2015. szeptember 19., szombat

Egy fát megölelni



"Mindenen van egy repedés. Azon keresztül jut be a fény." (Leonard Cohen)



Van-e neked „vigasztaló-fád” ? Aki első olvasatra nem tudja, mire gondolok  – azt bizony sajnálom. Vagy irigylem…

A vigasztaló fa kifejezést persze én találtam ki, de fontos szerepet tölt be az életemben.
Nem akarom elkiabálni, mostanában nem kellett sem a régit meglátogatnom, se újabbat keresnem, de  valami okból a napokban eszembe jutott „az” a fa és az is, hogy tán írnom kellene róla – mert megérdemli.
Nem tudnám megmondani, mikor, hol olvastam (de jó rég volt), hogy ha az ember nagy bánatában átölel egy fát, ha szerencséje van, ott vigaszt talál.

Amikor még nem autóztam, a Mecsek lábbal is elérhető részén volt egy tölgyem, aztán később, amikor már autóval jártam, másikat választottam. Én választottam ? Nem is tudom…
A mai napig engem az autóvezetés végtelenül megnyugtat. A legrosszabb hangulatomban ha volán mögé ülök és nekiindulok cél nélkül a „vakvilágnak” 10 percen belül lenyugszom, a bajom/bánatom elrepül. Fizikai, vagy orvosi szempontból tán úgy magyarázható ez, hogy annyira kell koncentrálni a vezetésre, hogy az agyamban nem marad hely a bánatnak – ám ha nem így van, a végeredmény akkor is ez. De ha megállok… hát, ha megállok, akkor a baj a rejtekéből előugrik és máris újfent szorongatja a szívemet.

Jól emlékszem az első ilyen autós „bánat-utamra”. Nem a Lili, hanem még az előző, a beagle kutyám volt velem. (Milyen különös egybeesés - igazán mondom, nem kerestem...Pontosan ma 17 éve, hogy meghalt. Ez csak most, hogy a nevét leírtam, jutott eszembe. A számomra fontos dátumok egyébként a naptáramban vannak feljegyezve....)
Egy helyen megálltam az út mentén. Semmi nem indokolta, hogy pont ott álljak meg, még csak a bokrok közti ösvény sem látszott, amit aztán elhajlítva az ágakat, végülis felfedeztem.… Mivel a kutyát féltem póráz nélkül elengedni, bent hagytam a kocsiban, s én elindultam ezen a vadjárta ösvényen beljebb az erdőbe.  Minden cél nélkül, gondoltam sétálok kicsit, csak pár percet, beszívom a pompás erdei levegőt, aztán majd megyünk tovább. És akkor, ott szólított meg engem a második fám – egy háromtörzsű óriási tölgy. Az hármas-ikrek egyikéhez közelebb lépve először csak megsimogattam a törzset, majd kifejezetten azt éreztem, hogy nekem ezt a fát meg kell ölelnem. És megtettem. És kisírtam ott akkor magamból a bánatomat. Még kétszer voltam ennél a fánál – aztán valahogy úgy alakult, hogy nem éreztem szükségét, hogy az erdőbe menjek sírni (tudtam itthon is).


Majd jöttek a csodálatos, feledhetetlen erdei séták a Lilivel. Az életem boldog órái, mert a Lilinél okosabb kutya nem is létezhet a Földön. (Boldogabb óráim csak Szlovéniában voltak.) Őt nem kellett féltenem, hogy elszalad, érdeklődve, szimatolgatva jött mellettem, vagy ha el is távolodott, sosem ment messze. Így hát póráz nélkül jártuk az erdőt. (Jó, tudom, hogy nem szabadna…mindegy, a tény tény, nem fogom lehazudni.)
És egy adott alkalommal – volt rá okom – megint egy tölgy (ez most egy magányosan álló volt) mellett mentem el. És megint „megszólított” a fa, akár elhiszi ezt valaki, akár nem. Ha karja lett volna, tán utánam is nyúl… És jó volt dorozmás oldalához simulva kisírni a könnyeimet, a bánatomat. Valahogy úgy éreztem akkor, s most visszagondolva is, hogy mintha megállt volna az idő. Amikor könnyeimet nyelve elengedtem (vagy elengedett?) – Lili ott ült a lábamnál. És olyan mérhetetlen csend volt körülöttünk – mintha az egész világon csak mi hárman lettünk volna: a fa, a Lili meg én.
Talán így is volt.

Voltam ott még néhányszor, volt, hogy csak átöleltem, volt hogy sírtam is kicsit.
Az a fa az én fám mindörökre. Lehet, hogy valamikor már találkoztunk…
                                                       
                                                         *************


Kép: http://www.ipolyerdo.hu/picture.php?file=aW1hZ2VzL2dhbGxlcnlfYmlnLzYxLmpwZw==  
(Saját képem nincs, de az én fám hármas is hasonló volt…)


6 megjegyzés:

  1. Ami azt illeti,- (bár most már későn szólok ) - a történetnek helye lehetett volna a "döntős fák versenyben" - (vagy mi a neve ) Viszont - esetleg - szavazni még lehet itt Az év fája ( benne Komló )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz a linket, de már szavaztam a komlói öreg tölgyre ! :-)

      Törlés
  2. nagyon szép, jó volt olvasni
    kellenek most ezek a fák ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha szüksége van az embernek valami vigaszra, és akár hihető, akár nem, vigasztalni nem csak ember tud....

      Törlés
  3. Szívet melengető, szép bejegyzés Aranyos. <3
    Nekem is van egy-egy fám. Magamban ölelős-fának nevezem őket. Erőt, megnyugvást adnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem és kívánom, sok embernek legyen ilyen fája. Könnyebb lesz(lenne) tőlük az élet. Nagyon remélem, hogy ebben a digitalizált világban senki se fogja egy fa fotóját a képernyőjére előhívni, és azt a "szívére ölelni" - mert annak semmi értelme.

      Törlés