2015. május 3., vasárnap

Köszönet !



Őszinte szívemből köszönöm a sok kommentet – bevallom, nem számítottam ennyire és rendkívül jólesett, hogy egy – az engem intenzíven foglalkoztató  - témában ilyen sokan mondtatok véleményt.
Bizony van bennem néha némi félelem úgy globál-generál a blogírás közben. Volt egyszer régen egy eléggé kellemetlen esetem egy kommentelő primitívsége miatt – néhányotoknak részletesen is írtam róla, okulásképp. Aztán ugye volt a Conchita téma – amit végülis jobbnak láttam levenni, habár minden szavam, amit abban leírtam az én saját véleményemet tükrözte, amit senkire sem akartam volna ráerőszakolni. De vallom: jobb a békesség – én szeretek nyugodt szívvel aludni-térni.

Mostanság többször érzem, minta kissé tétovázóvá váltam volna, mintha jobban meggondolnék dolgokat, mit mondok ki, mit írok le. Néha zavar, hogy nem értem világosan a világ dolgait, mintha kezdenék elveszni káoszában. Elbizonytalanodásom nyilván a korommal is magyarázható. Óvatosabb vagyok,  ami néha amiatt is van, hogy én a betűt élő valaminek tekintem. Ami, ha akar, önállósulhat is, ha már kiszaladt a kezem alól, s ki tudja, miféle életet akar élni majd ? Büszke leszek rá ? Vagy szégyenkeznem kell ?
Igen megtisztelőnek érzem, hogy a blogomból az Interneten több helyen vettek át részleteket, szerencsére hivatkozással a fellelés helyére. Emiatt őszinte örömöt érzek, mert nyilván olyasvalamit adtam/hoztam létre, aminek mások is hasznát látják. De tudatában vagyok annak is, hogy csak egyetlen ördögi mozdulat kell és máris megfordulhat ez a tendencia – akaratomtól függetlenül. Nem csak élni, netelni is veszélyes játék….

Nagyjából kihámoztam soraitokból azt, amit én magam is gondoltam, még ha bizonytalanul is:  lehet sok mindenről írni (ügyelve a megfogalmazásra!) de azért bizonyos dolgokat mégis csak jobb, ha megtart magának az ember.

Fogtam tehát a rostát/szitát, beletettem a dolgaimat és majd beszámolok azokról, melyek kipotyogtak….
Köszönöm, hogy segítettetek dönteni !



.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése