2015. július 31., péntek

Hát, ezt kár volt ide tenni….





Nem tudom, kinek az agyában fordult meg, hogy az Europa Cantat  „emlékművét” (vagy emlékkövét vagy mit) ennyire méltatlan helyre tegyék. Akárki találta ki, jobb lett volna egyet aludnia rá.  A szándék (= emlékmű-állítás  az esemény jelentőségét hangsúlyozandó) ugyan dicsérendő – de a „szobor” és a helyszín ? 
Hát pl. rá lehet ülni. Kétszer kell ránézni, hogy rájöjjön az ember mit is ábrázol. Előtte a kis táblát hétrét görnyedve nagyítóval célszerű elolvasni,  ugyanis, ha nem megfelelő szögben közelíti meg az ember a „művet” – annyira azért nem egyértelmű, hogy mit is ábrázol…
És akkor a környezetről szó se essen….
A sarkon „dolgozó” lányoknak igen kellemes pihenőhelye lehet.
Egyébként sajnálom  Miklya Gábort. Nem ezt érdemelte.





Találtam egy blogot....


Találtam egy blogot – kalandoztam benne. http://hasznaldfel.hu/2015/05/az-eger-esete-az-egerfogoval-avagy-a-kozombosseg-csapdaja.html  S mivel a napokban olyasmiről írtam (menekültek), mely téma lassan ijesztővé kezd válni, s amire igazából és őszintén nagyon nehéz válaszolni, mert az ember nem biztos még önmagában sem – hát valamiképp most ide illőnek érzem ezt a szöveget:

Az egér esete az egérfogóval – avagy a közömbösség csapdája


Mi közöm nekem ehhez?
Más nyomora nem a Tiéd – segítened sem kell neki, igaz? Hiszen mi közöd is lenne hozzá? Talán semmi. Vagy talán sokkal több, mint gondolnád…
Erről szól a most következő tanmese.

A kicsi egér figyelt. Közeledő léptek halk dobogása törte meg a hosszú csendet. A régi ajtó zsanérja halk nyikorgással engedelmeskedett a gazda határozott kezének. A férfi feleségével együtt lépett be a sötét kamrába, majd villanyt gyújtva egy kisebb dobozt tett le az asztalra.
„Hmmm… lássuk, milyen finom falatokat hoztatok nekem…” – gondolta magában a kicsi egér, izgatottan leselkedve a résen át. Ám széles mosolya hamar lefagyott az arcáról, amikor meglátta, hogy gonosz emberszabású lakótársai közel sem a jóltápláltságát tűzték ki célul.
„Most végre elkapjuk a kis szemetet!” – vette ki a dobozból elégedett vigyorral a gazda felesége az egérfogót.
„Ajjaj! Itt nagy gáz van!” – kapott észbe a kicsi egér, és kővé dermedve figyelte, ahogy az életére törő két hatalmas alak nevetve távozik az egérfogóval.
Miután a sokk hatásából magához tért, a jólelkű kicsi egér rögtön szaladt is értesíteni a tanya többi lakóját.
„Csirke, csirke! Egy egérfogó van itt valahol a farmon! Vigyázzunk nagyon, mert ezek meg akarnak ölni!” – cincogta kétségbeesetten a tyúkólba érve.
„Egér úr, ez igen szomorú…” – felelte a csirke a kapirgálás közben oldalra pillantva – Veszélyben az életed… De mi közöm nekem ehhez?” – tette fel a költői kérdést, majd közömbös arccal folytatta ténykedését.
A kicsi egér kétségbeesetten szaladt tovább a disznóhoz.
„Disznó uraság! Nagy baj van! Egy egérfogót láttam itt a farmon!”
„Szomorú hír ez, egér úr… kérlek tudd, hogy benne leszel imáimban.” – röffentette a disznó, majd visszahajtotta fejét a sárba.
A kicsi egér már csak tehénben bízhatott – ő nagy és bölcs és erős.
„Tehén asszonyság!” – szaladt oda hozzá levegő után kapkodva – „Egérfogót láttam! Egy egérfogót hoztak a gonosz kétlábúak! Ezek meg akarnak ölni!” – cincogta félelemmel teli szemekkel, szinte könyörgő hangon.
„Egér úr!” – bőgött fel a tehén – „Végtelenül sajnállak, de nekem ehhez semmi közöm.” – mondta apátiával áthatott hangon, majd csámcsogva folytatta a napi fű-adag betermelését.
A kicsi egér teljesen összetört. Közönyös társai cserben hagyták; egyedül kell szembenéznie az életére törő veszéllyel.
A nap lassan nyugovóra tért, és az éjszaka csendje a halál komor valóságát hozta el a kicsi egér szívébe. A kínzó éhséggel egyre nehezebben küzdött már, de a rettegés maradásra bírta.
„Nem bújhatok elő! Most nem!”
De érezte, hogy már nem bírja sokáig…
Lassan vánszorogtak az órák, mígnem egyszer csak a komor csendet éles csattanás törte meg.
„Végre megvagy, te kis nyavalyás!” – szaladt izgatottan a ház asszonya az egérfogóhoz. A gazda félálomban hallotta felesége távolodó lépteit, majd az ajtó halk nyikorgását… aztán egy hirtelen feltörő éles sikoly azonnal magához térítette. Az ágyból kipattanva egyből az egérfogóhoz rohant. Felesége a padlón feküdt összegörnyedve, a csapdában pedig nem a kiszemelt áldozat feküdt holtan, hanem egy kígyó farkára csapódott az rá. A gazda még az éjjel orvost hívott, de a kígyómarásra adott gyógyszer hatástalannak bizonyult: az asszony láza még harmadnap sem csillapodott.
„Egy friss házi csirkehúslevesnek segítenie kell!” – reménykedett a gazda, és a tyúkólból be is gyűjtötte a fő hozzávalót…
Teltek a napok, de az asszony állapota egyre csak romlott. Rokonok és barátok váltották egymást, és a gazda nem hagyhatta őket üres gyomorral – így hát a disznóól is hamar megüresedett…
De az asszony szervezete már nem bírta sokáig a harcot; a méreg erősebbnek bizonyult. Búcsúztatására összegyűlt az egész rokonság, és bár a tehén teje sokat ért a gazda számára, ennyi ember ellátásához a húsa is kellett.
A kicsi egér szomorúan leskelődött a résen át…
                                             **************************
Talán azt gondolod, Neked semmi közöd nincs mások problémájához. És talán elhiszed azt is, hogy a világ problémái tőled függetlenül keletkeznek vagy oldódnak meg. Igen, egy apró csepp vagy az óceánban; rengeteg dologra nincsen sem hatásod, sem rálátásod. De az óceán is csak apró cseppekből áll. Amit ma teszel – vagy épp nem teszel –, azzal nemcsak önmagadnak használsz vagy ártasz, hanem hatással vagy vele a körülötted élőkre is – és hosszútávon az egész világra.
A blogban itt a mese vége.

