2015. augusztus 10., hétfő

A szalontüdőről...jutott eszembe



@x-től kaptam – elolvasásra javasolva a alábbi cikket:

Rögtön eszembe jutott alig két hetes saját tapasztalatom, mikoris fél napos telefonálásomba került, hogy kiderítsem, lehet-e és ha igen, hol, kapni Pécsett szalontüdőt. Nem mintha én megenném…de a barátnőmnek (is) egyik kedvenc étele. Mindenféle évközben esett ünnepeket akartunk volna egy éttermi (lehetőleg tettyei) vasárnapi ebéddel megünnepelni - merthogy a tettyei szalontüdő évtizedekig fogalom volt ebben a városban..... 


A legtöbb helyen nemleges választ kaptam, egy helyen mondták, hogy szerdán mindig van szalontüdő. De a Tettyén, (ami, kicsit mosolyogva mondom, a „törzshelyünk” – de hát ugye az is törzshely, ahová évente max. kétszer jut el az ember…) szóval a  Tettyén, a régimódi szalontüdőt már nem készítik. (Legyek korrekt: van pájsli, de az nem egészen olyan, mint a hajdan itt készített, híres-neves szalontüdő…) Továbbá nincs erőleves csészében, tojással, (nagy kedvencem)  nincs normális „csak” gombapörkölt, vagy egyszerű rántott hús sült krumplival. Vannak flancos nevek, hatalmas tányérokon megehetetlen mennyiségű adagok, meglehetős árért…

Én nem értem a gasztronómia miért ment el ebbe az irányba ? A „nagytányérost”, az extra-nevű és kinézetűt – értem ez alatt. Az egyik változat: a nagy tányér annyira tele van, hogy normális gyomor azt nem tudja kellemesen befogadni, a másik variáció, hogy csak egy kis macskarakás-halomnyi izé van a tányér közepén, körbelocsolva színes szószfélével. 
Megint legyek korrekt: van zóna adag, ami fele mennyiséget jelent ugyan, de az ára az egésznek mégis 3/4-e. És igen, van dogibeg – vagy nem tudom magyarul miképp hívják azt, amikor azt kéred, hogy a maradékodat csomagolják be, mert hazavinnéd. Megcsinálják (ill. bocsánat, még 2-3 éve, amikor egyszer kérdeztem, akkor megcsinálták volna) de azt nem tudom, miket gondolnak közben rólad. Nem is nagyon láttam én még embert onnan kijönni dobozkával a kezében…

A fenti cikkben szó esik a fagyikról is. Én ebben sem vagyok kísérletező típus: a csoki meg a karamell 70 évig jó volt, engem nem érdekel, hogy mindenféle (és többnyire mesterséges) ízékkel látványnak beledobálva pár szem szedret, vagy más igazi gyümölcsöt, milyen ízeket lehet komponálni. Arról meg már ne is szóljak, hogy állítólag a 200.- Ft egy gombócért nem is drága…(mondta egy ismerősöm). Elmegy egy 2 gyerekes család fagyizni, fejenként 2 gombócot vesznek és 1600-at fizet öt perc nyalásért ??? Számomra még kimondani is sok – habár bizonyára ennek is „régimódiságom” az oka.

Nagy választási lehetőségem nincs:
- ne akarjak nosztalgia kaját enni, vagy
- egyek otthon, esetleg
- egyáltalán ne egyek már…
Kimentem a divatból…



9 megjegyzés:

  1. Ha te is szereted,ha a barátnőd is,nem igaz,hogy nem tudjátok elkészíteni!
    Nem egy nagy etwas...ajánlom az ínyesmester (Magyar Elek) receptjét.
    Igaz,savanyú tüdő néven van nála,mely borjútüdőből készül.Régi recept.Én sertéstüdőből szoktam készíteni,mert ritkán jutok borjútüdőhöz.Szeretem sárgarépával,zöldséggel is,kicsit a vadas ízét is behozva.Régen a restiben főztek jó szalontüdőt és az ottani konyhafőhök,a Gyuri vezeti most a tettyei vendéglőt.Egyszer keressétek meg és rendeljetek nála,biztosan megfőzi.
    (A lélekajtós)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hááááááát- én miképp írtam is, - meg nem enném...A barátnőm, de még tán a tesóm kedvéért se állnék neki főzni, nem is csináltam még soha életemben.
      Most voltunk 2 hete a Tettyén. Ha most ez a Gyuri a főszakács, akkor ő mégis másképp főzi, mint a régi tettyések - ami nem azt jelenti, hogy rossz, csak más ....mondta a barátnőm.

