2015. augusztus 2., vasárnap

Nyári körút



Jó pár hete ért el hozzám a hír, hogy a várdombi kálváriát felújították. Nosza, az idő kedvező, se nem esik, se nem kell megsülni – nekiindultam hát, hogy az utat, melyet egyszer már bejártam, újra megtegyem. Így utólag bevallom, a kálváriáért nem volt érdemes ennyit autóznom, mert az üvegablakok miatt teljesen élvezhetetlenek a képek – de azért mégis csak szép helyeken jártam – újra.  Természetesen kezemben a fényképezőmmel….
Amikor először jártam errefelé – meglehetősen figyelmetlenül és tudatlanul „elsuhantam”  a cikói romtemplom mellett. Itt olvasható a története:
Most megálltam és készítettem pár képet:





A domb megmászásától kimelegedve, s mert délutánra a nap is melegebben sütött, nagyon jól esett a szálkai halastavaknál egy kis pihenőt tartani. Olyan csendes, kihalt volt a környék, hogy szinte a  gyenge széltől  a víz parthoz-csobbanását is lehetett hallani.


Sehol egy lélek...

Szabadnapos csónakok.

Javában nyílik a héjakút mácsonya - katángokkal körülvéve...

Egy hűvös narancslé-ivás idejére a falu központjában, a hatalmas szarvas-szobor szomszédságában is pihentem egy kicsit.



Tudom, hogy nem látszik, de vagy 10 méhecske volt rajta !!(Mezei keserűgyökér)

 
A szálkai presszó előtti kis halastó

Aztán felkacskaringóztam a görögszói lankák között a tetőre, ahol a híres bortermő vidék tetején magányosan álldogál a kék kápolna. Ezt lehet tudni róla:
„Szálka határában álló görögszói kápolnától szép kilátás nyílik a környékre.
A felirata szerint a Mayer család állíttatta a 19. század legvégén. Ismertebb neve a Mausz kápolna. Ez a bibliai Emmausz, illetve a valamikori "Emmausz-járás" nevű népszokás nevét őrzi. Húsvét után a hívek Szálkáról ehhez a kápolnához mentek fel megidézve Krisztus emmauszi útját. A mintaszerűen felújított kápolna azon a ponton áll, ahol a Szekszárdi-dombság találkozik a Sárközzel. Mellőle felejthetetlen kilátás nyílik az egész Duna-mentére, Sárközre. Jól látszik Szekszárd, Decs, Várdomb, Bátaszék, jó idő esetén esetleg Baja is !” (http://www.orszagalbum.hu/gorogszoi-mausz-kapolna_p_43910
Sajnálatos, hogy ezen a szép helyen ennyi szemét van, s láthatóan nem tegnap óta….

(Majdnem) Égkék kápolna...

Tarka imola

Ott, arra lent, a látóhatár szélén folyik valahol a Duna.

Amíg a szem ellát, szőlők...Híres a boruk

Szégyen....
 Innen aztán legurultam Várdombra – mérgelődős stáció-fényképezés után gyorsan elhagytam a helyszínt, nagyon megbánva, hogy „csak” ezért ennyit autóztam. Mindössze egy ijedt, bizalmatlan  cicát örökítettem még meg:
 
Ki vagy ? Nem ismerlek. Félek tőled....

De Bátaszéken megvigasztalt egy finom fagyi. Igaz, a templomba itt sem lehetett bemenni, amit sajnálok, mert nem jártam még benne, holott előtte számtalanszor elautóztam, míg két éven át Bajára jártam iskolába.




Az út igazi szenzációja végülis a bári megálló lett. Be se terveztem, de olyan régen jártam itt, hogy gondoltam, megnézem mit csinál a Duna ?
A  vízbefúlt II. Lajos emlékművét a Csele patak partján ugyan elfelejtettem lefényképezni, de hoztam kép képet: http://www.panoramio.com/photo/92937840  http://mohacs.utisugo.hu 

 
A Csele parti emlékmű
És amikor a kocsit letéve, a keskeny kis ösvényen lesétáltam a vízhez, mivel találkoztam ? Hát egy barátságos majdnem vizslával.... Nagyon megörültünk egymásnak.

Szia ! Örülök, hogy jöttél.... :-)
Jó volt látni a Dunát – csendesen, békésen folydogált, finom iszapos partján gyerekek játszottak, csend volt, békesség  itt is, ha nem lettek volna szúnyogok, tán még tovább maradtam volna.



El tudnék itt tölteni pár napot...

Ez valami vad-repceféle,  vagy nem tudom mi...

Réti füzény
Figyelmeztetés: jön az ősz, még ha nem is hinné az ember....
 
És estefelé jó volt hazaérni is, kicsit elterelődtek a gondolataim a mindenféle rosszaságról, amik mostanában a fejemben keringenek. Ki kell néha mozdulni …. Amíg lehet....










6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép kirándulásat tettél. Milyen érdkekes, ezek a II. Lajosok "mind" vízbefúltak...
    A kutyus nagyon kedvesen üdvözölt, szeretem ezeket a találkozásokat kirándulásokkor.

    Azt meg csak szeretném, hogy az ősz még váratna magára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg, ez a vízbefúló-Lajos-dolog még nem fordult meg a fejemben...
      Egyébként meg csak figyelj, mutatkoznak a jelek, hajnali 5-kor még sötét van és a madarak se énekelnek...megjelentek az elnyílt virágokon a magos termések, ideje begyűjteni jövőre...
      Múlik az idő - szép csendesen.

      Törlés
    2. Igen, nekem is feltűnt, hogy elmaradoznak a 4 körüli hajnali madárcsicsergések. Hogy egyes gólyák már utnak indultak, hogy a vadlibák is gyülekeznek. Ők sokkal jobban tudják.

      Törlés
    3. A góóólyáááák ??? na, akkor kész, hiába van forróság, vége a nyárnak. Ők aztán (mármint a gólyák) tudják.

      Törlés
  2. Szép program. Dicséretes teljesítmény.
    [ Én kacérkodom azzal, esetleg vérnyomást kellene mérnem ?- (hétfő d.u.) - megvisel ez az időjárás...]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csodálom, ha megvisel, már vagy egy órája reménykedem, hogy itt nálunk is esni fog, s lehűlni is tán kicsit - de úgy tűnik, a felhők elmentek máshová felüdíteni a kerteket. Átkozottul "nyomott" a levegő. Előre félek a ránk váró és közelgő igazán trópusi forró napoktól....

      Törlés