2015. július 5., vasárnap

„Idegenek az éjszakában”


Napok, hetek óta befelé rágom magam, KELL hogy írjak róla, felvállalva a következményeket.  (? Persze, ugyan  mifélék lehetnek? Nem vagyok én senki, csak egy öregasszony, akinek a véleménye nem sokat számít. De azért van.)
A (talán) mindenkit foglalkoztató bevándorló-kérdésről gondolkodom intenzíven jó ideje. Melyik oldalra álljak ? Mi a helyes ? Mi az igazságos ? Mit kellene, vagy lehetne nekem tennem?

A legelső kérdés, amit morfondírozásaim során feltettem magamnak, ez: valójában ki a magyar ?
Kezdem ott, hogy a történészek, nyelvészek és mindenféle -észek képtelenek közös nevezőre jutni, honnan is jövünk mi „magyarok” ?  Egy azonban biztos, hogy nem itt a Kárpát-medencében a Jóisten által elvetett magból hajtott ki egy nép, akik ettől fogva magyaroknak nevezik magukat. Még akkor se így van, ha vannak, akik nagyon óhajtják sőt hiszik is ezt.....

„Kik éltek a honfoglaló magyarság ideérkezésekor a Kárpát-medencében? Hunok? Szlávok? Avarok? Vagy egy már korábban betelepedett magyar törzs sarjai? Naivság azt hinni, hogy az őseink által megszállt terület néptelen vidék volt a IX. században, hiszen Vértesszőlős környékén már négy-ötszázezer évvel ezelőtt is vadásztak emberek, a világ egyik legrégibb emberlelete pedig Rudabányáról került elő…… 
A honfoglalás hosszabb folyamat - olvasható az 1981-ben kiadott magyar történeti kronológiában. - Eseménytörténetét, a Kárpát-medence területének megszállását ma még nem tudjuk hitelesen ábrázolni. Annyi azonban valószínű, hogy 896-ban az északkeleti Vereckei-hágón át és kisebb részben az Al-Duna vonalán ment végbe a honfoglaló magyarság benyomulása a Kárpát-medencébe."  
 (A szó kiemelése tőlem, mert ugye,  egy bekezdéssel feljebb még kérdéses, hogy kik is jöttek, itt meg már kiderül:”magyarok”….)
Na ugye….
Tehát az elsők is „jöttek ide valahonnan”.
Jó. Elfoglaltuk ezt a hazát,  majd kalandoztunk kicsit erre-arra.
Érdemes megnézni ezt a térképet: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_kalandoz%C3%A1sok


És mit is kerestünk egész Európát bejárva és frászt hozva az ott élőkre ???
Nem hiszem, hogy – miképp mostanság - munkát keresni mentek nyugatra őseink….

Aztán lecsillapodtunk, s Szilveszter pápa  István fejére tette a koronát, s onnan kezdve az ország bekerült hivatalosan is a  keresztény európai királyságok közösségébe.
Jó, tehát mondjuk, hogy aki 1000 után itt született, az nevezheti magyarnak magát. Ha…
Ha apja, anyja magyar. Mert magyar-e az, akinek  aztán pár száz évvel később egy török vitéz lett az apukája véletlenül ? És annak a gyermeke, aki esetleg cselédként szolgált az osztrákoknál és a főhercegúr sikerített neki egy kisbabát ? Az milyen  nemzetiségű lett ? Osztrák ? Vagy anyai jogon mégis inkább magyar ?

Aztán – és ez itt már az én személyes történetem ! - én milyen nemzetiségű vagyok ???? A családfakutatás dokumentumai szerint egy ősősősősöm Kréta szigetéről menekített görög, de valamiképp a szerb Orbrenovics Milos (vagy a felesége ? már nem is tudom pontosan, elő kellene venni a családfát….) is „közülünk” való. Apai nagyapám mégis valahol Lengyelországban született, apám meg a véletlenül a Magyarország része maradt Makón… mert nem csatolták Szerbiához…. Aztán hát itt a teljes anyai ágam, csupa csupa Mária Terézia által betelepített sváb !!! Hányszor emlegettem már őket….Vízimalmos molnárként kenyérlisztet csináltak a „magyaroknak”. Arra kellettek, arra jók voltak.