                                            ****************************

És most meglepődsz, ha saját szavaimmal folytatom ? Ugyanis  a meséknek igazából sosincs vége, csak abbahagyják a mesemondók. Mert folytathatnám a mesét úgy, hogy nagy bajban volt a gazda, rossz volt a termés, javát elverte a jég, ami maradt, azt kiszikkasztotta a nap. Sok gyereke volt, kevés gabonája. Az egér meg ugye szapora állát és ő is enni akar adni éhező gyerekének.

A gazda nem tudott máshol gabonát vásárolni a hiányzó helyett, mert szegény volt, s nem maradt pénze rá. Agyonnyomták a temetés miatti adósságok, meg a csillagokba vert árak. Úgy gondolta, menjen az egér a rétre, keressen magának ott fű-magokat – ne az ő egyre fogyó búzácskáját szemezgesse, aztán szaporodjon és 3 hónap múlva már nem két, hanem huszonkét egérmama fogja szétrágni a búzás-zsákokat.

És hamarosan megjelentek az egér rokonai, a patkányok is....

A gazda pedig állt, fogta a fejét és nem tudta, mit csináljon.

És akkor itt a mese folytatását abba is hagyom - habár lehetne tovább írni.   

Nem vagyok elég okos a helyes megoldást megtalálni. Miként a mondás is tartja, bármelyik ujjamat harapom, mindegyik fáj.
 
 

2015. július 30., csütörtök

A legkedvesebb nyári vadvirágom meg a pótkávé

Katángkóró

Ez a legkedvesebb nyári vadvirágom. Megterem elhanyagolt városi gyepen, útszélen, mezőkön, majdnem mindenhol jól érzi magát, olyan igénytelen, egész nyáron át virágzik. Állítólag már az ókori görögök, rómaiak és egyiptomiak is ismerték és használták.
Megjelenésre nem túl elegáns, vékony, kevés-leveles szárán ülnek a kis kék virágocskák – tényleg olyan „kóró”-szerű. A virág ehető, kék szirmai szépen díszítik az ételeket. Tőleveleit salátába, vagy szendvicsre szórva fogyasztják. A virágórák egyik legmegbízhatóbb tagja, reggel 7 körül nyílik.
„A katángkóró azonban nem elsősorban étrendi, hanem gyógynövény. A tejnedvet (laktucin) kibocsátó katáng cikóriasavban, flavonoidokban, nemes változata pedig inulinban gazdag. Fontos ásványi anyagokat (réz, vas, kalcium, foszfor) és vitaminokat tartalmaz. Mindenekelőtt étvágyserkentő, de elősegíti az epetermelést, csökkenti a trigliceridet és a koleszterint. Teáját régóta használják, a máj- és a veseműködést kedvezően befolyásolja.”

