2015. május 6., szerda

Az igazi ajándékok pénzzel nem mérhetők….



Az volt a kérésem, hogy ezt a szülinapomat kivételesen a kedvem szerint ünnepeljük. Hogy ne legyen „meglepetés” – mert volt már nekem az életben épp elég meglepetésem, most békességben szeretném megélni ezt a napot. Megmondtam, hogy mit szeretnék enni, hogy kiket hívjunk meg, hová  és azt is, hogy a felnőttektől  nem kérek semmiféle ajándékot, „csak” azt, hogy békességben, szeretetben együtt legyünk. A gyerekektől pedig azt, hogy még egyszer menjünk ki együtt a Gyükésbe, ahol olyan sok kedves, vidám szép órát töltöttünk.

Valójában majdnem így is sikerült minden, persze azért csak nem tudták megállni, és mégis vettek nekem ajándékot, de az ebéd pompás volt, a hangulat is, minden nagyszerűen sikerült – még csak el se pityeredtem – holott ettől féltem kissé…
Amikor a puszizkodáson és az ajándékok átadásán túljutottunk, akkor leültünk ebédelni és jó sokáig az asztal körül is maradtunk – beszélgetve, nagyon kellemes  hangulatban. Maradéktalanul teljesült a kívánságom.

Az ajándékaim közül egyet nem néztem meg, mert azt mondták, hogy ezt majd csak holnap lehet kinyitni, és aztán pedig naponta egyszer…A nagy izgalomban bevallom nem fordítottam erre a különös megjegyzésre kellő figyelmet. Láttam, hogy a befőttes üvegben valamiféle kis papírkák vannak a cukrok és csokik között – de meg nem fordult a fejemben, hogy mik lehetnek ezek.

Nos, a legszebb ünnep is véget ér egyszer, felmálházva az ajándékokkal, a virágaimmal, a maradék torával és pörkölttel, no meg az üvegemmel, hazajöttem. Itthon jókedvűen pakoltam el mindent, és valahogy a végére maradt (tán szerencsére) a különös befőttes üveg.
Amit kinyitottam – és kirepült belőle a szellem….
A szellem, ami azóta itt él a lakásomban, velem, és álnok módon ahányszor csak rágondolok, elhomályosítja a szememet.

Mert mi volt az üvegben ?
70 picike összecsavart cédulácska – ráírva a két gyerek 70 olyan élménye, amit velem éltek meg, amiért ezen a módon mondtak köszönetet, bizonyítva, hogy – ha én már nem is leszek itt – ezek az emlékek tovább fognak élni rólam – bennük.


Nem tudom, kapott-e közületek valaki ilyen ajándékot ? És ha véletlenül mégis, miképp élte meg ? Én valami olyan mérhetetlen és mindent betöltő szeretetet éreztem a „fiaim” iránt, ami ugyan mindig is bennem volt, de most, mint a vulkán tört elő belőlem.
Nem, nem azt írták le 70-szer, hogy szeretnek, hanem a 70 kis cédulával bizonyították, hogy velük/bennük élek – és talán élni is fogok - hogy mégse éltem hiába….


Nem tudok mondani egyetlen olyan ajándékot sem egész életem során, aminek ennél jobban örültem volna.



„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom.”

28 megjegyzés:

  1. Meghatódtam ...........
    Boldog születésnapot kívánok !
    Örülök az örömödnek.
    (tudtomon kívül valahogy megéreztem az ünnepedet )
    mmama

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök, hogy ilyen szép születésnapod volt és én is kivánok még sok hasonlót. Az ajándék igazán eredeti és megható !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a jókívánságot. Remélem, ötletet adtam másoknak ezzel az ajándékkal.

      Törlés
  3. Az életnek nincsenek kifizetetlen számlái. Azt a csodát kaptad vissza, amit egy életen át adtál. Még nagyon sok, hasonló, boldog születésnapot!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Már leírtam - tán többször is, de most is csak azt mondom én hiszek abban, hogy a szeretet körbejár. Ha szerencséd (és elég időd) van, egyszer visszaér hozzád.

      Törlés
  4. Én is boldog születésnapot kívánok. A legszebb kapható ajándékot kaptad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy van, amit pénzzel nem lehet se megfizetni, se kifejezni ? Jókívánságodat köszönöm.

