2015. június 9., kedd

Átverő-show



Egy cikk-ajánlatot kaptam @x-től, amihez különösebb kommentárt nem fűznék, max. két szót: Így igaz ! http://divany.hu/eletmod/2015/06/08/a_magyar_turista_hangos_slampos_es_szendvicsen_el

Pontosan tegnap hallottam a buszon két korombeli hölgy beszélgetését, melyből megtudtam, hogy az új „cselek” egyike a 8 db-os Maggi leveskocka – amit most akciósnak kínálnak a boltok !  (Eddig 10, vagy 12 volt egy dobozban és most ugyanilyen formátumú, de picit „rövidebb” kiszerelésben csak 8 van - a neten még nem is találtam fotót róla !)
Tény és való, ma egy kisebb bevásárlás is gyötrelem és/vagy pénzkidobás. Ha nincs rá időd, (és bizony a többségnek, a dolgozó embereknek erre nincs ideje) akkor biztos ráfizetsz. Ha nyugdíjas vagy, netán szabadságod egy napját áldozod erre, akkor is másfél óráig tart. És nem (csak) a pénztár előtt kígyózó végeláthatatlan sorok miatt, hanem azért, mert mindent alaposan meg kell nézni, mert a kereskedelmi átverő-show minden nap produkál valami újdonságot. Hogy ne mondjam a megnézéshez legjobb, ha nagyítót is viszel magaddal.
Feltétlenül figyelni kell pl. arra is, hogy – míg régebben gazdaságosabb volt 1 nagy poharas tejfölt venni – ma már a 4 kicsi olcsóbb….Érthetetlen, követhetetlen. Persze hozzáteszem, hogy ez utóbbi példa lehet, hogy csak ma érvényes, mert holnap megint valami mást találnak ki, átformázzák – csökkentve a térfogatot – a dobozokat, üvegeket, stb… Én már a legtöbb esetben a kilós, vagy literes árat nézem, nem a kisebb kiszerelés árát. És bizony sok esetben érdemes ezt is megnézni. Egyelőre ezt még  kötelesek az árcédulán feltüntetni.
Már piacra menni se öröm, pontosan ma hajnalban voltam lent, az eper  vagy 700 (ronda) vagy 900 (szép), a cseresznye egységesen 600. Vagyis  a ma divatozó szemét becsapós módszer szerint 599, 699, meg 899 Ft-os kiírásokat látsz – amitől nekem (pedig már nem új keletű dolog ez), mindig felmegy kissé a vérnyomásom.

És csak egyetlen lehetőséged lenne, hogy kibújj ebből a kényszerzubbonyos szorításból, az, hogy nem veszed meg. Amit néha megtehetsz, de mindig nem. Nincs mindenkinek kertje, tehene meg még kevésbé. Így hát egy csak a biztos: te sosem fogsz jól járni !

6 megjegyzés:

  1. " legjobb, ha nagyítót is viszel magaddal."---hát ez az!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De hát mondd, a fiataloknak tényleg miképp is lenne ideje ilyesmire ? És valójában azt hiszem ők teszik ki a fogyasztók zömét, nem a nyugdíjasok.

      Törlés
  2. Szerintem ne az árat nézd, hanem a mennyiséget! A múltkor én is úgy jártam, hogy az egymás mellett lévő tejfölök közül az olcsóbbat vettem le a polcról, amikor a fiam ezt meglátta, finoman célzott rá, vegyek szemüveget, mert amit én levettem, az csak 325 gramm, a másik pedig 500.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezt a taktikát kell követni, de ez elég fáradságos és időt rabló. És esküszöm, kiegyeznék lényegesen kisebb "áru-bőséggel", ha korrektebb lenne a kereskedelmi morál.

      Törlés
  3. Az első témához, idézet a szövegből: "a magyarok hangosan, harsányan beszélnek – általában épp az anyanyelvükön –, így nem nehéz megállapítani, melyik nemzetiséghez tartoznak"
    Ettől a mondattól kicsit kiakadtam... mégis milyen nyelven kellene a magyaroknak beszélni, nem az anyanyelvükön? Egyáltalán nem hiszem, hogy a külföldiek nagyrésze felismeri a magyar nyelvet, pont az ellenkezője a tapasztalatom... "nem nehéz megállapítani melyik nemzetiség"... ekkor butaságot!
    Azon gondolkodom, melyik az a nyelv ahol a kenyérnek és az óvszernek hasonló a hangzása...
    A többi példa jellemző szerintem is.

    A második cikkhez: ez itt Németországban DETTO. Már alig találok terméket, ahol ne csíptek volna le a tömegből és árulják ugyanannyiért vagy picit drágábban. A Márkához képes így is dupla annyiba kerül minden.
    Ha a Te vérnyomásodat emelgeti az 599,- 699,- akkor mit szólnál nálunk az 599,99 699,99 "jobb" esetben 599,95 699,95 és társaihoz? :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán a szerző nem nemzetiséget, hanem nemzetet akart írni - mert hogy őszinte egyek, nekem is meglehetősen rossz tapasztalataim vannak külföldi útjaimat illetően honfitársaimról. Az Angliában élő ismerősöm, ha magyarok vannak a közelében, többnyire meg se szólal anyanyelvén, nehogy kiderüljön, ő is "ezekhez" tartozik. Persze jól tudom a németek, meg az angolok pl. Mallorcán viselkednek bunkó módra...Láttam pár filmet róluk.
      De az általánosítás veszélyes játék, ez is tény....
      Az árak variálása meg szerintem tényleg piszokság. Csakhogy "eltűrjük" - és emiatt aztán a kereskedők/gyártók ki is élvezik ezt az előnyt.

      Törlés