2015. április 19., vasárnap

Ajándékom: a kála virága





Nyáron már négy éve lesz, hogy kaptam  az azóta már a túlvilágra költözött szomszéd-nénitől, a Cicó gazdájától….Vagyis ő ki akarta dobni, mert sose virágozott,  én meg mondtam, ne tegye, majd én életet lehelek belé. Nos négy évig „leheltem” és akkor most épp időben, tavaszi ajándékképp megjelentek a virágai, mindjárt kettő is ! Én annyira, de annyira örültem ! A váratlan ajándéknál nincs szebb.

Ha valakinek van kálája, érdemes tudnia az alábbiakat:
„A kála az orchidea után a második legelegánsabb virágunk. Nem hiába hogy még ma is a menyasszonyi csokrok egyik fő virága. Kála tartása és nevelése nem a legkönnyebb de érdemes vele megpróbálkozni.
A növényt augusztus szeptember körül kezdjük el pihentetni, ilyenkor a levelek elkezdenek sárgulni. A locsolást csökkentsük le, teljesen, és szedjük ki a földből a rizómákat és ha kell, daraboljuk fel őket. Majd újra ültessük el virágföldbe külön a rizómákat és kezdjük el mérsékelten öntözni a földjét. Amikor a növény elkezd hajtani akkor a locsolást is emeljük és tartsuk állandóan nedvesen a földjét.
A növény nyáron kedveli a meleg kissé napos kerteket, kitehetjük a szabadba-kertbe vagy erkélyre is a cserepét, de télen a 10 fok az ideális számára. A téli meleg fűtött szobában a növény elszárad, ezért ilyenkor állítsuk a cserepét egy kavicsos tálcára, és permetezzük a levelét. Ne ijedjünk meg, ha a nyár végén a levelek elszáradnak, mert ez természetes folyamat ilyenkor pihentessük a növényt.

A növény főbb igényei:
Fényigény: Nyáron kevés napsütést is kaphat, télen is fontos a kellő megvilágítás.
Hőmérséklet: nyáron átlagos meleg, kitehetjük a szabadba is, télen 10 fok az ideális.
Öntözés: Csak a növekedési időszakban adjunk neki vizet.
Páratartalom: Kedveli a párás klímát, télen (fűtött helyiségben) tegyük a cserepét kavicsos tálcára, és permetezzük a levelét naponta.
A kála tejnedve mérgező !

10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és kedves ajándék!
    A káláról nekem mindig az elegancia a méltóság jut eszembe.

    VálaszTörlés
  2. Az egyszerűsége, elegáns formája miatt nagyon szerettem mindig. Nekünk sem sikerült virágzásra bírni. Most mi is örököltünk egyet, és próbálkozunk a nevelésével. Jó, hogy betetted a gondozásának szabályait, remélem sikerül betartanunk, és nekünk is lesz ilyen szép virágunk, mint Neked.

    VálaszTörlés
  3. Mivel a kála hazájában mocsári növény,én nyáron a kerti tóban tartom.Télen fagymentes,fűtetlen helyre teszem.

    VálaszTörlés
  4. Kavics: nekem meg valami miatt az esküvői csokrok jutottak eszembe, tényleg "elegáns" virág.
    Múltmentő: próbálkozz vele, látod, én se adtam fel, tőrelem néha kálát terem(het).
    Névtelen: meglep, amit a kerti tavi tartásról írsz - habár hát lehet, hogy jól érzi ott magát. Mindenesetre jobban fogok ügyelni a nyári öntözésére. Én az udvarban, többynire árnyékos helyen tartottam.

    VálaszTörlés
  5. Gyonyoru es megerdemelt ajandek!
    A cicaletrad jopofa :)

    VálaszTörlés
  6. Akartam meg emliteni,hogy a szomszedneni nem csak a cico miatt,hanem a kala miatt is mosolyogva nez le rad.
    Meg azt is,hogy otthon a szuloi hazban nekunk is van ilyen mintaju fuggonyunk :))


    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű a kálád! A növények érzik a törődést. Beszélsz hozzájuk? Állítólag az is dob rajtuk!:)
    Nekem még nem volt kálám - csak a menyasszonyi csokromban:) -, de épp most mondta a szomszéd néni, hogy kapok tőle "egy vödörrel". (Remélem, nem meghalni készül!...) Jókor küldted át a tudnivalókat, köszi!

    VálaszTörlés
  8. Múltmentő: ugye tudod, hogy nem "tőrelemet" akartam írni :-) :-)
    Tselszi: milyen kedves dolgokat írsz nekem, köszönöm ! És milyen jó szemed van, észrevetted a létrát ! S.k. gyártmány...:-)De nagyon praktikus!
    Tiff: Igen, beszélek is hozzájuk és őszintén hiszek benne, hogy hallják.Próbálkozz meg a szomszéd néni anyagával, de legyen türelmed.

    VálaszTörlés
  9. Aranyosfodorka!
    Van Zombán egy állatorvos,(Rappai József),aki mediterrán kertészetet alapított csodálatos növényekkel és fákkal.Régen látogatható volt a kertészet,ma nem tudom,mert van külön boltja is pár házzal a kertészet mellett.Ahogy beléptünk a kapun,balra egy kerti tó van (volt),tele nyíló kálákkal.Utána olvastam kicsit és azóta én is így tartom.Ó,ha láthatnád a csodáit!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs olyan nagyon messze ez a Zomba, köszönöm a tippet, még az is meglehet, egyszer ellátogatok arra... Egyébként nyitva van, Itt olvashatsz róluk
      Érdekes egyébként az a "tóban tartás". Mibe teszed, lavórba ? Vagy van kerti tavad ? Mert nekem az sajnos nincs. De egy nagyobb vizes tálat azért meg tudnék oldani....

      Törlés