Nemesített változata a kávépótló cikória, melyet a 17. században kezdtek el termeszteni Európában. A napóleoni háborúk alatt (amikor Európába nem juthatott be „rendes” kávé) kezdték igazán értékelni és fogyasztani. A kávé ennek gyökeréből készült aszalás, pirítás, darálás után. Épp a napokban volt szerencsém megkóstolni a leveleit, barátnőm hozott messzi Franciaországból, s készített belőle salátát. (Ehetőnek minősítettem...) https://hu.wikipedia.org/wiki/Cik%C3%B3ria 



A malátát árpából, búzából, rozsból készítik. Ezeket a magokat vízben áztatják egy ideig, aztán csíráztatják. Amikor a magból kibújt csíra elérte a szem hosszának kétszeresét, a magokat megszárítják, megpörkölik és ledarálják. (Nagyon sokáig ezt nem is tudtam, azt hittem csak a magokat pirítják és darálják.)
Gyerekkoromban olyan kb. 5cm átmérőjű, 1cm vastag korong formában, egy  piros papírhengerben egymás mellé helyezve is került forgalomba - az alábbi képen látható. Szerencsére még találtam egy képet az akkoriban közismert Franck kávéból. (Feltalálójáról itt olvashatsz: http://postcardsshop.net/regi-markak-termekek-franck-kave-p-1240.html

  
Ezt a "kávé-korongot"  forró vízben kellett felfőzni, amihez a mi aranyos kis kézi kávédarálónkon átdarált pörkölt árpakávé is került. Volt a nagymamámnak egy kb. 1,5 literes, egy fülű kívül piros-zománcos fazeka, azt csak kávéfőzésre használtuk. Emlékszem, mindig kanállal kellet kevergetni, mert "szeretett" kifutni. Tudni kellett, hogy mikor főtt meg, s még kifutás előtt lezárni a gázt alatta.
Én ma is rendszeres cikóriakávé ivó vagyok. Szeretem. 





Idézet, infó innen: http://www.3szek.ro
http://www.huszadikszazad.hu/gazdasag/mibol-es-mimodon-allitjak-elo-a-potkavekat
Kép:
http://retronom.hu/files/images/franckkafe.jpg

2015. július 28., kedd

ULUPUH + ZSKN



Nem, ez nem a legújabb jelszavam a postaládámhoz - ne kísérletezzetek vele  :-)
Ez két betűszó (vagy rövidítés ? nem is tudom a pontos meghatározását...)  rögtön kiderült, mit jelentenek....
                                                      **************
Jobb ötlet híján vasárnap délután úgy döntöttünk barátnőmmel, lemegyünk a ZSKN-be. (Zsolnay Kulturális Negyed – írom annak, aki ezt a betűszót még nem ismeri.) Tudtam, hogy a rondanevű M21-es teremben van valami kiállítás, de túl nagy visszhangja nem volt, az egész neten ugyanaz a fránya 2 mondatos hír kering, azt  vette át szép kényelmesen mindenki. (Csak zárójelben mondom, szörnyen tud bosszantani az ilyen igénytelenség….)
A lényeg, hogy voltak ezek a művészek pár évvel ezelőtt már itt, (ULUPUH - kortárs horvát művészek csoportja)  most újra elhozták a sokféle alkotásaikat. Vannak jelmezek, és színpadi tervek, kerámiák, különleges ékszerek (?) és olyan nemtudommik, szóval modern izék.

Ha az ember nem Leonardo alkotásokat vár, akkor akár még el is szórakozhat. És nem tagadom, volt, ami kifejezetten tetszett - mert szörnyen tudom díjazni, ha valakinek eszébe jut olyasmi pl. hogy orvosi kesztyűkből készítsen báli ruhát. nemek 100 évi fejtörés után sem lenne ilyesféle gondolatom...De a kalitkába zárt netező is jó gondolat. 
Az alábbi sorozatban a 3.kép volt nálam a nyerő - ide többször is visszamentem, és minden alkalommal "mást láttam" bele/benne....
S mivel én elég nyitottnak érzem magam az ilyesmire, nem is ért csalódás. 250-ért láttam milyen 'játékokat' készítenek mások, mint műalkotást, és ráadásul a légkondi miatt kellemes környezetben lehettem. Jaj, ki ne feledjem, a legfantasztikusabb az volt, hogy valamelyik installáció melléklete madárcsicsergés volt. Szóval, ha lehunyom a szemem, jobb lett volna, mint az erdőben sétálni – legalábbis a madarak miatt – ott nem hallhattam volna ennyi madárdalt s ma délután biztos melegebb is volt ott, mint itt.