      Törlés
  5. Még nagyon sok boldogságot kívánok és ilyen születésnapot
    :))♥

    minden anya ilyen ajándékra vágyik a szíve mélyén:)*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizonyos értelemben "ilyen" már többet nem lesz... De talán hasonló sem. El nem tudom képzelni, hogy ennél nagyobb ajándékot én még az életemben kaphatok.
      Jókívánságodat köszönöm !

      Törlés
  6. Utólag is Nagyon Sok Boldog Születésnapot kívánok!

    VálaszTörlés
  7. Huhhh! fantasztikusak,hogy ilyen ajándékot találtak ki! Annyira szépséges,nagyon megható!!!!!! nem,sajnos nem kaptam még ilyen ajándékot és talán nem is fogok,pedig de jó lenne!!!!! Így csak reménykedek,hogy nem éltem,élek hiába.:)
    Isten éltessen születésnapodon -is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a jókívánságot - és (bár nyomozok utána) én sem tudom, honnan szedték ezt a fantasztikus ötletet. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeretettjénak örömöt akar okozni.

      Törlés
    2. Milyen az ember! Azon szomorkodtam,hogy ÉN nem kapok ilyen ajándékot,viszont másnak én tudok ilyen örömet okozni.:))))) KÖSZI!!!

      Törlés
    3. Nagyon kedves, megható ötlet, mindenkit rábeszélek egy ilyen meglepetésre. Annyira egyéni, hogy akár mindenki készíthet mindenkinek és nem lesz 2 egyforma mondat...

      Törlés
  8. Milyen edes ajandek! es a mondas is,hogy a szeretet korbejar,ha szerencsed es idod is van visszater hozzad. :) Boldog Szulinapot! meg sok-sok ilyet! es a cetlik boldog olvasgatasat a mindennapokon! Ilyen szellemmel jo lehet egy lakasban elni! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, a jó szellem, a szeretet szelleme nekem a befőttesben lakik és még hetekig minden nap el fog látni egy aprócska örülni-valóval. Köszönöm a gratulációdat !

      Törlés
  9. Nagyon boldog szülinapot Aranyos, micsoda ajándék... :-) nekem is elhomályosult a szemem, ennél szebbet szerintem sem lehet kapni!
    További jó egészséget a családod körében!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kavics a jókívánságot - neked is ajánlom, (amilyen ügyes kezű vagy), hogy valami hasonlót készíts mondjuk a szüleidnek. Egy-egy "emlék-szót" lapos kavicsra írva ? Akár....

      Törlés
    2. Gondolhatod, hogy hasonló ötletek szaladtak át... :-)

      Törlés
    3. Írd meg, ha lesz az ötletből valami.... úgy értem, ha hasonlót csinálsz majd te is.

      Törlés
    4. én egyszer a gyerekem szülinapjára csináltam füzetet: mind a 30 oldalra egy-egy - szívemnek kedves - tulajdonságát rajzoltam meg amolyan art-journal mód

      Törlés
    5. Ez is nagyszerű ötlet - egyáltalán minden (szerintem) különös örömöt okoz, amit a másik szívvel-lélekkel, igazi őszinte szeretettel és saját kezűleg készít. Legyen ez kis cédula, füzet, kötött sál, vagy akár egy adag szilvás-gombóc....

      Törlés
  10. Isten éltessen, kívánom, hogy még sokáig örülhess a kis céduláknak egészségben, békességben, s hogy gyűlhessen még sok élmény, amit fel lehetne újabbakra jegyezni. Legyen még sok-sok sétád a kedvenc helyeiden, s önző módon azt kívánom, hogy még sok élményedben lehessen részem/ünk itt a blogodon

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm neked is kedves szavaidat - bízom benne, hogy egy ideig még tudok nektek szépeket mutatni ebből a nem mindig igazán szép világból.

      Törlés
  11. Milyen csodálatos ajándék! Még most is bőgök, pedig nem is én kaptam. Biztos megérdemelted:-)

    Boldog szülinapot !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a jókívánságodat - és megértem, hogy meghatódtál te is. Ez valami olyan különleges ajándék, ami az ember lelkét érinti meg. És akkor most képzeld hozzá, hogy ezeken a kis cédulákon az én életem 70 feledhetetlen, boldog pillanata volt visszaidézve. Tényleg nem tudom elmondani, mennyire örülök neki...

      Törlés