2015. augusztus 28., péntek

Erzsébet

Vannak csendes örömmel teli napok – és az olyan jó….annyira kell az embernek.
Nem szükséges feltétlenül égig-ugrálós boldogság, elég egy  békés látogatás egy kis faluban, egy kedves barát meghívására.
Pompás időben autóztunk ki a közeli Erzsébetre/(be?). Jártam én már errefelé nem is egyszer, a Máriakéméndre vezető út megy rajta keresztül. Egyszer már írtam is a holland csempegyűjtőről, akinek itt van a kiállító-tere. http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2011/10/ajandek-nap-ujra-iresz.html

Valójában a kint-lét alatt semmit se csináltunk. Beszélgettünk, elsétáltunk a  rétre, ahol szedtem egy szatyor katángot, hogy majd teát főzzek belőle, néztük a felhőket, a lassan érő-sárguló kukoricást. Megsimogattam egy kiskutyát, örömmel lefotóztam egy viseletes szép kislányt, meg a sütkérező hajnalkavirágot, találtam egy négylevelűt. Megettem a finom ebédet, elgyönyörködtem egy szomszéd kiskertjében a rogyásig megrakott paradicsomtöveken és óriás-pattiszonokon.  Lefényképeztem egy magasan repülő gólyát ( ami persze nem sokat érő, mint fénykép…) …és nem történt semmi. Olyan jó üres volt a fejem és valami csendes békével teli a szívem.
Köszönöm kedves barátném a meghívást !!



Ezt a gyönyörű mezei csokrot pedig másnap a gyükés-beli sétámon szedtem. Ugye milyen szép ?


 

10 megjegyzés:

  1. Hogy nem történt semmi? Akkor nekem csak ez a semmi kell... nekem ez a minden.
    Az első képről ez ugrott be: tiszta udvar, tiszta ház. :-) Mennyire otthonos!
    A csokrod csodaszép, ez a minden, nem (a) semmi. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokszor gondoltam rá életem során, ezen a napon is, hogy valójában nagyon jó lenne falun lakni. Csendesebb, nyugisabb az élet.Vagy ha ott lakni állandóan nem is, de néha néha pár napot ott ellazulni. Mert itt a városban ez valahogy nem megy...
      Komolyan mondom, ott még a levegő is más.....

      Törlés
    2. Ez így igaz. Aki pedig falun nőtt fel el nem feledi. 10 percre a várostól egy faluban lakunk, per pillanat a legmegfelelőbb megoldás, csak a saját kert ami hiányzik.
      Amikor ideköltöztünk és az első fáradt munkanap után közelegtem a házunkhoz elmentem egy tujasövényes ház mellett és az az illat úgy belém ivódott. Mára ezt az illatot az otthonnal kapcsolom össze. Kitörölhetetlen.

      Törlés
    3. Hát a tuják azok különös varázs-lények. Nekem a pulai kempinget juttatják eszembe, míg élek. Van egy tujasor, amerre sétálni szoktam, csak becsukom a szemem ha arra járok és ott vagyok az Adrián. Bár gyerekkoromat is végigkísérte egy hatalmas tuja - de valami miatt annak nem őriztem meg az illatát - abban bújócskázni volt jó :-)

      Törlés
  2. ki mondta, hogy csak pillanatig tartó égigugrálva lehetne csordultig telni örömmel? nagyon szép élmény lehetett békés, biztonságos, magával ragadó, kisimító szép élmény, ez átjön képekről is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A csend és a végtelen nyugalmat árasztó természet lenyugtatja a városi ember állandóan feszült, zaklatott lelkét. Azt hiszem ez a titok nyitja.

      Törlés
  3. Néha nekem is vannak "időszakaim," (...) amikor jut eszembe, hogy nem biztos, hogy az embernél nincs csodálatosabb ! ( idézet : " Sok van mi csodálatos,de az embernél... stb.) Igaz, olyasmi is eszembe jut (néha) ... miért és hova bennem az elvágyódás (?) - még akkor is, ha épp' elvagyok magamban is. Az is igaz, nehéz a közelebbi és távolabbi (napi) eseményekről megfeledkezni, még úgy is, hogy vagy 6 napja (?) - tv-t nem néztem, újságot alig olvastam. Sajnos (?) - mégis minden hír eljut az emberhez ?... ( Bizonyára a régebbi blogban ott van,- (nincs időm most megnézni ) - a "tulipános", "kerékpáros", "kőlapos" , Pécsett lakó holland Simon Wintermans.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első bekezdésben hivatkoztam arra az írásomra, ami Wintermans-nál tett látogatásomról szól.
      Amúgy meg, tény, valamiképp eljutnak az emberhez a hírek, még hozzám is, aki ugye köztudottan nem olvas újságot, nem hallgat rádiót és nem néz magyar tévét.
      Sajnos az az érzésem, Erzsébetre is eljutnak a hírek....De így, a városból egy-egy napra kimenekülve el lehet bújni sok rossz elől....Talán....

      Törlés
  4. Ennel nem is kell tobb. A kepeken at is jon ez a fajta nyugalommal teli orom. A magasan repulo golyas nagyon tetszik. A csokrod a Gyukesbol pedig nagyon szep! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha érezhető volt a békesség, ami arra a napra megadatott....Tényleg ritka kincs az ilyesmi.

      Törlés