Kérem szépen bennem egy csepp „ősmagyar” vér nem csörgedezik – erre akár esküt is tehetek… Akkor most én nem vagyok magyar ? Én idegen vagyok itt ?  És takarodjak de azonnal „haza” ?
És tessék mondani, hol az én hazám, ha harmadíziglen itt születtek már az őseim is ? És hol lennék, mi, vagy ki lennék én, ha az 1800-es években a Dunára kifüggesztették volna a táblát: „Idegenek menjetek haza – ez nem a ti országotok !!” ??  Vagy akkor olyan táblák voltak kifüggesztve, hogy „Ha Magyarországra jössz, akkor a magyarok HELYETT is kell dolgoznod”?
Szerinted ma Magyarországon hány „tiszta” magyar él ??????????

Tudathasadásos vagyok ebben az egész kérdésben. Tudom, látom, hogy halódik ez az ország – és most nem térnék ki arra, hogy mindez kiknek/minek köszönhető. Sokaknak és sok mindennek. De azt is látni kell, hogy vannak nálunk sokkal, sokkal rosszabb helyzetben lévők, mondhatnám tragikus helyzetben lévők és érdekes módon ŐK IS emberek, habár nem nagyon tekintik őket annak. Néha egy talált kutya több megértést kap, mint egy csontsovány néger.

Tudom, nagyon összetett a helyzet, napokig lehetne róla vitatkozni és mindkét oldalnak, az ellenzőknek és a pártolóknak is meglennének az érveik. Még az idegenkedést, vagy akár a félelmet  a másféle vallástól, szokásoktól, viselettől, sőt a bőrszíntől is megértem.
Ám azt gondolom, a legislegnagyobb baj  a bizonytalanság. Hogy senki sem tudja, kik azok, akik menekülnek és miért ? Ugyanis mondani bárki, bármit mondhat – ellenőrizni azt itt bizony senki sem tudja. És azt hiszem, ez az oka a bevándorlóktól való félelemnek.
Ha a világ dolgai olyan egyszerűek lennének, mint amilyenek soha, akkor nem lenne ekkora a baj. Ha garantáltan az éhhalál elől menekülne mindenki, és „TUDNÁNK”, hogy ott, abban az országban kipusztult az utolsó egér és fűszál is – akkor más lenne a helyzet. De nem így van. Az ember a leggyanakvóbb állat, mert van fantáziája.

Persze tudom én, hogy van épp elég baj a szegény magyarokkal is. Igen, tudom, nagyon is tudom, hogy az országban milyen nyomor van egyes helyeken, hogy ott (is) kellene segíteni. De a magyarnak legalább „hazája” van – akármilyen ócska is. A menekültnek az sincs.

Nem tudom, mit kellene/lehetne tenni annak érdekében, hogy valamiképp mégicsak segítsünk rajtuk. Nem tudom, mit tehetnék én… Pedig nagyon érzem, hogy a tehetetlen szemlélődés árt nekem.
Szégyellem miatta magamat.

(Zárójelben  még csak annyit szeretnék kérdezni, te mit tennél, ha menekülnöd KELLENE ???? Mert ha abban a reményben ringatod magad, hogy ilyesmi egy magyarral soha sem fordulhat elő – akkor meglehet, egyszer majd meglepetés ér téged, vagy valamelyik utódodat…. Csak egy lehetőséget említek: leáll a Golf áramlat és egy újabb kis jégkorszak takarja be hóval Európát.  Vajon mit érzel majd, ha ott, ahová nagy nehezen eljutottál, a mi plakátjainkhoz hasonló (persze nem magyarul írt) „üdvözletek” fogadnak ?
S talán - nagyon halkan még annyit tennék hozzá, hogy figyeld meg, mit mondanak az országhatárunkon belüli, illetve az azon túli emberek a téma kapcsán az alábbi riportban...)