Hála az égnek, megint jó időben mentünk, vasárnap délután egyetlen ember nem volt rajtunk kívül. El is gondolkodtam, hogy csak én vagyok MINDIG ilyen szerencsés, vagy a világ tesz erre az egész M21-re, és a benne látható dolgokra.
A gyanú most is él bennem… Ugyanis nézelődés után gondoltuk, megeszünk egy fagyit. Hát az étterem zárva, a cukrosbolt zárva – igaz, a bábszínháznál állítólag volt fagyi, de ott olyan negatív élményeket szereztem, hogy valószínű oda nem fogok még egyszer betérni…
Hát így…így várja a híres-neves Zsolnai negyed 2016-ban, nyári kánikulában, a véletlenül odatévedt vendégeket…
Nem voltak sokan….




  



2015. július 27., hétfő

Ismerted ezt a verset ? – Én ezt se….





A vers már tavaly íródott, de én most találtam rá.

Király Gábor: A másik oldal

Szóltam, hogy jönnek a fasiszta celebek,
szóltam, hogy nem lesz jó, ha a szart lenyeled,
szóltam, hogy ki fogják lopni a szemedet
azt mondtad, nyugalom, ezek nem ilyenek.

Szóltam, hogy nem lesz se földed se hiteled,
szóltam, hogy bilincsbe verik a gyereked,
Szóltam, hogy leköpnek költői esteden,
azt mondtad, nem kéne ördögöt festenem.

Szóltam, hogy be fogják mocskolni apádat,
szóltam, hogy elő lesz írva az alázat,
szóltam, hogy nevükre íratják hazádat,
azt mondtad, nem eshet meg ez a gyalázat.

Szóltam, hogy több lesz az erőszak szervezet,
szóltam, hogy lapít majd minden szakszervezet,
szóltam, hogy lesz majd itt bankszámla-zárolás,
azt mondtad, unalmas már ez a károgás.

Szóltam, hogy te leszel hibás az árvízért,
szóltam, hogy nem kapsz majd gyufát se száztízért,
szóltam, hogy rajtad verik le a havazást,
azt mondtad, hagyjam már abba a savazást.

Szóltam, hogy viszi az egyház a sulikat,
szóltam, hogy mérnökök helyett majd kulikat
képeznek ezerrel, s bezárják a gyárat,
azt mondtad, ilyen a kereslet-kínálat.

Szóltam, hogy felbontják mindegyik leveled,
szóltam, hogy feltörlik a padlót teveled,
szóltam, hogy nem lesz a várad a te házad,
azt mondtad, béke van, nyugi, ne parázzak.

Azt mondtad, nem érint téged, ha úgy lesz se,
azt mondtad, „véggye meg magát a férgesse”,
azt mondtad, ráérek, elhiszem, ha látom,
így jártál, megszoptad, édes egy barátom.

http://nepszava.com/2014/01/velemeny/kiraly-gabor-versei-viragzik-a-politikai-kolteszet.html
Kép: Kép: http://www.gyea.hu/vezetoink.php

2015. július 26., vasárnap

Ezen élek....






Napok óta nem volt kedvem, erőm a főzéshez sem. Viszont  mégis csuda-finomságokat ettem. Végre beindult (habár a tavalyitól messze elmaradva a mennyiséget tekintve) a saját kerti paradicsomom, a kis tányéron a tegnap esti szüret eredménye látható. Itt járt egy barátném, hozta a barackokat – ez már a „maradék” – abból se tudok eleget enni…. Minden nap eszem egy csomó dinnyét, ami nagyszerűen teletömi a hasamat és ráadásul aggódnom sem kell, hogy hizlal.
A kukoricára azért ezt nem mondhatom, hiszen a cocák is ezt eszik… de én mégis nagyon szeretem ilyenkor, amikor még zsenge, tejes-édes. Gyorsan és könnyen „párolog”  ezért nem is veszek 3-4 csőnél többet - egy már hiányzott a kép készítésnél :-). 
Ami a vicc a dologban, hogy a macskák is szeretik, szóval ezen osztoznom kell.
Nem rossz étrend ez,  gáz- és víz-takarékos, mert se főzni, se mosogatni nem kell.

Hát így múlik erre mifelénk a nyár. És az éjjel végre megérkezett a hűvösebb levegő. Majd csak kibírjuk még valahogy az augusztust.

2015. július 25., szombat

A világ vallásairól....



