Találtam egy blogot....

Találtam egy blogot – kalandoztam benne. http://hasznaldfel.hu/2015/05/az-eger-esete-az-egerfogoval-avagy-a-kozombosseg-csapdaja.html  S mivel a napokban olyasmiről írtam (menekültek), mely téma lassan ijesztővé kezd válni, s amire igazából és őszintén nagyon nehéz válaszolni, mert az ember nem biztos még önmagában sem – hát valamiképp most ide illőnek érzem ezt a szöveget:

Az egér esete az egérfogóval – avagy a közömbösség csapdája

Mi közöm nekem ehhez?

Más nyomora nem a Tiéd – segítened sem kell neki, igaz? Hiszen mi közöd is lenne hozzá? Talán semmi. Vagy talán sokkal több, mint gondolnád…

Erről szól a most következő tanmese.

A kicsi egér figyelt. Közeledő léptek halk dobogása törte meg a hosszú csendet. A régi ajtó zsanérja halk nyikorgással engedelmeskedett a gazda határozott kezének. A férfi feleségével együtt lépett be a sötét kamrába, majd villanyt gyújtva egy kisebb dobozt tett le az asztalra.

„Hmmm… lássuk, milyen finom falatokat hoztatok nekem…” – gondolta magában a kicsi egér, izgatottan leselkedve a résen át. Ám széles mosolya hamar lefagyott az arcáról, amikor meglátta, hogy gonosz emberszabású lakótársai közel sem a jóltápláltságát tűzték ki célul.

„Most végre elkapjuk a kis szemetet!” – vette ki a dobozból elégedett vigyorral a gazda felesége az egérfogót.

„Ajjaj! Itt nagy gáz van!” – kapott észbe a kicsi egér, és kővé dermedve figyelte, ahogy az életére törő két hatalmas alak nevetve távozik az egérfogóval.

Miután a sokk hatásából magához tért, a jólelkű kicsi egér rögtön szaladt is értesíteni a tanya többi lakóját.

„Csirke, csirke! Egy egérfogó van itt valahol a farmon! Vigyázzunk nagyon, mert ezek meg akarnak ölni!” – cincogta kétségbeesetten a tyúkólba érve.

„Egér úr, ez igen szomorú…” – felelte a csirke a kapirgálás közben oldalra pillantva – Veszélyben az életed… De mi közöm nekem ehhez?” – tette fel a költői kérdést, majd közömbös arccal folytatta ténykedését.

A kicsi egér kétségbeesetten szaladt tovább a disznóhoz.

„Disznó uraság! Nagy baj van! Egy egérfogót láttam itt a farmon!”

„Szomorú hír ez, egér úr… kérlek tudd, hogy benne leszel imáimban.” – röffentette a disznó, majd visszahajtotta fejét a sárba.

A kicsi egér már csak tehénben bízhatott – ő nagy és bölcs és erős.

„Tehén asszonyság!” – szaladt oda hozzá levegő után kapkodva – „Egérfogót láttam! Egy egérfogót hoztak a gonosz kétlábúak! Ezek meg akarnak ölni!” – cincogta félelemmel teli szemekkel, szinte könyörgő hangon.

„Egér úr!” – bőgött fel a tehén – „Végtelenül sajnállak, de nekem ehhez semmi közöm.” – mondta apátiával áthatott hangon, majd csámcsogva folytatta a napi fű-adag betermelését.

A kicsi egér teljesen összetört. Közönyös társai cserben hagyták; egyedül kell szembenéznie az életére törő veszéllyel.

A nap lassan nyugovóra tért, és az éjszaka csendje a halál komor valóságát hozta el a kicsi egér szívébe. A kínzó éhséggel egyre nehezebben küzdött már, de a rettegés maradásra bírta.

„Nem bújhatok elő! Most nem!”

De érezte, hogy már nem bírja sokáig…

Lassan vánszorogtak az órák, mígnem egyszer csak a komor csendet éles csattanás törte meg.

„Végre megvagy, te kis nyavalyás!” – szaladt izgatottan a ház asszonya az egérfogóhoz. A gazda félálomban hallotta felesége távolodó lépteit, majd az ajtó halk nyikorgását… aztán egy hirtelen feltörő éles sikoly azonnal magához térítette. Az ágyból kipattanva egyből az egérfogóhoz rohant. Felesége a padlón feküdt összegörnyedve, a csapdában pedig nem a kiszemelt áldozat feküdt holtan, hanem egy kígyó farkára csapódott az rá. A gazda még az éjjel orvost hívott, de a kígyómarásra adott gyógyszer hatástalannak bizonyult: az asszony láza még harmadnap sem csillapodott.

„Egy friss házi csirkehúslevesnek segítenie kell!” – reménykedett a gazda, és a tyúkólból be is gyűjtötte a fő hozzávalót…

Teltek a napok, de az asszony állapota egyre csak romlott. Rokonok és barátok váltották egymást, és a gazda nem hagyhatta őket üres gyomorral – így hát a disznóól is hamar megüresedett…

De az asszony szervezete már nem bírta sokáig a harcot; a méreg erősebbnek bizonyult. Búcsúztatására összegyűlt az egész rokonság, és bár a tehén teje sokat ért a gazda számára, ennyi ember ellátásához a húsa is kellett.

A kicsi egér szomorúan leskelődött a résen át…

                                             

Talán azt gondolod, Neked semmi közöd nincs mások problémájához. És talán elhiszed azt is, hogy a világ problémái tőled függetlenül keletkeznek vagy oldódnak meg. Igen, egy apró csepp vagy az óceánban; rengeteg dologra nincsen sem hatásod, sem rálátásod. De az óceán is csak apró cseppekből áll. Amit ma teszel – vagy épp nem teszel –, azzal nemcsak önmagadnak használsz vagy ártasz, hanem hatással vagy vele a körülötted élőkre is – és hosszútávon az egész világra.

A blogban itt a mese vége.

                                          

És most meglepődsz, ha saját szavaimmal folytatom ? Ugyanis  a meséknek igazából sosincs vége, csak abbahagyják a mesemondók. Mert folytathatnám a mesét úgy, hogy nagy bajban volt a gazda, rossz volt a termés, javát elverte a jég, ami maradt, azt kiszikkasztotta a nap. Sok gyereke volt, kevés gabonája. Az egér meg ugye szapora állát és ő is enni akar adni éhező gyerekének.

A gazda nem tudott máshol gabonát vásárolni a hiányzó helyett, mert szegény volt, s nem maradt pénze rá. Agyonnyomták a temetés miatti adósságok, meg a csillagokba vert árak. Úgy gondolta, menjen az egér a rétre, keressen magának ott fű-magokat – ne az ő egyre fogyó búzácskáját szemezgesse, aztán szaporodjon és 3 hónap múlva már nem két, hanem huszonkét egérmama fogja szétrágni a búzás-zsákokat.

És hamarosan megjelentek az egér rokonai, a patkányok is....

A gazda pedig állt, fogta a fejét és nem tudta, mit csináljon.

És akkor itt a mese folytatását abba is hagyom - habár lehetne tovább írni.   
Nem vagyok elég okos a helyes megoldást megtalálni. Miként a mondás is tartja, bármelyik ujjamat harapom, mindegyik fáj.