22 megjegyzés:

  1. Ahány nézőpont, annyi vélemény, megannyi ütközőpont. Nem tudunk elég okosak lenni, a kérdés túl összetett és nem "számolunk" a későbbi következményekkel.
    Mindenkinek lehet némi igaza, de az is tény, hogy a félelem/tudatlanság információhiányból fakad.
    Azt gondolom nincs ember a földön, akinek lenne mindenkire néző jó megoldása. Valaki mindig szenvedni fog. Így megy ez már evezredek óta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tökéletesen igazad van és épp ez az, ami érthetetlen számomra. Miért nem találunk megoldást bizonyos dolgokra ? Mert nem akarunk, vagy mert nem tudunk ? Avagy egyszerűen azért mert nincs is "jó" megoldás. No de akkor itt a "teremtésben" valami el van rontva. Avagy bennünk...avagy nem tudom.
      És hogy én nem tudom a választ, az még nem baj, de a hatalommal rendelkezők sem. Vagy ha van valaki aki tudja, az nem osztja meg velünk, mert talán nem áll érdekében ? Nincs válasz a kérdéseimre.....
      Ilyen töprengéseim után szoktam azt gondolni, hogy tán mégis jó az a strucc-politika, hogy CSAK a jóról beszéljünk, mintha a rossz nem is létezne. Aztán a "dolog" majd megoldódik valahogy...
      De hát "csak'"ennyire van lehetőségem? A fejem homokba-dugására ? Elég szomorú....

      Törlés
    2. Nem gondolom, hogy homokba kell(ene) dugni a fejünket. Már az, hogy a témával foglalkozol nem az. De vannak dolgok, amit egy fecske alapon nem tudunk megoldani és nem csak azért, mert hiányzik az összefogás... talán, mert tényleg van egy gomb amit megnyomtak... (?) http://vilaghelyzete.blogspot.de/
      Nem tudom.

      Törlés
    3. Az a bajom, ha mindenki azt érzi, hogy "nem tudja" mit tegyen, mi a helyes - akkor kitől várjuk a megoldást, a cselekvést ? (Akár pozitív akár negatív eredményűt) Mert "csak úgy magától" nem mindig oldódnak meg a dolgok....

      Törlés
    4. Még mindig e témához:
      http://adatlistazo.hu/menekultek/

      Törlés
  2. úgy érzem, ilyen kérdésekben egyszerűen nincs jó vagy rossz válasz...mert nem átlaghelyzetre, nem átlagemberekről átlagvéleményre van szükség.
    Konkrét ember konkrét cselekvése hoz véleménykészségre. Engem. Tenni is csak úgy tudok.
    Nem szeretem, hogy (ilyen-olyan) "helyzet", ilyen-olyan kérdés van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg egyetértek. De én, személy szerint én, mégis mit tudnék segíteni ? Hiszen már egy kutyát nem merek magamhoz venni.....És komolyan mondom, elgondolkodtam a dolgon: ha fiatalabb lennék, most lenne-e bátorságom pl. egy apátlan-anyátlan menekült gyereket, vagy egy fiatalt befogadni ?
      (Arról most ne essen szó, hogy nyilván piszkosul meg van/lenne a dolog nehezítve. Hiszen még a "hivatalos" örökbefogadás se áll másból, mint évekig tartó papírmunkából....)

      Törlés
  3. Nekem is állandóan ez jut az eszembe : mi lesz,ha esetleg nekünk is menekülnünk kell-ene?
    Csak közben sajnos nem csak azok jönnek,akiknek valóban jönniük kell,hanem kalandorok is,ők azok azt hiszem,akik bajt kavarnak ,ezzel rosszat hozva az igazán rászoruló menekültekre.
    Nagyon nehéz téma és fájdalmas....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor befejeztem a szövegem írását, az utolsó bekezdésnél magam is elgondolkodtam, érezve, hogy nem egészen jó példát hozok elő. Ugyanis más lenne a helyzet, ha "tudnánk", hogy minden menekült valóban életveszélyből menekül.De - gyarló az ember - kétszeresen is. Egyrészt bizalmatlanok vagyunk, mert ismerjük "magunkat" másrészt azt is tudjuk, hogy nem minden menekült jön olyan helyszínről, helyzetből, ahol az élete forgott kockán. (Ámbár: ez is nehéz téma, annyira szívesen beszélgetnék ilyesmikről valakivel: mi is az ember számára az igazi "szükség helyzet" ??? Mikor lehet azt mondani, hogy "nincs tovább?" - innen el kell mennem...)