Természetesen nem tudom ellenőrizni, hogy a videóban láthatók igazak-e – de hihetőnek tartom. Azt se tudom, miképp, hogyan is készítették, hogyan „számolták ki” az egyes történelmi korszakokban élt emberek vallási irányzatait.
De érdekesnek találtam s nem biztos, hogy mindenki látta. Ezért került ide: 




Bizonyára hallottátok a hírt, hogy tegnap Törökország támadást indított az IS állam által elfoglalt városok ellen....Nos, ne legyen igazam, de bizony én félek ennek következményétől. Még emlékszem a történelemórán tanultakra. Szarajevóban csak egy lövés dördült el, mégis abból lett  az első világháború...
http://mno.hu/hirtvkulfold/osszehangolt-tamadast-inditottak-az-iszlam-allam-ellen-1293916

2015. július 23., csütörtök

Mese a fákról és egyebekről….




Az abszolút semmittevés napjait élem. Se kedvem, se erőm, se ötletem, se esemény.
Reggeltől estig vagy gépezés, vagy olvasás, vagy tévézés…. Az idő és a meleg nem akar múlni.

A reklámok között ma láttam egyet, amiről viszont beugrott egy saját nyári, gyerekkori emlékem. Igaz, nekünk nem volt a kertben a fára épített „bungalónk” (mint a reklámbeli gyerekeknek) – de a kertünk nagyobb fáit viszonylag kicsi korunkról fogva megmásztuk. A mai napig örömmel gondolok vissza erre. Igenis sikerélmény volt, meg öröm, és büszkeség, mert kellett ügyesség és bátorság ahhoz, hogy felkapaszkodjunk a hatalmas fák ágai közé…

A kapu mellett a legelsők a fenyők voltak. Az egyiknek az alsó ágai le voltak vágva, arra nem lehetett felkapaszkodni, de a másikat számtalanszor megmásztuk, dacára, hogy a mászások után muszáj volt lebenzinezni a kezünket, annyira ragacsos lett a gyantától. Ez volt az a fenyő (emlékeim szerint mintha ezt írtam volna már valahol….) aminek egyszer karácsony előtt levágták a tetejét. Nagyapám pedig egy oldalág felhajtásával új „csúcsot” ügyeskedett neki. Azóta is csodálom azt, aki egy kutyás házba be mert éjjel lopózni (igaz, lent a kerítésnél volt a fenyő, a kutya meg fent a háznál az óljában) – felmászott, lefűrészelte, (nyilván) ledobta, majd továbbállt a zsákmánnyal. Nem volt félős ember.




A kerítés közelében volt még egy meggyfa, azt mondták rá „spanyol meggy” – hogy valóban az volt-e nem tudom. De mindig igen sok és szép nagy szemű termése volt.
Ez alatt vágták le mindig a disznót…emiatt aztán valahogy nem kedveltem – habár szegény fa nem tehetett erről a kiválasztott szerepéről.





Aztán kicsit feljebb volt egy óriási búzakörte-fa. Hatalmas, vastag, kényelmes ágakkal, mint fotelba, úgy lehetett az elágazókba beleülni. Amikor érett ez a körte – amit a mai napig nagyon szeretek, mert bár aprócska, de nagyon jóízű, - ráálltunk az egyik alsóbb ágra, kicsit ugráltunk rajta aztán máris lehetett lemászni és összeszedni ami lepotyogott.





Majd a kajszi következett. Nagyon szerettem tavasszal, amikor tömve volt illatos virággal….aztán nagyon haragudtam rá, amikor végülis egy szem kajszi se termett rajta. Én nem tudom, a kajszi miért ilyen, de talán a virágzás idejével, a beporzással kapcsolatos ez a dolog. Egyik évben majd leszakadtak az ágai, annyi volt rajta, aztán más években meg semmi. Erre a fára egyébként nem másztunk fel soha, azt hiszem, olyanok voltak az ágai, hogy nem is lehetett….



Majd a ringló következett. Olyan ringlót, mint ami ezen termett,  én mostanában nem is látok – kerek volt, zöld és amikor megérett, s beleharapott az ember gyereke, a mézédes lé, lecsordult a szánk szélén. Ehhez is fűződik egy sztori: hintázás, ugrálás közben letörtük az egyik vastagabb alsó ágát. Nagyon féltünk öregapám büntetésétől ezért az ágat valahová eldugtuk (vagy átdobtuk a szomszédba ? már nem is tudom), aztán a friss törés-felületet sárral bekentük, hogy ne legyen annyira feltűnő…. Csak két buta kisgyerek gondolhatja, hogy ezt egy felnőtt nem veszi észre…Észrevették. Kaptunk is érte…

Az út másik oldalán volt a télikörte fa. Erre se másztunk, de két dolog miatt nagyon szerettem: egyrészt a legcsodásabb szín-kavalkádot produkálta az őszi leveleivel. Rengeteget préseltem le belőle és csináltam ilyen-olyan díszeket a levelekből. A másik ok maga a termése. Még zölden, kemény állapotban szedték le, felvitték a kamrába, s télen, amikor beért, besárgult és szaftos, csodás, illatos gyümölcs lett belőle.




