2015. szeptember 12., szombat

A toll


Ezt a kis elmélkedést a vers alatt még kiegészítettem. Akit érdekel, tekerjen le odáig !


Vannak a korosodásnak igen kellemetlen „mellékhatásai”…aki benne van, tudja.
De hogy egy bizonyos dolgot miképp lehet a leglehetetlenebb helyekre (el)tenni, azt szerintem egy agykutató sem tudná megmagyarázni.

Van az asztalomon (is) meg a gépnél is egy ceruza/toll- és fecni-tartó dobozka, ha bármit fel kell jegyezni (mert igenis fel kell!) kéznél legyen.
Továbbá van egy nagyon öreg, de épp a kora miatt kedves golyóstollam. Van hat másik vagy több is, de a ’nagyonkedves’ még a boldog békeidőkből, a munkahelyemről való. Ifjabbaknak mondom, volt olyan idő valamikor a múltban, amikor a munkához szükséges ellátmányt (nem csak golyóstollat, de pl. munkaköpenyt, választásom szerintit, csinosat, és mindenféle, a munkához szükséges egyéb dolgot adtak a munkahelyek a dolgozóiknak, akik nem rabszolgák voltak akkoriban, hanem megbecsült emberek….)
Naszóval, ez a toll még a munkahelyi ellátmányból származott. Betétet is lehet hozzá kapni – ugyan már nem Pax betétnek hívják, de ezzel is működik.
Ide beszúrok egy linket, akit érdekel, elolvashatja a toll történetét: http://golyostoll.blog.hu/2013/06/10/teszt_hungaropen_pax_es_tarsai




(Csak zárójelben: a képen a toll alatt a másik, már össze-vissza ragasztott vénség  a "penkalám" - tudom, nem ez a neve, de én már csak így hívom, mert a "tolóbetétes radíros ceruza" nevétől folyton röhögőgörcsöt kapok. Márpedig ez a hivatalos neve.)

Nos, ezt a kedvenc tollat nem találtam tegnapról mára sehol, de sehol, az egész lakás minden olyan helyét feldúlva, ahová az ember véletlenül egy golyóstollat letehet.
Nem fogom felsorolni most a lehetséges és lehetetlen helyeket. Belenyugodtam, elveszett. Kidobtam hát véletlenül, mint legutóbb a krumplihéjjal a hámozókést :-(

Teltek múltak a napok, sőt tán már hetek is. És akkor egyszer a fürdőszobában, abból a kis tartókából, ahol a szemceruzákat meg hasonló hiúságokat tartom, egyszer csak kiintegetett a golyóstollam…
Van valakinek tippje, miképp került oda ? Mert nekem halvány fogalmam sincs….

Mindez csak Varró Dániel versét olvasva jutott eszembe:


Varró Dániel:  Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,

kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejted, hirtelen

eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
mikor megnyugszol, akkor veszted el.


Tiffanylda „penkala” szavától felbuzdulva  elkezdtem szétdúlni a szekrényemet. És láss csodát, hát megtaláltam az 1964-ben kapott első hivatali „töltős, vagy betétes ceruzámat” – amit tényleg penkalának hívtunk. Ez nem jutott pár napja eszembe, csak most.
http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2011/08/emlekek-almok.html   egyszer régebben itt már szó is esett róla, de most hogy össze lehessen hasonlítani a „modernebb változattal”, még egyszer le is fényképeztem:

Felül az öregebb, alul a kicsit fiatalabb....
A fényképen  a felső az öregebb. Vagyis az  Versatil  (szerintem). (A wikiben kutatva ez a szó állítólag „sokoldalú”-t jelent.) És ugyanilyen vastag bél kellett a Penkalának nevezett ceruzába. Az alsó, amibe a vékonyabb ceruzabelecskék kellette az a Rotring ceruza.

Egyébként a penkala és a tintás töltőtoll feltalálója Slavoljub Eduard Penkala  1871-ben Liptószentmiklóson születet, ő volt a mechanikus töltőceruza továbbfejlesztője és a töltőtoll feltalálója is, több más egyéb mellett.
https://en.wikipedia.org/wiki/Slavoljub_Eduard_Penkala   sajnálatos módon magyar leírást az életéről nem találtam. Érdemes a fordítóval lefordíttatni a szöveget és elolvasni – kalandos életútja volt.
Aztán folytatni próbáltam a szisztematikus nyomozást – de elég hamar belekeveredtem: ugyanis ahány helyen kerestem,  annyiféle névvel találkoztam: töltőceruzák, mechanikus ceruzák, nyomós irón, pixírón, rotring ceruza. (Ezt a „pixírónt még sosem hallottam…) Nem biztos, hogy ki tudom, akarom nyomozni, hogy egész pontosan mi a különbség köztük. Mit, minek hívtak és miért…. Bekevert itt nekem még a Koh-I-Noor, aztán a történetek vége felé a Faber-Calastell is.
Ezt az oldalat https://en.wikipedia.org/wiki/Rotring  a fordító programmal lefordítva továbbléptem ide:
és akkor elhatároztam, feladom. Golyóstoll  meg penkala….elég nekem ezt a kettőt fejben tartani.
De azért érdekes volt kicsit elkalandozni a témában !