      Törlés
  4. Minden bizonnyal "magyar tv." műsorokat nem nézel (vagy alig) - nem Facebookozol.. és hogy "milyen" újságokat olvasol - az is legyen a "te bajod." Természetesen nem árt a "múltat ismerni," -( csak - valahogy - kissé felesleges ehhez a témához kapcsolni. ( nem részletezném - de kedvelt mondásom : más idők voltak azok... ) [ "Kavics" említi az "információhiányt"...én hozzátenném : a "sok információ" sem a legszerencsésebb,- főleg akkor, ha elég sokan vannak, akik "mindent képesek elhinni," - ( pl. lásd hozzá Google - átverős weboldalak (?) vagy kb. ilyen címmel felsorolják ,- amiket "boldog-boldogtalan" megoszt. továbbít - stb. ) ... Hogy mi az "igazi életveszély" (?) - magam sem tudom,- viszont lennének példák arra is, hogy mennyien voltak/ vannak akik " kalandvágyból otthon maradtak." Igaz, én "érintett vagyok," - ( bár manapság már nem foglalkoztat annyira,mint "régebben" - (állítólag) több százezer magyar pedig külföldön van... ( bár most nem erről van szó ) - [ ...mit lehetne tenni... nagy örömmel láttam/olvastam : Pécsett a vasútállomás Ny-i oldalán is működik az "ivókút" ( vagy 2 évig nem működött...) és 3 db. (mobil) wc.-t is elhelyeztek ) - Összefoglalva (?) - ... (...) - ( esetleg majd megkeresek egy szombat cikket ...)

    VálaszTörlés
  5. Kutatas,vagy uszítás
    * Bizonyára megírtam már én ezt... amikor vagy 35 éve (?) - a magyar apától-anyától ( igaz,külföldön született "ismerősöm" ( kisgyerekként) azt mondta a buszpályaudvaron hangoskodó romákra (cigányokra) hogy " azok ott törökök..." - ezzel tán' csak azt mondanám, hogy nagyon sok minden "nem ma kezdődött," - és még el fog tartani egy ideig... ( vagy a bama.hu - ban is el lehet olvasni a legújabb "Baranyaiak külföldön" cikket...)

    VálaszTörlés
  6. Nos - miként írtam is - sokféle elgondolás, változat létezhet ebben a témakörben. A következő anyagban is erről van szó. Gondolkodom - hangosan, vagyis láthatóan.
    Sajnos nem nálam van a bölcsek köve.....

    VálaszTörlés
  7. Ki miért menekül hazájából,, nagyon különbözö, de sajnos manapság sokan anyagi okokból próbálnak szerencsét külföldön.. Nem nehéz megállapitani, hogy egy irányba tart mindenki : Nyugat Europa és nem akárhova, hanem Németország, Franciaország és Angliába. Kelet felé , ahol léteznek (?) demokratikus és biztos országok nincs probléma a menekült tömegekkel (vagy csak nem tudunk róluk. .(kivétel Törökország).
    Saját életemböl tudom mi a menekült sors, mert a háború végén 5 évet töltöttünk egy osztrák menekült táborban. Nem tudom, hogyan éltük túl ezeket az éveket de minket is a pokolba kivántak,az ottaniak. Szüleim nem hagyták magukat megalázni . Sikerült nekik sok nélkülözés és kemény munka mellett a családot öszetartani és nekünk gyerekeknek egy jobb jövöt biztositani.. Hálából a sorsnak ök is nagyon sok embernek segitettek a továbbiakban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia "Névtelen" örülök, hogy elolvastad a gondolataimat....
      Nagyon nehéz kérdés ez. Egy ideje intenzíven foglalkoztat a téma - és önmagamban sem jutok igazán jó megoldásra.
      ITT EGY CIKK
      És ha elolvasod, bizonyára benned is ébrednek kétségek. Ám ha látok tényleg szerencsétlen(nek tűnő) asszonyt, gyereket, öreget....akkor se segítsek ??? vagy ha segítenék, miképp tegyem ?
      Itt van a kérdés. És a jó erőben lévő fiatalemberek mind terrorista-jelöltek ?
      És hiába érzem, hogy nem jó homokba dugni a fejemet, hát mit tudok tenni az aggódáson kívül ????

      Törlés
    2. Kb 15 évvel ezelött láttam egy mozifilmet : "The march" Richard Attenborough rendezésében, ami arról szól, hogy elindúl közép- Afrikából egy kis éhezö csoport Európoa felé és egyre többen csatlakoznak hozzájuk.- A hir eljut egy újságiróhoz, aki elkezdi terjeszteni ezt a hirt. és Europa "felébred" ! A Földközi tenger partjain eröditményeket épitenek a kontinens védelmére.
      Az útóbbi idöben nem megy ki a fejemböl ez a film és érdekes, hogy eddig még egy TV csatornán sem láttam (pedig minden hülyeséget x-szer ismételnek)
      Akkoriban még IS és Dzsihadról nem hallottunk.de Attenborough már akkor megjósolta ami most történik..