A ház előtt a hatalmas tuja állt, dupla törzsű – de igazán nem volt alkalmas a mászásra, részben mert az ágai nem vízszintesen, hanem inkább függőlegesen, a törzzsel párhuzamosan  álltak, másrészt kellemetlenül szúrós volt a törzsén a kérge. Ide elbújni volt jó, öcsém itt ijesztett rám egyszer, amikor a szomszédban voltunk Belfegort nézni - amikor nekünk még nem volt tévénk.
(Mellesleg csak úgy elgondolom, mi lenne, ha egy mai fiatal visszarepülne egy picit a hatvanas évek elejére ? Az utcában talán egyedül a D. néniéknek volt tévéjük. Este a főműsort székről, sámliról, ülve-állva többen néztük…És szerintem ámulattal…Hej, de más világ volt.)







Volt még az u.n. „fölső udvaron” egy óriási birsalma fa is. Ez is „kétszer szerettem” – tavasszal gyönyörű halványrózsaszín és illatos virágai voltak, őszre meg beértek az óriási szőrös birsalmák, amiből csodálatos birs-sajtot, meg még csodálatosabb birs befőttet csinált a nagymamám.










Csúnya dolog lenne, ha nem említeném meg a hegyoldalban, meg lentebb, a kerítésben „csak úgy magától” növő szilvafákat. Ezek ugyan famászás szempontjából érdektelenek voltak, node szilvalekvár főzéskor !!! Akkor aztán volt értékük ! Hatalmas üstben keverték-kavarták egy álló napig a lekvárt, aztán cserépköcsögbe téve akár 1-2 évig is elállt volna a sűrű csodás massza – már ha nem ettük volna meg előbb….






Utoljára hagytam az igazi kedvencemet a hatalmas diófát – ami végülis a mai reklámról jutott eszembe. Olyan hatalmas volt, hogy beárnyékolta a ház előtti nagy udvart. Ketten alig értük át a törzsét. Nyáron a konyhából kivittük az asztalt és ott, alatta  ebédeltünk.
De jó is volt, amikor még sokan ültük körül az asztalt…
Ezen a diófán számtalan boldog órát töltöttem, nem tudom megmagyarázni,  miért épp ez volt a kedvencem a sok felsorolt közül. Ha most elgondolkodom ezen, talán azt mondanám, valamiféle nyugalom, biztonság áradt ebből a fából. Valami, amit soha máshol, máskor nem éreztem…60 év múltával is jó visszagondolni rá. Szívesen ücsörögnék ott most is egy csillagfényes nyári éjszakán….

Ha eddig nem derült volna ki, mondom: a Paradicsomban töltöttem a gyerekkoromat.

Képek:


2015. július 22., szerda

2015.07.22.14.50 - keleti ablak

Hajnalra, hajnalra, kinyílott a hajnalka….

Utólagos bejegyzés: Most - hogy ennyien írtátok, hogy az én gyomirtó keverékem  nem valami biztonságos szer - utánanéztem a neten. Háááááááát.... végülis VAGY ecet VAGY hipó szerepel... Sehol se találtam a kettőt együtt. Hogy én ezt honnan szedtem ? Nem tudom. Szóval legyetek óvatosak a kísérletezéssel, a gyom ugyan garantáltan kipusztult - mint a képen is látható, de talán tényleg elég lett volna csak egyik vegyszer....



Hát persze nem a hajnalka nyílott ki, mert az nincs nálam és a flox se ma hajnalra nyílott ki, de miután elkészültem (¼ 6-ra) a kert megöntözésével, nagyhirtelen egy illat-áram kúszott az orromhoz, amikor ellépdeltem a floxom előtt. Ezért úgy gondoltam, megérdemli, hogy megörökítsem.




Idén talán még magasabbra nőtt, mint szokott, igaz, tavasszal kapott egy kis erősítőt, amit most meghálál. Szeretem őt is, meg a mellette lévő, már levirágzott (ezért nincs kép) szappanfüvet, mert néha, valami varázslat folytán szinte „ontják” az illatukat. Nem tudok rájönni, mi ennek az oka, az én orrom, vagy a levegő járása, de valahogy nem egyformán illatoznak.

