valami ilyesmiben szeretnék lakni....

Mostanában úgy tűnik (igaz rég nem voltam könyvtárban) – jobbnál jobb, érdekes és értékes anyagokat, blogokat találok a neten. Olvasok, olvasok és gondolkodom, más dolgom nem nagyon lévén.

És – valószínű mint minden más idős ember – én is újra és újra végiggondolom az életemet,  elképzelem, ha most lennék harminc éves (mai eszemmel és tudásommal) miképp is kezdenék „élni”…

Nos, nagyon nagy a valószínűsége, hogy itt-hagynám a várost és falura mennék. Volt is vagy 10-15 éve egy gyenge próbálkozásom erre, de időben rájöttem, hogy 50 fölött magányos nőnek falura menni = öngyilkosság. Hát maradtam városlakó – de színezgetni a soha meg nem valósuló álmokat azért még ma is tudom…. 


Az alábbi szöveg szerepelt eredetileg a blogban, de 2022-ben "frissültek" az infók. Lásd a legalul beillesztett videót. Annak is az elő 2-3 perce érdekes. (=Nem a halottat vitték ki a "lélekajtón" hanem a "lélek" távozott azon át - azért nincs is előtte lépcső.)

Egy kedves olvasómtól érdekes információ érkezett – amit én (bevallom) nem tudtam.

Ezúton is köszönet érte.

"Tudtad-e, hogy a lélekajtókat mire használták? Vannak vidékek, ahol gyakori az ilyen építkezés, mint például a Te óbányai képeden is látszik. Soha nem azon jártak be a házba, nem véletlen van kiskapu is az udvari bejáraton. Ezek az ajtók arra voltak hivatva, hogy itt vitték ki az elhunyt koporsóját a temetéskor, innen a lélekajtó név is."

A neten nem sokat találtam e témáról, de az alábbiakat mégiscsak bemásolom:

http://www.miszla.hu/falusi-turizmus/hagyomany  

"A “hosszú” házak oldaltornácosak, amit erre gádernak, pitvarnak hívnak. A tornácok oszlopai kőből, fából egyaránt készültek. A valódi tornácokat az utca felé “lélekajtó” zárja le, amely befele nyílik, egy-vagy kétszárnyú, felül színes ólomüveggel beüvegezett, amelybe a ház építési idejének dátuma van belecsiszolva."

http://valyoghaz.blogspot.hu/2010/06/akkor-es-most.html

Az utcafrontra merőleges tornácos házak homlokzatán két ablak és egy bejárati ajtó is van majd egy méteres magasságban – ám lépcső nincs előtte. Se bemenni, se kijönni nem lehet ezen az ajtón. Régen a faluban nem volt ravatalozó, és a halottakat a saját házukban búcsúztatták el. A temetés napján, amikor a halottas kocsi megérkezett, ezen az ajtón adták ki a koporsót.
Ez a népszokás nem egyedülálló a világban, mert Szerb Antal is említi az Utas és Holdvilág című könyvében. Perugiában "halott kapunak" nevezték azt, a városi házak kapuja melletti befalazott kaput, amelyet valakinek a halálakor bontanak ki, hogy ezen adják ki az elbúcsúztatott halottat a koporsóvivőknek.