2015. augusztus 13., csütörtök

Samuel Koch megríkatott

(Bocsánat mindenkitől - valószínű nem tudjátok kiről van szó... de nekem kényszerem van ezt az eseményt itt megörökíteni...)
 


2010-ben  tévékamerák jelenlétében, (sajnos láttam is) egy ember élete pillanatok alatt örökre tönkrement. Samuel Koch (akkor  23 éves volt) egy szórakoztató műsorban szenvedett balesetet és azóta – bár több műtéten esett át –  minden valószínűség szerint bénán, tolószékben lesz kénytelen leélni az életét.
Magyar nyelven szinte semmit nem találtam róla – csak az én német csatornámról értesültem, hogy hihetetlen akarattal a poklok legmélyéből feldolgozta magát, és megpróbál – a lehetőségeihez mérten – „normális” életet élni.
Színészként „dolgozik” – és e mesterség kapcsán ismerkedett meg, majd lett szerelmes egy kolléganőjébe, akinek tegnap „megkérte a kezét”  
Rég sírtam el magam tévéfilmet nézve, de tegnap ez megtörtént.
Itt van egy – nem túl jó – videó, amit a tévé is mutatott: az „igazi” leánykéréshez Samuelt a testvére segítette: a legkisebb mozgásra is képtelen fiú „letérdelt” a leendő párja elé és úgy kérte meg a kezét. Hát láttam már néhány megható képet életemben, de ez igen magas helyezést kapott nálam.
Tényleg szívből kívánom, legyenek boldogok egy hosszú, szép életen át !


9 megjegyzés:

  1. Emlékszem jól erre a tragikus esetre a "Wetten, das?" műsorból és most én is örömmel értesültem a lánykérésről, megható.
    Azért van öröm is az ürömben az ő esetében, mert ha pl. egy szimpla autóbalesetben bénult volna le, akkor nem tudom, hogy most ugyanitt tartana e. Ezzel semmiképpen sem akarom kétségbevonni az élniakarását, a kűzdését. De a műsorvezetők (Gottschalk, Hunziker és a stáb) gondoskodtak arról, hogy ez a fiú MINENT megkaphasson a gyógyulása érdekében és az élete újraépítésében, Így lett pl. "színész" is, nem ez volt a korábbi szándéka.
    A többi tolókocsiba szorult embernek sajnos nincs ilyen "szerencséje" a szerencsétlenségében. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maximálisan egyetértek veled ! Az, hogy ő itt van és így van, az annak köszönhető, ahol és ahogy a balesete történt. De mindegy is. Engem nagyon meghatott maga az ötlet. Mert hát a helyzetre tekintettel lehetett volna egy egyszerű - tolókocsiban-ülős lánykérés is - de így, hogy a testvére segített neki - én ezt nagyon nagyra értékelem.

      Törlés
  2. tényleg megható, mert mindig meghatódok, ha vállalt, értékes emberi dolgokat látok
    nyilván rendkívüli, és egyedülálló - a "szereplőknek" is szokatlan, váratlan helyzet (látni, ahogy az ara hirtelen MINDKÉT fiút megöleli, nemcsak a vőlegényét, a testvér pedig nem tudván mit kezdeni ezzel a helyzettel, bizonytalankodva megöleli ő is ...nyilván nem azt jelenti, hogy ezentúl is hármasban ölelkeznek, csak a rosszindulatúak...ugye

    eszembe jutott egy magyar srác, akit a többség csak Hoppárézimi-nek ismer, le kell írnom a nevét: Zemlényi Zoltán elütötte egy autó, mikor át akart szaladni az úton, csaknem meghalt, lebénult, azóta is nagyon nehezen mozog, (és az agysérülése miatt máig atrocitások érik, mert pl. azt hiszik róla a metróban, hogy részeg) könyveket ír, és nemrég megnősült, gyönyörű gyerekei vannak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlen történeteket tud írni az élet...Én a Hoppárézimi-t anno olvastam - és valami hasonló volt tul.képp az egyik kedvenc filmem a Forrest Gump is. Élnek közöttünk csodálatos, vagy csodálatosan furcsa emberek - nem csak elfogadni, tisztelni kell őket élni-akarásukért.

      Törlés
  3. Nekem nagyon ismerős a tv-ből a srác,szerintem láttam már. És a színésznőt is.....Legyenek boldogok!!!!!
    Zemlényi Zoltánra emlékszem.......Nekünk is van olyan fizikailag sérült ismerősünk,aki teljesen rendben van, de a mozgását nem tudja jól kordinálni és úgy néz ki,mintha részeg lenne.Pedig egyáltalán nem az.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, (mert öreg vagyok és sok mindent láttam), azért az én fejemben is megfordult - hogy milyen jövő vár rájuk ? Vagyis, hogy megadatik-e nekik egy békés, boldog hosszú élet, házasság, netán gyerek... Mert ha esetleg nem....hát a baj, a szomorúság ez esetben sokkal nagyobb lenne egy másik földi halandó szomorúságánál, az biztos.

      Törlés
  4. Legyenek boldogok,szívből kívánom.Sajnos a szerelem elmúltával ezek a házasságok tönkremennek.Szerintem nem is tudják felmérni a leendő társak,hogy mi vár rájuk.A magyar srácnak (Zemlényi) is két gyerek után válással végződött az első házassága.Most,a másodiktól van a harmadik gyereke,egy kislány.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy őszinte legyek, nem csodálkozom - mármint azon, hogy egy ilyen házasság esetleg válással végződik. Hihetetlen szeretet és erő kell ahhoz, hogy egy nehéz sorsú ember mellett valaki jóban-rosszban mindörökre kitartson.Hát nézd meg a statisztikákat, az "épek" is úgy válnak (szinte), ahogy ruhát váltanak... Ilyen világ van - s nem tudom, jó-e ?

      Törlés
  5. Ha belegondolok... hogy egy szobaantennával ( és egy jobbfajta tv-vel) vagy 7-8-9... magyar tv. adás is fogható... akkor - talán - legalább annyi ( ha nem több) helyi történetet láthatna/hallhatna az, aki akarná.Kérdés már csak az,- hogy ki,hogyan "viselné." (?) - a helyi (hazai eseményeket )
    Nem tudom, miért érzem én azt, hogy "ami tőlünk távolabb van," - az esetleg kevésbé hat (annyira) lelkileg ?... - vagy a hír "befogadása után" mondható : legyen azok problémája, akik hazájában/országában történt. (?)

    VálaszTörlés