Mivel a macskák igen szeretnek hajnalban kint ücsörögni az utcán, (amikor se ember, se autó, - s újabban mivel drasztikusan elzavartam őket - se a cigány-kutyák nem járnak erre mifelénk) míg ők terepszemlét tartottak, én is megnéztem tegnapi gyilkos tevékenységem eredményét.



A neten találtam, de ezek szerint igen hatásos, mindenkinek csak ajánlani fogom/tudom ez után az alábbi pofonegyszerű gyomirtót: hipó és 20 %-os ecet 1:1 arányú keveréke. Egy nap alatt megöli szegény gazokat…
Most csak a járda repedéseiben nőtteknél alkalmaztam, de legközelebb az esővizes árkot is bepermetezem ezzel – hogy legalább a mi házunk előtt ne kelljen a kiskéses szegénylegényeknek (=közmunkások) kínnal-keservvel kikapargatni a gyomokat.
(Csak zárójelben: mondjon és gondoljon bárki bármit, hát igenis megalázónak tartom, látva ezt a munkálkodást. 2015: kiskéssel vakargatjuk a gyomot a vizesárokból…mert Magyarország jobban teljesít !!!!)

No ez a mai reggel krónikája. Dögmeleg lesz ma is. Lassan becsukom az ablakokat, ajtót és megkezdem a várakozást a holnapi reggelre...
Figyelmetekbe ajánlom az időkép ma reggeli cikkét: https://www.idokep.hu/hirek/az-idei-legmelegebb-elso-felev-a-foldon

2015. július 21., kedd

Az én receptem

Hőség ide, lustaság oda, most van itt az ideje bizonyos "eltevéseknek". Miután elkészítettem az idei első nagyobb adag töltött paprikát és lefagyasztottam, jöhetett a másik nyári feladat.

Látom, hogy a neten számtalan „házi” vegeta-recept van fent, de azért beszámolok az enyémről is. Tegnap szinte  egész délelőtt ezzel „szórakoztam”. Viszont egy évre elegendő van most. 
(Csak zárójelben mondom, én ezzel a lereszelt trutymóval és a csontokkal, megfőzöm a levest, leszűröm és külön, ezután főzöm bele az általam nagyon kedvelt sárgarépát, vagy később a tésztaféléket, és a végén teszem bele a petrezselymet, vagy snidlinget, frissen. Ill. ha ezt "alaplevesnek" használom, akkor ebbe a leszűrtbe teszem bele a továbbiakat. pl. karfiol, karalábé, stb.)

2 kg. sárga répa
1 kg fehér répa,
6 zöldpaprika (magostól)
1 nagy zellergumó,
1 nagy karalábé
4 nagy hagyma
1 közepes cukkini
6-8 gerezd fokhagyma
fél karfiol
De igazán pontosan és dekára semmit se mérek, csak a répákat.
Ehhez a mennyiséghez (kb. 5,5 kg volt) én 1,1 kg sót tettem.
Jól összekevertem és kb. fél órát állni hagytam. Ekkor tettem üvegekbe és máris mehetett a spájzba.  
Én nagyon szeretem és ami fő, tudom mi van benne !

Sajnos a ledarált állapotról elfelejtettem képet csinálni :-(



2015. július 19., vasárnap

Magyaregregy - Kárász


Nem tudom hányadszor jártam Magyaregregyen, de sokadszor. Szinte minden nyáron eljutok ide, sokszor írtam is már róla, majdnem ide költöztem egyszer rég – szóval nem idegen vidék.
Máskor is láttam én a PMH előtti bányász szobrot, de valahogy sose jutott eszembe megállni és lefényképezni. Mivel azonban most a barátnőm – akivel Kárászra mentünk - megállt az egregyi kis boltnál vásárolni valamit, én kiszálltam és megörökítettem ezt a szobrot – utóbb arra is gondoltam, jó hogy lefényképeztem, hátha nem fog ez örökké ott állni.

Én a „Bányamentő” címet adtam neki – de se az alkotót, se az igazi címét nem tudom. 1987-ben állíttatta a magyaregregyi bányászok emlékére a „Baráti kör” a Mecseki Szénbányák segítségével – ez olvasható a táblán, de semmi több. Ahogy megkerültem a szobrot, láttam, hogy a szú már megkezdte munkáját, és valószínűnek tartom, hogy ez rajtam kívül az égvilágon senkit nem érdekel, mert ha érdekelne bárkit is, már tett volna valamit annak érdekében, hogy megóvja ezt a szobrot.  Kissé csalódott voltam, ámbár nem is tudom, miért, annyira tipikusan magyar jelenség ez. Nem igazán becsüljük, óvjuk, amink van. A bányászokat (a földön és a föld alatt is) – szétrágják a férgek…  