      Törlés
  2. Ha van valami, amivel ki lehet engem üldözni a világból, akkor az a szalontüdő ill. a tüdő minden változata. :-( (azt hiszem nincs más étel, amiről ezt elmondhatom)
    Abban igazad van, hogy a legmenőbb ételek közé a rántott hús és a szalmakrumpli tartozik. Nem sok étterem/fogadó van errefelé sem, ahol ez ne szerepelne az étlapon, gyakran is látom mások asztalán.
    Én híve vagyok a kíséreletezéseknek, az új ízeknek ill. a régi receptek "újraélesztésének". Főleg és elsősorban kizárni a fast food ételeket, ha lehet kizárni a mesterséges ízeket, színezékeket. Bár ez csak akkor működne teljes mértékben, ha én termelném meg és állítanám elő mindazt, ami az asztalunkra kerül. Erre sajnos nincs módom, amennyire lehet törekszem.
    Előnyben részesítem a helyi szokásokat, a kevesek által keresett fogadókat és amerre járok a világban megismerni az ottani ízeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor szalontüdő ügyben is egyezik az ízlésünk ! Én azért fel tudnék még néhány nemszeretem-et sorolni, elsősorban a tengeri herkenytűk tartoznak ide, hogy a távolkeleti rovarcsemegékről szó se essen...
      Az, hogy mindent magunk állítsunk elő - ma már az emberek többsége számára lehetetlen. Apróságokkal próbálkozhatsz, még egy kis erkélyen is lehet, hiszen az én zsebkendőnyi kertemben is sok minden megterem. De már az is jó, ha piacon tudod megvásárolni a friss zöldséget, gyümölcsöt, húst. Én elvből nem veszek, eszem bolti konzerveket, amíg képes leszek rá, mindent meg fogok magam csinálni, legyen bármilyen fárasztó a pl. ma éjjel is rám váró paradicsom-befőzés. Ó, de micsoda különbség, amikor a magam-főzte üveg kerül a hűtőbe, s a jövő évi forró nyáron abból készítek egy üdítő délutáni italt !!!

      Törlés
    2. A tengeri herkentyűk jöhetnek (különösen a rák félék) szívesen kóstolom meg a különlegességeket. Távolkeleti rovarokhoz még nem volt szerencsém, megkóstolnám, de nem az utcai árusoknál, inkább étteremben.
      Igazad van, sokmindent lehe még egy balkonon is nevelni. Fűszereim mindig vannak, a felesleget megszárítom, lefagyasztom. Paradicsommal, paprikával is próbálkoztam, csak a vízmennyiség árán sokszorosát vehettem volna meg, mint amennyi beérett. :-(
      A piacon helyi termelőktől vagy a török árusoktól tudok szép árut venni, de hogy kezeletlen csak remélem.

      Törlés
  3. Pedig szerintem Pécs elég nagy város ahhoz hogy ne csak egy helyen legyen a választékban szalon tüdő.
    Mondjuk engem is kiráz tőle a hideg . Kevés olyan van amit nem eszem meg de ez az.
    Most bizonyára sokan meg fognak kövezni, de nekem a rántott szelet + hasáb burgonya az nem étel.
    Megcsinálom én is de mennyivel nagyobb kihívás mondjuk egy nem ilyen egyszerű kaját feltálalni ízletesen .A jó szalontüdő elkészítése is mestermunka lehet !
    De be kell látnunk hogy az ízlések (és a pofonok is ) különböznek .

    Viszont amerre volt szerencsém megfordulni, ott az ottani emberek ételeit ettük esszük.
    Így megvolt a csiga , a kígyó, a sült rovarok, a kecske fej és belsőség , a báránybél és még sorolhatnám. Volt finom is köztük :-)

    Olvasom hogy éjszakai programod lesz, jó befőzést kívánok . Kétségtelen a klíma sokkal kedvezőbb lesz mint nappal.
    mmama

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én se akartam elhinni, hogy extra kívánság legyen Pécsett egy jó szalontüdő - de ez a helyzet. (Engem ugyan nem zavar...)
      Az ízlések meg a pofonok - már a mondás szerint is különbözők - és jól van ez így. ...
      A paradicsbefőzést meg túléltem.

      Törlés
  4. A választási lehetőségekhez : "Sarkosan fogalmazva" - akinek nem inge,ne vegye magára,. pl. eljárt felettünk az idő...sok minden megváltozott a gasztronómiával kapcsolatban,- pl. A világ 13.legjobb szakácsa magyar [ Sajnos - úgy tudom, hogy az Enoteca Corsó bezárt, és pl. a Susogó Éttermet sem kerestem fel soha. ( vagy Susogó borvendéglő Facebook )] - ( Más : a Michelin csillag és/vagy a Bocuse d'Or - témák.) Nem olvastam utána a témának, de úgy tudom a Tettyén is változott a személyzet. Gondolom más is tudja, (főleg aki látta a tv-ben) - a fagylalt is több módon készülhet... (én pl. inkább bele sem kezdek a mindenféle bolti "jégkrémekbe"- de az más történet.) - Ennyit most - mert nagy a meleg,már hajnalban is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, meleg, az van...
      És az is igaz, hogy eljárt felettünk az idő. Az a kár, hogy nem tudom megkérdezni már egyik ősömet se, hogy szívesen enne-e sajtos rakott brokkolit ? Lehet, hogy ő meg ezt nem szeretné... Én - az étkezésben is - nagyon konzervatív vagyok. Sorry.

      Törlés