27 megjegyzés:

  1. Fodorka!! ! Nagyon boldog névnapot kívánok!!!Legyen nagyon szép napod!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Köszi ! Tettem róla, hogy kellemes legyen, holnap olvashatod....

      Törlés
  2. :))))) Jól ismerem ezt az állapotot.És azt is,amikor néhány nap utáni keresgélésben a keresett centi ott van,ahol kerestem,csak éppen akkor nem láttam .Ez a másik verzió.:)
    A vers nagyon igaz és helyes!!!!! Nem ismertem,köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, így is jártam már, hogy t.i. megnéztem, nem találtam - aztán mégis ott volt. Én akkor azt mondtam, tán a manók dugták el, amikor kerestem - de a lényeg, hogy meglett. Néha olyan érthetetlen dolgok történnek az emberrel....

      Törlés
    2. Én ezt valami fekete lyuknak szoktam gondolni. :-D És huszonévesen is így működött, szóval nem korral jár. :-D

      Törlés
    3. Vagy elfeledtem, vagy ifjabb koromban ritkábban fordult elő - de mostanra kínosan megsokasodtak a hasonló történések.....Szerencsére eljutottam oda, hogy okosabb, ha legyintek, mint ha rágom magam....Úgyis akkor kerül elő (vagy nem kerül elő) a "dolog" amikor akar.

      Törlés
  3. "Ifjabbaknak" : ...mivel akinek volt "összeköttetése" elég sok mindent kérhetett még... ( és vihette haza... "ingyen" - ( bár már akkor is illett volna tudni,hogy semmi nem volt ingyen ! - ne bonyolítsam most.) Pl. még 2015-ben is olvasható ilyesmi : kb. " társasházaknak a hulladékgyűjtő konténert tisztítása-évente 2x INGYEN... stb. ( szóval,ne áltassuk má' magunkat.) - de aztán az "írószeres" történet folytatódott ( pl. minálunk inkább "átalányt" (pénzbeni megváltást kaptunk - vagy mit ) - de aztán a dolgok eldurvultak" - (bonyolult,hogy a pénzbeni járandóság után adó és egyebek.) Végső "eldurvulás" - nem csak a juttatások szűntek meg, hanem a munkahely is ! [ Bár nem szívesen "reklámozom" : a bányánál dolgozók szénjárandósága ( elhalálozás után pl. a felségnek is jár) - megmaradt ! Remélve,hogy nem irigylitek ! ... ( mert az E-ON meg a villanyáramot "adja olcsóbban" - a régi dolgozóinak.,- de az egy más történet.) Már csak annyit a tollhoz : Moldova Gy. kevésbé ismert könyve : A végtelen vonal (Bíró Lászlóról és Goy Andorról - meg a golyóstollról , ill. a pécsi Blancz töltőtollast se feledjük ! )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látod, a jó öreg Blancz-ot felfeledtem. Pedig többször vittem hozzá tollat tölteni, vagy javíttatni ? Már nem is emlékszem pontosan. Most ha jól tudom órás üzlet van a régi boltja helyén....
      Megjegyzés: (nálunk sokkal) "Ifjabbak" azt hiszem nem nagyon olvassák a blogot és különben se értik, mikről beszélek én itt néha össze-vissza....Más világ volt az.

      Törlés
  4. :D Ismerős a téma!... Mi a penkalát töltőceruzának hívtuk "szépen". Még nekem is van - apósomé volt -, egy doboz heggyel őrzöm.
    Amikor összekerültünk a budapesti férjemmel jókat derült ezeken a "Pécs környéki" szavakon, hogy penkala, skutella, dorkó, böllenkedni, stb., érdekes módon ma már ő is használja. :)
    A vers aranyos, mint mindegyik, ami Varró Danié.:) Kösz!
    Boldog névnapot, MÁRA!:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, mit jelentenek ezek az érdekes szavak? Elárulod egy nempécskörnyékinek? :-)

      Törlés
    2. Kiegészítettem a blogbejegyzést, mert Tiff felelevenítette a fejemben, hogy valójában nem is az a legrégibb ceruzám, amit elsőre bemutattam. Tehát tessék oda felkúszni és elolvasni :-)
      Hogy mik vannak...és mik jönnek elő a múltból ! Hihetetlen....