      Törlés
    3. Sajnos nem ismerem a történelmet annyira alaposan, hogy konkrét eseményeket tudjak most itt felsorolni, de alapjában véve az emberiség története vándorlások története....Az óriási különbség csak ott van, hogy a kezdetekkor, vagy akár csak pár száz évvel ezelőtt több szabad terület volt, és kevesebb vándor. Mára megfordult némiképp a helyzet. Mindenki a kellemesebb/kényelmesebb/gondtalanabb élet felé igyekezne - de már olyan sokan akarják a jót - hogy nem biztos, hogy mindenkinek jutni fog belőle. Bár ezen is lehetne vitatkozni. A javak elosztásának egyenlőtlenségén...
      Szóval bonyolultabb téma ez, nem csak annyi, hogy jönnek a négerek/arabok Európába...
      És állandóan az jut eszembe, (tán már le is írtam valahol) hogy Szulejmán az ő törökjeivel fegyveresen anno csak Bécsig jutott - most fegyver nélkül már majdnem egész Európát "elfoglalták"....

      Törlés
  8. Annyi mindenféle megnyilatkozás olvashato a fb-on a menekültekről, a tied nagyon ütős, kár, hogy fb-ellenérzésed miatt nem ott olvasható, többekhez eljutna. HM

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Ezt most nem tisztességes ajánlat.... de) ha tényleg igaznak érzed, hát hivatkozz rám ott....
      Mellesleg nem tehetek róla (mármint a fb ellenességemről) van benne valami, ami engem taszít....
      Most képzeld el, napok óta már a fényképezéseim miatt is "parázok"...tele a puttonyom ezzel a világgal.....

      Törlés
    2. Egy véleményen vagyok HM-el. Én is évekig a fb ellen voltam, nem léptem be. Aztán megváltozott a véleményem, hidd el van jó oldala is, én taqpasztalom. Épp az első amit HM is ír, többekhez jut el (1.), azonnal szétszóródik az információ (üzenet, fotó, videó, film) (2.), szinte elsőkézből informálódhatsz (3,), ingyenes tehető mindez (4,) nap mint nap többen használják, benn vagy egy információs körben (5,), live chat (élő beszélgetések) (6,)
      A hátrányok, amiktől esetleg tartasz, nos vannak kiskapuk, ha érdekel szívesen segítek. :-)

      Törlés
    3. Köszönöm a felajánlott segítségedet, de... egyszerűen képtelen vagyok megbarátkozni a gondolattal, vagy nem is tudom, hogyan írjam. Anyám már 2 éves korom körül azt írta a naplómba, hogy rettentően makacs, akaratos, önfejű gyerek vagyok. Az az érzésem, hogy bizonyos tekintetben nem változtam. Nálam a krumplileves, az krumplileves és a nem az nem.
      Legalábbis a FB léte óta ezt érzem (=ellenszenv) és nem tudom, megváltozik-e ez valaha, dacára, hogy tudom, ezáltal "kizárom magam" bizonyos információ-áramból. Leginkább persze ezt a saját családom vonatkozásában sajnálom, de ha erre gondolok, akkor meg méginkább utálom az egészet. A FB-n történő "hírmegosztás" fontosabb, mintsemhogy velem közöljenek valamit, nekem megmutassanak valamit ? Hát akkor csak közölgessék ott a dolgaikat, és ha majd segítségre lesz szükségük, kérjenek onnan.
      Nem szeretem, és kész. Prózai indok, de őszinte, igaz.

      Törlés
    4. Természetesen elfogadom és ezt meg is értem, mert ha valamit "utálok" akkor az pont ez! De ebbe a körbe nem szállok be. Kiakaszt amikor a fb-on közlik, hogy ki mennyire szereti a másikat, most épp mit reggeliznek vagy milyen műkörmöt rakattak fel.. ha sok, akkor tiltok vagy egyszerűen kikapcsolom. Jó, hogy van választásom. :-)

      Törlés
    5. Hááát...igen, ki is lehet kapcsolni, de azért nem győztél meg :-)

      Törlés