Aztán Kárászon (ez volt az úti cél) sajnos nem tudtam megnézni az Erdőkóstoló által ajánlott kiállítást (habár nagyon szerettem volna, s kíváncsi is voltam rá) 
http://erdokostolo.blogspot.hu/2015/07/a-termeszet-izei-kiallitas-karaszon.html A megadott telefont ugyanis nem lehetett se pénteken, se szombaton elérni, mint megtudtam, azért, mert a tulajdonosa „lement a Balatonra”.
Jó, hát kiállítás törölve – bár őszintén sajnálom. Akkor menjünk a kálváriára, ott felrakták a képeket s arról nincs fotóm. Hát, ott is meglepetés ért, mert a „csendhegyek”-ben  ugyan láthatók a képek, de amikor oda feltettem,  még csak félig volt kész a kálvária. Emiatt én úgy gondoltam, hogy olyan „szabvány kálvária-méretű” (?) képekkel fogok találkozni az oszlopokon (melyek egyébként a régi temetőből áthozott síroszlopok) Nos nem, a képek A/4-es méretűek, szabályosan elvesznek, eltűnnek az oszlopok tövében.


Hát ezt az utat valamiért nem kísérte siker. Egy jó dolog volt, visszafelé az egregyi kocsmában (vagy cukrászda?) igen finom fagyit ettünk. No persze nem ott készítik, dobozosból mérik, de hát ettől függetlenül jó volt, és vettünk a már „hagyománnyá vált” frissen sült kis kiflikből is párat.
Az egregyi völgy pedig minden fentebb írt negatív élményemtől függetlenül csodálatos…..

2015. július 17., péntek

Pékárú




A nagy  áruházak közül hozzám a legközelebb történetesen egy Penny esik, leggyakrabban ide járok. Ugyan, amit mondani akarok, az nem hiszem, hogy csak pennys jelenség – de hát itt láttam és esküszöm, nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne szóljak rá a korombéli öregasszonyra.

Mostanság már mindenütt kapni friss pékárút, amit helyben sütnek. Van választék bőségesen. (A minőségről, összetételről most ne essen szó...) Az egyik nagy  rekesz tele zsemlével, a másik kiflivel. Öregasszony – kezében zacskó – áll a rekesz előtt, és belenyúlkál. És fogdos. És nyomkod. És kivesz. És betesz… És nekem emelkedik a gyomrom, mert olyan hülye vagyok, hogy elképzelem, mit csinálhatott azzal a jobbik kezével mondjuk – legyek hozzá kedves, csak - a ma reggeli mosakodás óta…Hadd ne kelljen részleteznem a gondolataimat.

Igaz, én sosem veszek a boltban ilyen készen sütött süteményeket….de más azért vesz. És másnak joga lenne higiénikusan tárolt áruból válogatni. Azt én nem tudom, miképp lehetne ezt technikailag megoldani – arra ugyanis nem látok esélyt, hogy az amúgy is kevés eladói létszámból egy embert – felügyelőként – még ide állítsanak. (Amúgy is sajnálom szegényeket… Ugyanaz a dolgozó árufeltöltő, vagy pénztáros, vagy kenyérkiszedő, vagy épp feltörli a leesett befőttesüveg tartalmát, vagy visszaveszi az üres üveget…szóval pennys alkalmazott se szívesen lennék..)  
Tehát nincs ötletem, mit kéne tenni – de ez, így – undorító…..





2015. július 16., csütörtök

Fantasztikus 7 perc.



Annyira felvillanyozott tegnapelőtt az a 9 éve utazó kis szonda, hogy a neten ilyesféle témák környékén csavarogtam. (Bocsánatot kérek attól, akit ezek a témák nem érdekelnek, de nekem most ezzel van "tele a fejem"...)
Egyébként olvastam még egy érdekes hírt: http://www.hirado.hu/2015/07/15/hazatelefonalt-a-pluto-szonda/ 
Találtam ezt a videót is, ami ijesztő, hihetetlen, de egyben csodálatos is. Hallgassátok meg és gondolkodjatok el – hogy mi minden létezik/létezhet még „rajtunk” kívül, amiről halványlila fogalmunk sincs. Az agyunk szerintem nem is képes felfogni bizonyos dolgokat – bár néha talán jobb is. (Hogy őszinte legyek, a Föld hangja sem tűnik nekem valami túl barátságosnak….de ez egyéni vélemény….)




Egyébként ide teszek még egy képet. A Föld ekkora a Szaturnusz környékéről nézve, vagyis ekkorának látta  a Cassini. (Kérdés önmagamhoz: akkor mekkora vagyok én ????) Hát… valahogy ez az egész „mindenség” olyan felfoghatatlan….legalábbis  számomra….