2015. március 29., vasárnap

Gondolatok - nem csak mára



Kezembe került egy régebben „elspájzolt”  diasort, amin emlékszem, megérkezésekor is, de ma is - időm lévén - elmeditáltam. Olyan jól hangzó mondatok vannak benne…
Bennem mégis újra felpiszkálta a kétségeket.
Újra  - ezredszer - merült fel bennem, hogyan kell „helyesen” viselkedni egy öregembernek ?  Mit kell/lehet/szabad megmondani, megmutatni ? S ha a dolgaink, a gyakran nagyon nehéz dolgaink egy részét álságos kegyeletből elhallgatjuk, jót teszünk-e ?
Hogy a csudába is lehet elfogadhatóan megmagyarázni valamit egy élete delén/csúcsán lebegő 30-asnak, hogy elérkezik majd egy fordulópont, amikortól már nem nagyon lehet azt mondani, hogy  az élet „… egyre szebb lesz”…. Ami NEM azt jelenti, hogy én ne találnék szépet a hétköznapjaimban… 
Vagy egyáltalán kell-e valamit is mondanunk ?
Nem jutok dűlőre önmagammal…
Egy idő után legyintek az egészre, majd lesz, ahogy lesz…. Ítélje meg az utókor (ha ugyan…), hogy helyesen cselekedtem-e?
Ha lenne kedve másnak is töprengeni ezen, íme a gondolat-indító diasor szövege :

Hogy szerethető legyek

"- Uram, vigyázz rám, hogy öregségemben is szerethető legyek !
- Fékezd meg túlbuzgóságomat, amellyel azt képzelem, hogy nekem minden témához mindig mondanom kell valamit.
- Szabadíts meg attól a jó-szándékú segíteni akarástól, mellyel mindig én akarom elrendezni mások elrendezetlen ügyeit. Ne vegyem zokon, ha az emberek beavatkozásnak nevezik az én segíteni akarásomat.
- Taníts meg arra, hogy okos legyek, ne csak okoskodó. Legyek mindig kész a szolgálatra, de a mellőzést is el tudjam fogadni.
- Sok bölcsességet halmoztam fel hosszú életemben, és nagyon sajnálom, hogy ezt nem tudom másoknak továbbadni.
- Beletörődöm ebbe  Uram, de ugye megérted azt a kérésemet, hogy legalább néhány barátom maradjon mellettem ezekben az utolsó években.
- Taníts meg arra, hogy tudjak hallgatni a betegségeimről és nehézségeimről. Ezek évről-évre növekednek, és velük együtt nő bennem a hajlandóság is, hogy mindig erről beszéljek.
- Nem merem azt a nagy kegyelmi ajándékot kérni Tőled, hogy őszinte együttérzéssel tudjam hallgatni másoknak a betegségeikről szóló folyamatos panaszkodását. De legalább arra adj erőt, hogy türelmesen végighallgassam őket.
- Azt sem merem kérni, hogy halványodó emlékezőtehetségemet erősítsd vissza olyanná, amilyen régebben volt. Inkább azt kérem, hogy adj nekem több szerénységet és kevesebb magabiztosságot, amikor előfordul, hogy mások ugyanarra az esetre másként emlékeznek, mint én.
- Ajándékozzál meg azzal a csodálatos bölcsességgel, amely beláttatja velem, hogy én is tévedhetek. Taníts meg arra, hogy előítéletektől és irigységtől mentesen fel tudjam fedezni az utánam következő nemzedékek igazát, és ajándékozd nekem azt a derűs szabadságot, hogy sok jót tudjak mondani a fiatalokról.
- Tölts be úgy a Te szereteteddel, hogy vénségemben is szívesen szóba álljanak velem az emberek." 

1 megjegyzés:

  1. de jó gondolatok..., és bár már sokan - sokat - körbejártuk az e'féle témát, valahogy az aktuális pillanatban mégis más történik, én legalábbis mindig beleesek abba hibába, hogy okoskodok, kéretlenül segíteni akarok, beavatkozok...

    ...van egy kedvenc idézetem idevág:

    "Gyorsan találunk olyan barátokat, akik segítenek nekünk. De csak lassan érdemeljük ki azokat, akik a segítségünket kérik."
    Antoine de Saint-Exupéry

    VálaszTörlés