      Törlés
    3. Tiff: Eszem megáll. Hát persze, hogy van mááááásik....van egy régebbi, "akit" teljesen elfeledtem. Mindjárt kiegészítem a fenti szövegemet....

      Törlés
    4. Amúgy pixnek Erdélyben hívják a golyóstollat.

      Törlés
    5. Én ezt a kifejezést nem ismertem, de hát már csak ebben a kis országban is oly sokféle szó/elnevezés létezik azonos tárgyakra, hogy egyszer érdemes lenne ezzel is foglalkozni.

      Törlés
  5. Nem kritika!- kissé kétlem,hogy "Pécs környéki" szavak lennének. (sőt !) lásd pl. a skutellát stb.
    Bár én nem zárkózom el attól, hogy Aranyosfodorka írja meg... ki-ki önerőből is megtalálhatná.
    pl. Slavoljub Eduard PENKALA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, nyomoztam még kicsit. Olvasd el a kiegészítést !

      Törlés
  6. Penkala: mikor Pécsett a Kossuth utcai papírboltban kértem töltőceruzát, mert én annak ismertem, kiderült "magyarul" ez a penkala. Én is boldog névnapot kívánok neked!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kommentjeitek kapcsán elkezdtem kicsit keresgélni a neten - meg a fejemben, Ki fogom egészíteni az anyagomat....
      A "Kívánást" nagyon szépen köszönöm ! :-)

      Törlés
  7. Az előző dorkó szóhoz, én egyszer Budapesten stoplis cipőt kértem a fiamnak, no ezt sem értette a hölgy, magyarázhattam-. (Bár lehet nem így kell írni, mi így használtuk.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos érdemes lenne az efféle szavak után kutatni, mert sok ilyen lehet még, ami nálunk, nekünk természetes, de két megyével odébb már nem...

      Törlés
  8. Nagyon tetszett. Jó ezekről olvasni. Az ifjú kollégáimmal ma már maximum számítógép billentyűzet és nyomtatók fejlődéstörténetéről lehet beszélgetni. Gyermekkorom tan-, író- sport és rajz-eszközeiről sokkal érdekesebb volt. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  9. Látod, ezért kell az öregek társaságát keresni. :-) Ott találkozhatsz olyasmikkel, amit még te is ismertél. No de pont neked mondom ? Hiszen az egész blogod ilyesféle és hasonló régiségekről szól. Hála és köszönet érte !!!!

    VálaszTörlés
  10. Régen hallottam ezt a szót: dorkó. Mifelénk a tornacipőt hívták így. :-)
    Amit ti penkalának neveztetek, azt mi versatilnak. Egyszer kaptam egy ilyen 12 darabos színes ceruza készletet. Amilyen színű volt a ceruza, olyan színű hegy volt benne.
    Most néztem meg jobban a rotringodat. Ahol megfogtad, ott gumi volt? Azért kérdezem, mert nekem volt/van egy kabala ceruzám, ami olyan, mint a képen látható.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, milyen sok érdekesség kerül elő egy öreg írószerszámról szót ejtve ??? Szinte egyik a másikának adja a szót, egyik emlék a másikat eleveníti fel.Nem néztem utána, de milyen érdekes lenne, ha létezne a neten egy olyasféle szótár, amiben ilyen, s ehhez hasonló, a divatból kifelé menő szavak lennének. Tán van is....

      Törlés
    2. És kimaradt a fenti válaszból, hogy igen, ahol meg kellett fogni, ott recés gumi-borítású.

      Törlés
  11. Ajaj! Igen! Én most egy hajcsipesz előkerülését várom, már öt hete, a párja megvan,és tudom, hogy az ágyban szoktam kitépni a hajamból, már tűvé tettem a környékét is. Babonából panaszolom el, mert utána, hogy kibeszéltem, bizonyára meglesz.így jártam a fürdőszobai dig.órával is, elemcsere után a beállításhoz nem találtam az útmutatót, hosszas nyomogatás után megoldottam, aztán két nap múlva -igaz, hogy az ablakcserés elpakolás során- hopp! előkerült. HM.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak türelem - elő fog kerülni és nem kétlem, hogy a legkevésbé várt helyről. Kétszer se mondom, ha most vennél egy másik csatot/csipeszt, az öreg biztos felbukkanna. Már csak féltékenységből is :-)

      Törlés